Itt a kánikula

Itt a kánikula

Az államtitkár, Read Arafat, a Katasztrófavédelmi Főigazgatóság vezetője is megmondta, hogy kánikula, viharok és még tornádók is lehetnek. De meg is vigasztalt, mondván, ez nem jelenti azt, hogy nem lesz télen olyan hideg, mint amilyen az idén Svédországban volt. (Akkor fogjuk visszasírni a mostani meleget, amikor majd reszketéssel kell testünknek hőt termelnie.)

Most Románia történelmének leghosszabb hőhulláma szakadt a nyakunkba. Húsz foknál melegebb éjszakák következnek, nappal a hőség 37–41 fok körül tetőz.

A szakemberek azt javasolják, hogy ha sétálni támadna kedvünk, csakis a kora reggeli vagy esti órákban induljunk el, lehetőleg árnyékos helyen, és közben nagyokat pihenjünk. De vajon mit tegyen, aki ugyan a hűvösön megy dolgozni és ledolgozza a nyolc órát? Haza csak akkor menjen, amikor eljön az este? Legjobb lenne, ha haza se menne. Munkahelyén tölthetné le a nyolc óra munkát, a nyolc óra pihenést és a nyolc óra szórakozást is.

Azt is tanácsolják, hogy kerüljük a zsúfolt helyeket, a napsugárzást és az erős fizikai megterhelést 11 és 18 óra között. Ha valaki fizikai munkát végez, annak hiába mondja a főnök, hogy gyorsabban, gyorsabban, amikor a szakértők azt mondják, hogy csak lassan a testtel és a munkával. A fizikai munka ritmusát és intenzitását csökkenteni kell, s a dinamikus (erőteljes), illetve a statikus munkát váltakoztatva kell végezni, és árnyékos, szellős pihenőhelyeket kell kialakítani. Zárt helyeken csak kora reggel és késő este szellőztessünk, a huzatot használva. (Sokan pedig éppen a huzatra panaszkodnak.) A légkondit legtöbb öt fokkal állítsuk alacsonyabbra, mint a környezet hőmérséklete. (Csak azt nem tudom, hogy ha éppen 42 fok van, akkor elég lesz-e, ha 35 fokra tesszük.)

A futballistákat sem irigylem, akik további, úgynevezett hidratálási pihenőperceket kapnak. A Sepsi OSK–Jászvásári Poli mérkőzést biztosan azért tették délután öt órára, mert azt számították, hogy itt csak narancssárga riasztás van érvényben.

Hírdetés

Különben kényelmes, vékony, világos színű öltözéket kell viselni, valamint kalapot és napszemüveget. A divattervezők biztosan rajzolják már az ilyen új típusú munkaruhákat. Most már a kombájnok is légkondicionáltak, és én is azon gondolkodom, hogy valami ventilátort szerelek a kapa nyelére, amely hűsít, amikor a kertben dolgozom. Sok vizet kell inni, vagy langyos teát, de jó fogyasztani természetes gyümölcsleveket vagy joghurtot is. Hűsölésként egyet-egyet lehet tusolni, de azért a vízivást se vigyük túlzásba, mert a vízszolgáltatók szerint spórolni kell a vízzel, mert annak is szűkében vagyunk. Együnk sok zöldséget, gyümölcsöt, dinnyét, szilvát, paradicsomot. (Nem tudom, hogy ha sok zöldséget beszélünk, az használ-e.)

Hallottam, hogy vizes zokni használatát is javasolják, de ha lábmelegítésre télen meleg téglát tettek a lábuk alá a szekéren utazók, akkor azt hűtésre is lehetne használni úgy, hogy tegyünk be pár téglát a fagyasztóba, majd helyezzük a talpunk alá.

Kerülni kell a koffeintartalmú italok, zsíros ételek fogyasztását. Az alkoholfogyasztást tiltják, mert az dehidratálást okoz, és így nem leszünk a kánikula áldozatai és az alkohol rabjai sem. A házi kedvencekre is vigyázni kell, azokat nem szabad egy percre sem autóban hagyni. Nem tudom, hogy a macskákkal mi a helyzet, mert azoknak vastag bundájuk van, amelyet még le sem tudnak vetni a nagy hőségben.

Azt sem értem, hogy most, amikor nálunk is olyan melegek vannak, mint a forró égövön, egyesek (leginkább az államkasszából fizetett alkalmazottak) miért vásárolnak olyan melegebb vidékeken házat, mint az Egyesült Arab Emírségek, Portugália, Olaszország vagy Görögország, amikor mostanában már nálunk is elég melegek a nyarak. (Ezekről listát közölt a G4 hírpoltál.)

A Román Államvasutak, a gázszállító Transgaz és az ANSVSA (Országos Állategészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Hatóság) főnökei Dubajban vettek lakást. Pedig nyáron azokat bizony hűteni kell, ami ugyanúgy pénzbe kerül, mint télen a fűtés. Bár amit nyáron hűtésre fizetnek, azt ott télen megspórolják, és így még gazdagabbak lehetnek.


Forrás:3szek.ro
Tovább a cikkre »