Az Egy perc szerzetes című elmélkedéssorozat negyedik részében Csóka János pálos szerzetes, pap gondolatai hangzanak el az imáról.
„Amikor az ember egészen átadja magát Istennek, valójában nem tesz semmit – látszólag, emberileg nézve. Nem csinál valami nagy dolgot, nem alkot valamit, nem prédikál, nem tanít. Mégis,
– fogalmaz Csóka János pálos szerzetes.
A YouTube videómegosztón közzétett elmélkedés a korábbiakhoz hasonlóan a Nyitott szívvel – Szerzetesélet Magyarországon sorozatból vett részlet. Készítette Bartos Bence és Mészáros Anett. A 2020–2023-ban készült dokumentumfilmek forgatásakor tartalmas lelki mondatok hangzottak el szerzetesektől, így született meg az alkotók fejében az ötlet, hogy ezek köré rövidfilmes elmélkedéseket építsenek – összhangban a Ferenc pápa által meghirdetett imádság évével is.
Az Egy perc szerzetes sorozatban eddig Ferenc-Mária klarissza nővér, a 2023 augusztusában elhunyt Mustó Péter SJ, valamint Isten Bárányáról nevezett Márta kármelita nővér osztották meg gondolataikat.
Forrás és fotó: Magyarországi Szerzeteselöljárók Konferenciáinak Irodája (MSZKI)
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »