Az új modern ukrán nemzetépítés módszere a kőkemény múlthamisítás.
A fő csapás persze a kamudomor-mítosz terjesztése.
De a második kedvenc a szovjet múlt utólagos megváltoztatása, a Szovjetunió valamiféle ultranacionalista orosz állammá hallucinálása visszamenőlegesen.
A magyar nyilvánosságba is eljutott ez, lásd:
Teljes őrület ez az elmélet. Ami biztosan sose volt a szovjet gyakorlatban, hogy az orosz nemzetiség előnyt jelentett.
A kezdeti időszakban egyenesen hátrányt jelentett orosznak lenni, majd az egész kérdés jelentőségét vesztette.
A későszovjet időkben természetesen volt oroszosítás, amnek oka az egsyégesítés volt, nem valamiféle orosz nacionalista program.
Alapvetően ekkor már volt diszkrimáció is, a vezetők kiválasztásában. Azt lehet mondani, 3 csoport volt a szovjet gyakorlatban:
- a „jó” nemzetiségek: a szlávok, a keresztény kaukázusiak,
- a „gyanús” nemzetiségiek: baltiak, muszlim kisebbségiek, zsidók,
- „semleges”: mindenki más;
s persze a”gyanús” se tilalmat jelentett, hanem csak azt, az ilyen nemzetiségű embernek többet kellett teljesítenie.
Annak idején, a 80-as évek közepén pletyka volt, hogy 1985-ben Moszkvában két ember között választott a vezetőség, Alijev (mai írással: Əliyev) és Gorbacsov között, mindkét ember Andropov embere volt, de végül a vezetés azért választotta Gorbacsovot, mert ő orosz, míg Alijev azeri.
Ami viszont biztos: az ukránok mindig a „jók” között voltak, soha ukrán ember karrierje nem szenvedett csorbát a nemzetisége miatt.
A szovjet rendszer a politikai hűségen és megbízhatóságon alapult, a nemzetiség sokadik szempont volt.
Forrás:bircahang.org
Tovább a cikkre »
