Kamala Harrist alelnököt támogatja a Demokrata Párt elnökjelöltjeként Barack Obama volt elnök – írta meg a BBC. Barack Obama és felesége, Michelle Obama erről közösen adott ki nyilatkozatot. Ebben azt írták: szerintük Harris asszonynak megvan az a víziója, karaktere és ereje, amit ez a kritikus pillanat megkíván.
Állítólag Obama az egyike volt annak a száz demokrata prominensnek, akit Harris Biden visszalépésének pillanatától kezdve győzködött, hogy támogassa. Obama ekkor még csak Bident méltatta, de nem jelezte, hogy támogatná Harrist.
Aztán az alelnök begyűjtötte a demokrata küldöttek többségének támogatását, így hivatalosan elnökjelöltté vált.
Obamáék így pénteken közölték: nagy várakozással támogatják Harrist, s megfogadták, hogy "mindent megtesznek" a megválasztása érdekében. Hozzátették: egyetértenek Bidennel, hogy "Kamala választása volt az egyik legjobb döntése, amit hozott".
Emlékeztettek, hogy volt kaliforniai főügyész, szenátor és alelnök, de valójában több van benne, mint az önéletrajza sugallja: "minden megvan benne, ami ahhoz kell, hogy megnyerje ezt a választást", sőt: "sosem volt még nagyobb a tét, ő viszont mindannyiunknak reményt ad".
A bejelentést egy szappanoperába illő videóval kísérték, amelyen Harris fogadja Obamáék telefonhívását: "te jó ég" – mondja a videóban az alelnök –, "Michelle, Barack, ez nagyon sokat jelent nekem!".
— Michelle Obama (@MichelleObama) July 26, 2024
(BBC – Mandiner nyomán)
Korábban írtuk: New York Post: Obama nagyon feldúlt, mert tudja, hogy Harris nem nyerhet
Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »