A következő évek mezőgazdaságának nemcsak az Unión belül, de különösen Szlovákiában meg kell változnia. Az eddig megszokottakhoz képest már nem fogunk látni összefüggő, nagy gabonaföldeket búza- és árpával, amit Nyuat-Európába exportáltunk, hanem hazai mezőgazdászoknak specializálódniuk fog kelleni – nyilatkozta Richard Takáč mezőgazdasági- és vidékfejlesztési miniszter
„Kezdettől fogva ezt mondom. Itt a nagy lehetőség az önellátás növelésére és a mezőgazdaság megváltoztatására, a speciális növény- és állattenyésztésre való visszatéréssel. A speciális állattenyésztés terén például az állattenyésztés növelésével és az állományok bővítésével. Ugyanez vonatkozik a speciális növénytermesztésre is”
– hangsúlyozta Takač.
A miniszter elmondta, hogy a speciális növénytermesztés egyik ilyen lehetősége lehet a máktermesztés. A máktermesztésnek nagy hagyományai vannak nálunk. Szlovákia azon kevés országok egyike, ahol a mákot nemesíteni és termeszteni lehet. ”
A hagyományos kézi betakarítás nem meghaladott dolog, hanem annak bizonyítéka, hogy az élelmiszertermelés felgyorsítása és hatékonyabbá tétele nem mindig előnyös”
– tette hozzá Takač
SITA
Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »