Másfajta családpolitika: Jászberény polgármestere lakáshoz juttatott egy háromgyerekes családot

Másfajta családpolitika: Jászberény polgármestere lakáshoz juttatott egy háromgyerekes családot

Jászberény városa elvileg azért tartott fenn a Rákóczi út 44. szám alatti, 85 négyzetméteres, két és fél szobás önkormányzati bérlakást, hogy a „motivációs csomag részévé téve" könnyebben tudjon nélkülözhetetlen szakembereket, például egy több éve hiányzó gyermekorvost – írta meg a Népszabadság, még 2015-ben, mielőtt megszüntette volna a Fidesz. A lap a lakás érdekes sorsáról is beszámolt.

Egy ötfős család helyett költözött az önkormányzati lakásba a polgármester.

Miután az akkori polgármester, a fideszes Szabó Tamás elvált feleségétől, új párjával otthont keresett maguknak. Azt találta legegyszerűbbnek, ha saját magának intézi el: 5 évre bérlője lett egy olyan városi tulajdonban lévő lakásnak, amelyre saját maga írt ki pályázatot.

A kiírásra „véletlenül” jelentkezett egy háromgyermekes egészségügyi dolgozó a Szent Erzsébet kórházból, akinek élettársa egy jászberényi ipari cég alkalmazottja, de nem ők kapták meg. A havi néhány százezer forintból élő, ötfős család egy 50 négyzetméteres albérletből szeretett volna az önkormányzati ingatlanba költözni, de a fideszes polgármester érdeke akkor fontosabb volt.

Hírdetés

Budai Lóránt jelenlegi polgármester most igazságot szolgáltatott.

A jászberényieknek 2019-ben elege lett, és a választáson leváltották Szabó Tamást. Azóta Budai Lóránt a város polgármestere, aki most lakáshoz juttatott egy háromgyerekes családot.

A polgármester már 2015-ben – akkor még önkormányzati képviselőként – is felemelte szavát a fideszes Szabó Tamás igazságtalan visszaélésével szemben.

(Címlapkép: Budai Lóránt/facebook)


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »