Alex Soros, Soros György fia, aki nemrég vette át apjától a Soros-hálózat irányítását, a X-en tett közzé egy bejegyzést, amelyben biztosította Kamala Harris alelnököt támogatásáról. Joe Biden regnáló elnök vasárnap jelentette be, hogy visszalép a novemberi elnökválasztás elnökjelölti tisztségétől, és maga helyett Harris javasolta demokrata jelöltnek. Soros órák alatt sorolt be Harris mögé, majd posztolta közös fotójukat.
írta az X-en.
Elon Musk, a Donald Trumpot támogató milliárdos is reagált Soros bejegyzésére, és megköszönte neki, hogy
„senkit nem tartott tovább bizonytalanságban azzal kapcsolatban, hogy ki lesz a következő bábu”
írta. Musk korábban is a Soros-család fejéhez vágta, hogy szándékosan akadályozzák a törvények betartatását, hogy szétzilálják az országot. Hozzátesszük, hogy Harris szavazóbázisa épp a BLM-mozgalomkor országot felforgató szélsőbalosok köréből kerül ki.
Sorosék egyébként a 2022-es félidős választásokkor nem kevesebb, mint 128 millió dollárnyi támogatást adott a Demokrata Pártnak, valószínű, hogy ez Harris esetében sem lesz másképp.
Körkép.sk
Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »