A Kúria nem lát jogsértést a faluban, ahova 70-en jelentkeztek be a választás előtt

A Kúria nem lát jogsértést a faluban, ahova 70-en jelentkeztek be a választás előtt

Helybenhagyta a Kúria a területi választási bizottság döntését, így a megismételt választás után is a Fidesz–KDNP jelöltje, Trudics Andrea marad a Borsod vármegyei Szegi polgármestere, szúrta ki a Telex a végzést.

Mint ismert, Szegiről a június 9-ei választás után derült ki, hogy hirtelen több lett a szavazó. Míg márciusban még csak 246 választásra jogosult volt a településen, június 3-án már 278, három nappal a választás előtt pedig már 348 lett belőlük. Ez azt jelenti, hogy hirtelen 102 emberrel (41 százalék) többen lettek a faluban.

70-en csak a választás hetében jelentkeztek be oda

A Kúria megsemmisítette a választási eredményt. Július elejére pedig új polgármester-választást írtak ki.

Ezt ismét a fideszes jelölt nyerte.

Hírdetés

A megismételt választási eredmény ellen fellebbeztek a Kúriánál. Súlyos jogsértésként hivatkoztak arra, hogy autóval vitték a szavazókat a településre, majd szállították el őket onnan.

A fellebbezéshez csatolt bizonyítékokat azonban a Kúria úgy ítélte meg, annak alátámasztására, hogy a választás eredményét befolyásoló jogsértés történt, nem alkalmasak.

(Címlapkép: MTI)


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »