A légiközlekedés botrányaiért a magyar kormány is felelős

A légiközlekedés botrányaiért a magyar kormány is felelős

Tömegesen fordulnak elő eddig soha nem tapasztalt késések, járatkimaradások a légiforgalomban Magyarországon. A Wizz Air légitársaság utasait érintő legutolsó botrány, hogy több, mint 30 órás késéssel indult el egy repülőgépe Szicíliába, de pár napja volt olyan eset is, hogy egyszer ugyan már fenn ültek a gépen az utasok, de a késés okozta bonyodalmak miatt mégis lemaradtak a járatról. A Wizz Air az előbbi esettel kapcsolatban azt közölte, hogy a járatot a légi irányítás kapacitáshiánya miatt ütemezték át, időközben pedig a személyzet jogszabályba foglalt munkaideje lejárt, ezért tették másnap éjszakára a járatot.

A tömegessé váló esetek miatt találgatások indultak, mi okozhatja ezeket. A Wizz Air-ről szólva lesújtó vélemények jelentek, hogyan kezeli a társaság az utasait, milyen módszerekkel próbálja hárítani a felelősségét, mindez azonban nem ad választ a késések nagy számára.

Nem várt helyről, egy osztrák szaklapból derült ki, hogy

az egész Európára vonatkozó légiközlekedésben megszaporodott késések egyik oka a HungaroControl, azaz az állami tulajdonban lévő, magyar légiirányítási vállalat, amelyről egy osztrák szakember lesújtóan nyilatkozott.

Hírdetés

Daniel Liebhart, az osztrák Vida nevű szakszervezet légiközlekedési osztályának vezetője, aki maga is légiforgalmi irányítóként dolgozik az Austro Controlnál, a magyar EU-elnökség kezdete alkalmából arra kérte meg a magyar kormányt, hogy biztosítson jobb munkakörülményeket a HungaroControl légiforgalmi irányítóinak, ugyanis a dolgozók leterheltsége hatással van az európai légtérben bekövetkező késésekre. „Támogatjuk magyar kollégáinkat, és felszólítjuk a magyar kormányt, hogy ne állítson további akadályokat a társadalmi párbeszéd útjába” – mondta, aki szerint a magyar kormány negatív hozzáállása a szakszervezetekkel és a munkavállalókkal folytatott szociális párbeszéddel szemben, valamint a különböző jogszabályi intézkedések miatt az elmúlt években folyamatosan romlottak a magyarországi kollégák munkakörülményei.

A szakértő hozzátette, hogy

az állami légiforgalmi irányítás "nem képes megfelelni a munkaerő minimális elvárásainak a szociális színvonal és a fizetés terén”.

„Az európai légiforgalmi irányítók tudásuknak lehető legjobban megfelelve próbálnak mindent megtenni annak érdekében, hogy megbirkózzanak a nagy forgalommal, azonban a közlekedésben több szűk keresztmetszet is van, amit nem utolsósorban a magyar légiirányításnál tapasztalt létszámhiány okoz. Arra is figyelmeztette az osztrák utazókat, hogy a késések miatti helyzet csak romlani fog, mivel az egyik fő útvonal Ausztriából Görögországba és Törökországba Magyarországon keresztül vezet, ezért a nyaralóknak egyre gyakrabban kell késésekre számítaniuk indulásnál a magyar légiirányító viszonyok miatt, ugyanis a gépeknek szabad helyekre kell várniuk a légtérben. Orbán Viktor legutóbbi rádiónyilatkozatában azt mondta, a magyar állam beavatkotik majd, hogy orvosolja a késéseket, járattörléseket.

(Címlapkép: Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter beszédet mond a Honvédelmi Minisztérium, a Magyar Honvédség és a polgári légiirányítást végző HungaroControl (HC) Zrt. vezetői közötti megújított és kibővített együttműködési megállapodás aláírásán Budapesten, a HungaroControlnál 2024. május 31-én. MTI/Koszticsák Szilárd)


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »