Csaknem 4,2 milliárd euró felszabadításában állapodtak meg szerdán az Európai Unió tagállamainak küldöttei Ukrajna újjáépítésének megsegítésére. Ezt az EU Tanácsának magyar elnöksége jelentette be az X platformon – számol be a DPA.
Az eszközöket polgári célokra szánják, például a háború által lerombolt infrastruktúra újjáépítésére. A források az Európai Bizottság által tervezett többéves uniós támogatási programból származnak.
A program forrásainak felszabadítására vonatkozó döntést diplomaták szintjén hozták meg, ezért az uniós miniszterek jóváhagyására van még szükség. A DPA szerint ennek formalitásnak kell lennie, bár a kormányok határidőt kapnak az esetleges kifogások kifejezésére.
A támogatási program a következő négy évre 50 milliárd eurós pénzügyi támogatást irányoz elő Ukrajnának. Ebből az összegből mintegy 33 milliárdot kell kifizetni Kijevnek hitel formájában, a többi pedig vissza nem fizetendő támogatás.
A helyreállítás olyan infrastruktúrát érint, mint a villanyvezetékek, vízrendszerek, utak és hidak. Az újjáépítésen túl azonban az említett forrásokból Ukrajnának a fizetések és nyugdíjak kifizetését, illetve a háború miatt kitelepítettek számára fenntartott fontos létesítmények, például kórházak, iskolák, szállók fenntartását is szolgálják.
Teraz.sk
Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »