Akár egy rossz álom. Nem akarták felengedni a gyerekeket a Törökországból Prágába tartó járatra

Akár egy rossz álom. Nem akarták felengedni a gyerekeket a Törökországból Prágába tartó járatra

Kellemetlen pillanatokat éltek át azok az utasok, akik a törökországi antalyai nyaralásukról tértek vissza Prágába. A Smartwings légitársaság megtagadta a 15 év alatti gyermekek felszállását a gépre, mert a jegyük nem volt benne a rendszerben – számolt be a TV Joj a Noviny.sk honlapján.

„Körülbelül fél órát álltunk sorban a jegyekért és a poggyászfeladásért. Aztán befutottak a Fischer utazási iroda képviselői, akik közölték velünk, hogy tizenöt éven aluli gyerekek nem szállhatnak fel a gépre, mert Antalyában nem tudják őket becsekkolni, mert nincs gyerekjegy a rendszerben. Állítólag a Smartwings légitársaság hibája volt, de dolgoztak az elhárításán” – idézett a televízió egy nőt, aki a TN.cz cseh portálnak nyilatkozott.

Hírdetés

A probléma végül megoldódott, de a járat több órát késett. A gépnek 23:30-kor kellett volna indulnia, de végül hajnali négy előtt szállt fel. A reptéren nagyon sokan voltak, az elején még a földre sem volt hova leülniük. Az utasokat ezután a prágai reptéren várta az újabb sokk.

„45 percet vártunk, és csak ezután értesítettek minket, hogy a poggyász késni fog. Két óra múlva érkeztek meg, de például a miénk egyáltalán nem jött meg” – panaszkodott a nő egy cseh honlapnak. Ő és családja a kárrendezési osztályon tettek panaszt, és meg kellett várniuk, hogy megérkezzenek a csomagjaik.

SITA


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »