Nyitókép: SITA
Bizottsági elnök: Orbán moszkvai útja nem békemisszió volt, hanem lekenyerezés (szerk. megj. Ursula von der Leyen a appeasement szót használta.)
Nem békemisszió volt Orbán Viktor magyar miniszterelnök moszkvai útja, melynek során találkozott Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, hanem lekenyerezés – mondta Ursula von der Leyen az EP-képviselőknek tartott beszédében, mellyek az engedmények és a megbékélés politikájára utalt. Szavait hosszú vastaps követte.
Alig két nappal Orbán látogatása után Putyin rakétái csapódtak be egy kijevi gyermekkórházba – emlékeztetett az Európai Bizottság jelenlegi vezetője, akinek soron következő 5 éves mandátumáról ma szavaz az Európai Parlament.
„Senki sem akarja a békét jobban, mint az ukránok. Ők egy szabad és független országot akarnak, és Európa kitart Ukrajna mellett, ameddig csak kell, ez a mi üzenetünk”
– tette hozzá von der Leyen.
A Gázai övezet vérontásának véget kell vetni – mondta von der Leyen az EP-képviselőknek
A vérontást a Gázai övezetben azonnal meg kell szüntetni, tette hozzá. Von der Leyen szerint csak a kétállami megoldás, azaz egy palesztin állam működése Izrael mellett garantálja a közel-keleti konfliktusban részt vevő valamennyi fél biztonságát.
„Túl sok gyerek, nő és civil halt meg a Hamász brutális terrorjára adott izraeli válasz miatt. (…) Azonnali tűzszünetre, az izraeli túszok azonnali szabadon bocsátására van szükség, és fel kell készülnünk arra, ami ezután következik”
– mondta von der Leyen.
Az Európai Parlament ma szavaz az Európai Bizottság új elnökéről. Kérdéses, Ursula von der Leyen kap-e kellő számú szavazatot.
Kulcsszavazás az EP-ben: Ma eldőlhet Ursula vond der Leyen sorsa
ČTK
Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »