Barack Obama volt amerikai elnök és felesége, Michelle Kamala Harris alelnököt támogatja a Fehér Házért folytatott versenyben. Ezt mindössze néhány nappal azután tették meg, hogy Joe Biden jelenlegi elnök kilépett a kampányból.
„Büszke vagyok rád, ezt muszáj volt elmondanom neked. Ez be fog vonulni a történelembe“ – mondta Michelle Obama.
„Azért hívtunk fel, hogy Michelle-lel elmondjuk, nem is lehetnénk büszkébbek arra, hogy téged támogatunk, és mindent megteszünk azért, hogy ezen a választáson keresztül az Ovális Irodába juttassunk téged“ – mondta Obama. Harris mindkettőjüknek köszönetet mondott a barátságukért.
A demokrata exelnök és egykori first lady bejelentése véget vetett a napok óta tartó találgatásoknak, miszerint Obamáék nem támogatják Harrist.
Obama, az első afro-amerikai elnök és Harris, aki az első nő lehet az elnöki poszton, állítólag szoros kapcsolatban áll azóta, hogy vasárnap bejelentette jelöltségét – írja az NBC News. Obama és Harris segítői megbeszélték, hogy ketten együtt jelenhetnének meg a kampányban – mondta három, a megbeszéléseket jól ismerő személy.
Obama támogatta Biden újraválasztási kérelmét, de a Donald Trump republikánus jelölttel folytatott június végi vitában nyújtott gyenge teljesítménye után aggodalmának adott hangot az elnök esélyei miatt a novemberi elnökválasztáson. Biden vasárnap bejelentette, hogy kilép a kampányból, nem sokkal ezután jelenlegi alelnökét, Kamala Harrist jelölte meg utódjának.
Teraz.sk
Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »