Az Őszi Napfény ünnepe

Az Őszi Napfény ünnepe

Július 5–7. között tartottuk a már hagyományossá vált uzoni napokat, sorban a tizenkilencediket. Ez alkalommal a helybeli nyugdíjasok Őszi Napfény szervezete igen szép, tartalmas előadása az idén 240 éve született Kőrösi Csoma Sándor emlékének adózott.

A jeles évfordulót Háromszék független napilapunk már év elején jelezte, mi több, egy szép naptárral ajándékozta meg az olvasókat. Azon nagy tudósunk fényképe alatt írva vagyon: „Én a székely nemzettség szülötte vagyok.”

Az 1784-ben született és 1842-ben elhunyt Csoma Sándor szegényes tarisznyáját vállára véve indult őseink nyomába, s bár eredeti célját nem sikerült megvalósítania, nagyot alkotott, összeállította az első tibeti–angol szótárt. Sírja Indiában, Dardzsilingben van. Nyughelyét a hetvenes évek elején egy másik felső-háromszéki székely, Jakabos Ödön kereste fel, sok nehézséggel megküzdve, hogy egy maréknyi szülőföldet vigyen a nagy kutató távoli sírjára. Öt kölcsönkapott dollárral vágott neki, amit maradéktalanul vissza is hozott. Útjáról több előadást is tartott, amire bizonyára sokan emlékeznek még, nekem is volt alkalmam hallani. A rendezvényen felolvastak Kőrösi Csoma Sándor naplójából, és alkalomhoz illő dalok is elhangzottak.

Hírdetés

A Pünkösti-kúriában megtartott előadás befejeztével Bordás Enikő uzoni polgármester köszöntötte a szervezet tagjait, az ünnepet megtisztelőket, valamint testvérvárosunk, Csorvás vendégeit. A résztvevőket meghívták szeretetvendégségre, ahol sokféle süteménnyel, kávéval és hűsítőkkel kínálták őket. Alkalmam nyílt elbeszélgetni a szervezet mentorával, Dobri Editke volt uzoni könyvtárossal, aki elmondta, hogy az Őszi Napfény nyugdíjas szervezet 2011-ben az ő kezdeményezésére öltött hivatalos formát, szervezetük megnevezését is ő javasolta. Azért ezt, mert őszhajú asszonyok a nyugdíjasok, és még rájuk is süt a napsugár.

Huszonöt tagjuk van, a legidősebb 86, a legfiatalabb 60 éves. Télen gyakrabban ülnek össze, nyáron ritkábban, de nem felejtik el megtartani a tagok születés- és névnapjait. Szerveztek orvosi előadásokat, vendégük volt a kézdivásárhelyi Zöld Nap Egyesület, de rendőr is tartott tájékoztatót számukra. Működésüket a polgármesteri hivatal támogatja anyagilag, és a Total Energie francia vállalat helyi megbízottjától is kapnak igen szép összegeket, a Csoma-esti fellépésükhöz újonnan készült ruhák árát fizette ki huszonöt nő számára.

A kúria egyébként más tevékenységeknek is helyet ad, ott működik az Atlantisz Művelődési Egyesület és az Ifjak mozgalma is. Elgondolkodtam, hogy a lányból lett asszonyok tartják fenn az életet, a Nap pedig bearanyozza meleg sugaraival az őszhajú édesanyákat, nagymamákat, dédanyákat. Kívánom, hogy maradjon fenn az Őszi Napfény nyugdíjas szervezet, és legyenek követői is, hadd halljuk hangjukat, hadd örvendeztessék Uzon község lakóit előadásaikkal.

Veres Ibolya, Uzon


Forrás:3szek.ro
Tovább a cikkre »