A címben feltett kérdésre nem is olyan egyszerű a válasz, ugyanis számos más kérdést vet fel. Eleve a zsidókérdés azt sugallja, hogy ez egy olyan kérdés, amire válaszolni kell, amire megoldást kell találni. Mondhatjuk, hogy a zsidókérdés egyidős az emberiséggel. Nem a „nácikkal” kezdődött, és nem is velük végződik. Tehát ezért helyes így feltenni a kérdést, és nem azt, hogy keresztényként hogyan viszonyuljunk a zsidósághoz vagy egyes zsidó emberekhez. De rögvest egy teológiai – látszólagos – anomália jelentkezik. Ezt igyekszünk rendbe tenni az Összetartás c. lap 1944. november 15-i számának segítségével.
Mielőtt a lényegre térnénk, ismernünk kell a történelmi környezetet is. Az Összetartás a hungaristák szócsöve volt. A Nyilaskeresztes Párt – Hungarista Mozgalom (egy koalíciós kormányban) 1944. október 15-én vette át a hatalmat, majd később Szálasi Ferenc letette a Szent Koronára a nemzetvezetői esküt is. Mivel ő volt az utolsó magyar államfő, aki a Szent Koronára tette le, így ha ragaszkodunk a Szent Korona-tanhoz, ő volt az utolsó legitim, törvényes magyar államfő. Ebben az időben a zsidókérdés megkerülhetetlen kérdés volt Európában, így Magyarországon is, így nyilvánvaló, hogy tisztázni kellett a hungarizmus viszonyát vallási tekintetben is a zsidókérdést illetően.
S itt hangsúly van a vallási alapon is. Sok más aspektusa is van a zsidókérdésnek, de most fókuszáljunk arra, mert homályos információk keringenek mind a mai napig. Orbán Viktor és a Fidesz, holdudvara is gyakran beszél ún. zsidókereszténységről, amely valójában fából vaskarika. Nincs ilyen. Ugyanis ha van két vallás között óriási különbség, akkor judaizmus (bármely ága) és a kereszténység (bármely felekezete) között nem részletbeli, hanem döntő és áthidalhatatlan ellentét feszül. Ez pedig Jézus Krisztus személyes, istenemberi mivolta. Míg a zsidóság szerint Jézus egy hamis próféta volt, akit joggal feszítettek keresztre, a kereszténység azt tanítja, hogy ő a Megváltó, aki megszabadított minket bűneink alól, aki harmadnapon feltámadt. Ez a keresztény hit alfája és ómegája. Enélkül az egész nem volna több, mint egy szép és jó, de mégis csupán egy morális, etikai kódex.
De mégis, ha a kinyilatkoztatást, az evangéliumokat, tehát a Bibliát vesszük alapul, láthatjuk, hogy van egy Ószövetség, s van egy Újszövetség. És bizony tagadhatatlan, hogy az Ószövetség főszereplője nem más, mint a zsidó nép. Ahogy az is tény, hogy katolikus miséken a mai napig olvasnak ószövetségi zsoltárokat. Ez a gyanútlan laikusban azt a látszatot kelti, amire rá is építenek ebben érdekelt politikai véleményformálók és még egyes magukat kereszténynek nevező szekták is, hogy itt valóban összefonódás van. Hogy a zsidó és a kereszténység egymás nélkül értelmezhetetlen. Ez egyébként igaz is, de egészen máshogyan, mint azt sokan állítják! Ezt majd alább bizonyítani fogjuk Összetartás segítségével.
Megcáfolhatatlan tény ugyanakkor, hogy 1945 óta normális vallásoktatás Magyarországon nem volt. Ezért – és ez nem az emberek hibája – erről a kérdésről nagyjából mindenki azt gondolja, amit érez. Azt hiszik, hogy a vallás kizárólag az érzelmi szférában létezik, annak semmi köze a tiszta észhez, logikához, ez nagyjából olyan, minthogy valaki éppen melyik csapatnak szurkol. Ezért az ismeretek rendkívül felületesek. Ki kell mondani, még a nemzeti oldalon is.
Adott tehát ez a helyzet, és az, hogy például a Katolikus Egyház a második vatikáni zsinat szellemében (persze, ez sem teljesen igaz, pontosabb, ha a zsinati dokumentumok félremagyarázásról beszélünk), egyre inkább válik a „felszabadítás teológiájának”, ez lényegében progresszivizmust jelent, amely a felületes szemlélődő előtt úgy csapódik le, hogy az Egyház hivatalos körei hajbókolnak mindazoknak, akiknek korábban még ellenségei voltak. Ez egy szomorú liberális fordulat. Ezeket a folyamatokat látva lélektanilag teljesen érthető, hogy egy nemzeti érzelmű ember, aki igazságra és rendre, szilárd ideákra vágyik, elfordul a kereszténységtől.
Az elmúlt évtizedekben két fő csoportra oszlottak azok, kik elutasították, vagy legalábbis szkeptikusak voltak a kereszténységgel kapcsolatban (az Egyház gyakorlati tevékenysége miatt is). Ezek a következők:
1. Krisztus nem lehetett zsidó származású, hiszen az „nem fér bele a képbe”, zavart okoz, nem tudjuk őt ezért beilleszteni eszmeiségünkbe, az „judeokereszténység” volna, ezért úgymond ki kell küszöbölnünk zsidó származását, így kapjuk meg az olyan elméleteket, mint a „szittya-pártus Jézus”, de ez nem magyar sajátosság, beszélhetünk a „germán-árja Jézusról” is.
2. El kell utasítani az egész kereszténységet, azt a „zsidók erőltették ránk”, „vissza kell térnünk pogány gyökereinkhez”, vagy ha ezt nem is, a vallási kérdés érdektelen. Nem vallják be, de ez gyakorlati szempontból ateizmust jelent.
Ki kell térnünk azokra is, akik keresztény mezben tetszelegve – szó szerint – imádják a zsidóságot. Ilyen például a Hit Gyülekezete. Mivel Jézus emberi mivoltában zsidó származású volt, ezért egész kereszténységképünkben domináns helyet kell, hogy elfoglaljon a mindenkori zsidó nép, a korai zsidó, ószövetségi elemek hangsúlyozása a fontos. A jelenkori izraeli politikai célok támogatása is ilyenfajta „vallási támogatást” élvez, tehát igaz, hogy Jézus azt mondta, nem eltörölni, hanem beteljesíteni jött a Törvényt, tehát az Ószövetséget meghaladja az új, minden emberrel kötött szövetsége (Újszövetség), valahogy ez mégsem annyira lényeges elem.
A fenti bevezető kellett ahhoz, hogy megfelelő kontextusában tudjuk olvasni az Összetartás sorait. Amely tisztán és érthetően rendbe teszi, mi a hungarizmus viszonya a kereszténységhez, zsidókérdéshez, Ó- és Újszövetséghez. Természetesen lehet egyet nem érteni a hungarizmus akkori állításaival, bárkinek joga van akár azzal ellenkező álláspontot megfogalmazni, mindenesetre nemzeti szempontból kétségkívül kellő komolysággal kell olvasni az alábbi sorokat, amely koherens módon válaszolja meg a címben megfogalmazott kérdést.
Egyháziak hivatásrendjének nyilatkozata az Ószövetség használatának kérdésében
Összetartás, II. (új) évfolyam 266. szám, 8. oldal. 1944. november 15. szerda.
Egyházi körök részéről felmerült kívánságra álláspontunkat az alábbiakban rögzítjük:
Mivel a hungarista eszmerendszer krisztusi alapokon áll, az összes keresztény egyházakkal egyetértőleg valljuk, hogy a teljes Szentírás ó- és újszövetségi részével együtt elválaszthatatlanul Isten igéje, amiből sem elvenni, sem ahhoz hozzátenni nem lehet. Valljuk, hogy az Egyháznak minden irányú munkájában és igehirdetésének minden területén az Ószövetséget Jézus Krisztus által mutatott úton és módon kell használni úgy, amint erre a mi Urunk az Evangéliumban példát adott. Tudjuk, hogy a jelenlegi zsidóságnak semmi köze sincs az ószövetségihez, mert Izrael attól a perctől kezdve, hogy Krisztust megtagadta, megszűnt Isten népének lenni. Tudjuk, hogy az Ószövetség nem azonos a zsidó nép történelmével, mert Izrael népe a kinyilatkoztatás csupán egy részének volt mindenesetre gyarló eszköze. Tudjuk, hogy a mai zsidósággal nemcsak az államnak, hanem az Egyháznak is kétezer éves pöre van.
A zsidókérdést az Egyház állampolitikai kérdésnek kell hogy tekintse, és az ószövetségi zsidóságot nem értékelheti többre, mint maguk a próféták, akik szüntelen haraggal korbácsolták vissza a lázadó, anyagias gondolkozású, erkölcstelen, Baál-kultuszok felé kacsingató zsidó népet nagy hivatásának; az egyistenhit, a messiásvárás és a kezdetleges erkölcsiség sziklavárába. A környező pogány népekkel szemben az ószövetségi zsidóság fenti hármas értéke határozott értéktöbbletet jelentett. Az evangéliummal szemben azonban az ószövetségi zsidóság hite egy óriási hiány, egy óriási igénylés a hitbéli és erkölcsi beteljesülés felé. Az Ószövetség még nem kereszténység, azonban az Ószövetség előfeltétele az Evangéliumnak. Az Ószövetség igazolja azt, miért volt szükség megváltásra: az Ószövetségben lévő pozitívumok hirdetik, hogy az igaz istenhit emberi, népi gyarlóságtól függetlenül fenn tud maradni; az Ószövetségben lévő negatívumok pedig hirdetik az Evangéliumnak annál nagyobb tökéletességét. Az ószövetségi zsidóságnak történelme nekünk nem a zsidóság faji hivatását hirdeti és nem lehet forrása a hivatását megtagadó, Krisztust keresztre feszítő zsidóság iránti rokonszenvnek, hanem kizárólag Isten nagyságát hirdeti, akinek örök tervében még egy fajilag tökéletlen nép is alkalmas eszköz lehet.
Kívánatosnak tartjuk, hogy a keresztény egyházak az igehirdetésben és hitoktatásban határozottan válasszák el az ószövetségi kérdést a zsidókérdéstől, az Ószövetségnek pedig olyan vonásait emeljék és úgy emeljék ki, hogy azok Krisztusra mutassanak és őt hirdessék.
Henney Viktor – Kuruc.info
Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »
