Nyitókép: SITA
Az Európai Unió csütörtökön elfogadott újabb szankciói első alkalommal irányulnak a cseppfolyósított földgáz (LNG) szállítására. A harmadik éve tartó ukrajnai háború ellenére több tagállam továbbra is vásárol LNG-t Moszkvától.
Brüsszel kihagyott két, magának szabott határidőt – az olaszországi G7-et és a svájci békecsúcsot -, hogy Németországnak több időt adjon a dolgok rendezésére. Csütörtök reggel Berlin jelezte, hogy aggályainak eleget tettek, és ezzel megnyitotta az utat a megállapodás előtt.
Az LNG-korlátozás azonban nem jelent teljes importtilalmat, mint ahogyan arról az EU korábban döntött a szénnel és a tengeri olajjal, Moszkva két legnagyobb bevételi forrásával kapcsolatban. Az uniós cégek továbbra is vásárolhatnak orosz cseppfolyósított földgázt, de tilos lesz azt más országokba reexportálni.
A tagállamok emellett szigorúbb intézkedésekben állapodtak meg a szankciók kijátszásának visszaszorítása és a 13 korábbi csomagban nyitva hagyott kiskapuk bezárása érdekében, ami folyamatos fejfájást okoz Brüsszelnek.
Ezen intézkedések konkrét részletei egyelőre nem világosak, de feltételezhetően az öregedő, kis méretű tartályhajók „árnyékflottája” ellen irányulnak, amelyet a Kreml az orosz tengeri olajra vonatkozó G7-es árplafon megkerülésére használ.
A hordónkénti 60 dolláros korlátozás ellenére Oroszország az elmúlt hónapokban 67 és 75 dollár közötti áron adta el urali olaját.
Euronews, teraz,sk, Körkép.sk
Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »