A baloldali messiás 19-re húzott lapot, és ez mostanáig bejött, de az igazságot ő sem kerülheti el.
Azt hiszem, az életünkben adódó helyzetek megítélése, vagyis hogy nehéznek vagy örömtelinek élünk meg valamit, egyetlen dologtól függ csupán: hogy milyen szemüvegen át nézzük. Ebben pedig számos minta, tapasztalat és megélt helyzet alakít minket, egyre több, ahogy múlnak az évek. Merthogy jó esetben tanulunk mindenből, ami velünk történik, így a legtanulságosabb s egyben legfájdalmasabb leckéket általában érzelmi alapon kapjuk. Bekerülünk közösségekbe, emberek közé, akik mind-mind – akárcsak mi – bonyolult és szövevényes érzelmi hálóval bírnak, minden tettüknek és reakciójuknak megvan a maga sziszifuszi, múltbéli események láncolatából épült előzménye, s anélkül, hogy ezeket tudnánk egymásról, interakcióba lépünk.
A felnőtté válás útján szépen apránként adagolva pedig megtanuljuk, mi az a kudarc, a csalódás, milyen az, amikor elárulnak, hátba szúrnak, egyre értékesebbé válik a bizalom és az őszinteség fogalma, és ezzel párhuzamosan kialakítjuk a saját, egyedi védelmi mechanizmusainkat is. Egy idő után pedig már feketeövesként próbálunk lavírozni bonyolult kapcsolati hálóinkban, legyen szó akár munkahelyi közösségről, barátokról vagy a szűk családunkról. Játszmázunk. De azért
rendelkezünk olyan tulajdonságokkal is – még ha szeretjük is takargatni –, amik mégiscsak érző, emberi lénnyé tesznek minket a legkeményebb helyzetekben is: például van bennünk empátia, ami egy ponton túl bármit képes felülírni, bármilyen távolságot képes áthidalni. Beleérző képesség, vagyis egy idő után inkább belelépünk a másik ember cipőjébe, mielőtt meghoznánk felette az ítéletet.
Pedig nagyon szeretjük bírálni, elítélni mások tetteit, hogy ezáltal egy kicsit mindenki fölé kerekedjünk. Magunkkal szemben pedig jólesik elnézőnek lenni, sőt kicsit talán túl hamar megbocsátunk önmagunknak.
A lényeg, hogy akárhogy is, de a legtöbbünk rendelkezik belső iránytűvel, ha úgy tetszik, erkölcsi mércével, lelkiismerettel, vészcsengővel, ami jelez minden egyes alkalommal, amikor valami galádságra készülünk. Hogy hallgatunk-e rá vagy sem, már más kérdés. És bár többségünkben ezek az érzelmi reakciók automatikusan, jóformán tudat alatt működnek, vannak olyan emberek is, akikből ez a széles emocionális skála egész egyszerűen hiányzik. Nincs sem vészcsengő, sem empátia, sem beleérzés – helyettük van egy óriási egó és érdekvezérelt gondolkodás, ami mindent felülír.
Néhány hónappal ezelőtt a magyar közvélemény megismerte Magyar Pétert. Politikai pályafutását rögtön egy olyan csavarral kezdte, ami előtte még senkinek nem sikerült: a magyar választók egy része megbocsátotta neki, sőt felmentette bűnei alól azt az embert, aki terrorban tartotta a saját családját, és a legnagyobb bizalmasát, a hozzá legközelebb álló személyt árulta el saját politikai karrierjének beindításáért – a feleségét.
Ugyanezt sok-sok éven át nem bocsátottuk meg számtalan köztiszteletben álló embernek – elég volt a gyanú árnyéka ahhoz, hogy ellentmondást nem tűrően hozzon elmarasztaló ítéletet egyként a közvélemény.
És, természetesen, igen nagyvonalúan Magyar Péter is megbocsátotta magának, hogy titokban készített hangfelvételt egy magánbeszélgetésről a feleségével, hogy később nyilvánosságra hozza. Őt ugye egy fennkölt, nemes cél vezérelte cselekedetében: a csillapíthatatlan vágy, hogy megszabadítsa a magyar embereket a NER zsarnokságától. A balliberális sajtó női jogokra oly érzékeny fele pedig úgy volt vele, hogy Varga Juditot akár még bántalmazni is lehet, mivel Orbán Viktor egyik minisztere volt. Magyar Pétert pedig felemelte az egekig, így eshet meg az is, hogy mostanra büszkén pózol saját nadrágszíját a magasba tartva.
Csakhogy, ha a balliberális oldalnak nem is, a Jóistennek kiváló a humorérzéke… Történt ugyanis, hogy Magyar Péter csütörtök este elment kiereszteni a gőzt, végül is szíve joga, a Teremtő is megpihent a hetedik napon.
A buli hevében pedig felöntött a garatra, amihez szintén joga van, csakhogy, mivel a csapból is ő folyik, jött valaki, aki felismerte és le akarta videózni – legalábbis erről szólnak a hírek. Értik, jött egy ember, aki felvételt akart készíteni róla egy olyan szituációban, amire nem számított, és amivel később vissza is élhetnek akár, rossz színben tüntethetik fel. Ezen pedig Magyar Péter – saját bevallása szerint is – olyannyira felháborodott, hogy a helyzet tettlegességig fajult, így a „messiást” kivezették a szórakozóhelyről.
Szegény. A magyarázata nagyon egyszerű volt: Rogán. Ahogy nagyjából mindenre ez a válasza, ami rá nézve kicsit is dehonesztáló. De vajon milyen szinten hiszi el magát az az ember, akinek meggyőződése, hogy sok száz civil ruhás titkosszolga követi minden lépését? Álruhás rendőrök hekkelik a netet az országjárásán, hogy ne tudjon Facebook-élőzni, sőt a karmelitában titkos gyűléseket szerveznek annak érdekében, hogy Manfred Weber új legjobb barátját mindenáron lejárassák. Nos, ha ez így is lett volna, mostanra már biztosan feloszlatta titkos „Utáljuk Magyar Pétert” gyűléseit a Rogán-kabinet: saját nimbuszát szépen lassan lerombolja ő maga.
Azon pedig kissé paradox dolog felháborodni, hogy egy közszereplőről nyilvános helyen felvételt készítenek, ami nem jól beállított szelfi – egy közismert embernek ennél sokkal-sokkal többet is tűrnie kell.
Ugyanakkor nem ez volt az első alkalom, hogy Péter nem tudott uralkodni az indulatain.
Putnokon egy platóról ordibált a templomból távozó hívekkel, számos újságírót alázott és fenyegetett már meg azzal, hogy nem lesz munkája, ha hatalom kerül egyszer a kezébe, sőt médiumokat kért számon, hogy miért nem szerepeltetik őt elégszer a felületeiken.
Igen, az az ember, aki éppen azt hirdeti, hogyan tudná ő egy személyben felszabadítani a magyar lakosságot Orbán Viktor elnyomó, diktatórikus rendszere alól, ahol irányított az őt lejárató propaganda, számonkéri a jobboldali sajtón túl most már az Indexet és az ATV-t is, hogy miért nem ábrázolják őt elégszer glóriától övezve, dicsfényben. Adást szerkeszt az M1-en, feltételeket szab, megmondja, hogy mit lehet tőle kérdezni és mit nem, és, ha valaki ezzel szembemegy, akkor megfenyegeti, majd faképnél hagyja, ahogy tette ezt Rónai Egonnal néhány hete.
Sőt, a vele nem megfelelően bánókat a sajtóban vallási hovatartozásuk szerint listázza, megidézve ezzel egy olyan szellemet, amit már a rendszerváltáskor a palackba zártunk, jó erősen. Ilyen lenne a Magyar Péter-féle objektív, szabad sajtó?
De ellentmondásba keveredik az európai parlamenti mandátumát illetően is, hiszen egy olyan pozíciót vállal most el, amit korábban „évi húszezer eurós kamuállás”-nak minősített. Persze mérlegelt, jól fog az jönni a büdzsébe mégis, a „hülyéket” meg majd úgyis meggyőzi, hogy ez a haza érdeke, még véletlenül sem az övé.
Nos, Magyar Péter vitathatatlanul valami egészen újat hozott a magyar politikai palettára. Tulajdonképpen nem is politikus, sokkal inkább egy influenszer, aki 19-re húzott lapot, és ez mostanáig bejött. Tökéletesen tudja, hogy a mögötte állók mit akarnak hallani, miben hisznek, milyen érzelmek mentén lehet őket megvezetni. A kérdés, hogy meddig? Merthogy ez a kártyavár szépen lassan kezd omladozni.
És bár Magyar Péter érzelemmentesen és fegyelmezetten árul el és tapos össze bárkit maga körül, aki az útjában áll, van egyetlen dolog, amivel nem tud szembesülni, és láthatóan az idegrendszere sem tolerálja: ez pedig a valóság.
Mert hiába hiányzik valakiből a vészcsengő, az iránytű, az erkölcsi mérce, a lelkiismeret, az empátia, a beleérző képesség, a jó szándék, egy valamit még ő sem kerülhet el: az igazságot. Kíméletlenül szokott szembejönni.
Ambrus-Jobbágyi Zsófia
Forrás:flagmagazin.hu
Tovább a cikkre »
