Kiszelly Zoltán: Továbbra is van matematikai esély Vitézy Dávid győzelmére

Kiszelly Zoltán: Továbbra is van matematikai esély Vitézy Dávid győzelmére

A Századvég politikai elemzési igazgatója elmondta, egyáltalán nem szokatlan az NVB döntése, amivel helyt adott Vitézy Dávid fellebbezésének.

 

A vasárnap tartott főpolgármester-választás nem hivatalos eredményei szerint rendkívül kicsi a különbség a Vitézy Dávidra és Karácsony Gergelyre leadott szavazatok között. Éppen ezért az LMP főpolgármester-jelöltjének érdemes kérelmeznie az érvénytelen szavazatok újraszámlálását Kiszelly Zoltán szerint. Az elemző kiemelte, jó esély van arra ugyanis, hogy végül az újraszámlálás eredményeként megfordulnak az arányok, és Vitézy Dávid lesz a főpolgármester választás győztese. 

Kiszelly ugyanakkor elmondta, hazánkban korábban már számtalan példa volt arra különböző választások esetében, hogy amennyiben rendkívül szoros eredmények születtek, a második helyen álló fél kérelmezte a szavazatok újraszámlálását. 

Azzal kapcsolatban, hogy milyen esélyei vannak Vitézynek a választás megnyerésére, Kiszelly elmondta, 

Ugyan nem látok bele a borítékokba, de matematikailag megvan Vitézy Dávid esélye a győzelemre, ahhoz pedig, hogy megbizonyosodjanak arról, ki a főpolgármester-választás győztese, első körben csak ezt az alig 25 ezer, érvénytelennek minősített szavazatot kell újraszámolni, amelynek várhatóan még a héten lesz eredménye.

Az ügy politikai vonzatával, és az újraszámlálással kapcsolatban hangulatkeltésbe kezdő Karácsony Gergelyről is szót ejtett Kiszelly Zoltán, aki elmondta, elég gyanúsnak tartja, hogy a baloldali vezetésű kerületekben, többek között a negyedik kerületben kiugró mértékű az érvénytelen szavazatok aránya. 

Hírdetés

Amit Karácsony Gergely jelenleg csinál, az egy kommunikációs elővágás arra az esetre, ha kiderül, ezek a szavazatok mégis érvényesek a törvény szerint. A főpolgármester már sejtheti, hogy a következő néhány napban fordulat fog bekövetkezni, mert láthatóan előkészíti a kommunikációs terepet egy ellenbotrány létrehozásához

– tette hozzá Kiszelly, aki kiemelte, Karácsony Gergely egy ilyen helyzetnek akar elébe vágni, és a saját buborékjában már most egy narratívát kezdett terjeszteni. A Századvég elemzési igazgatója elmondta, ebben a helyzetben a legfontosabb, hogy a törvények szerint kell eljárni, és a rendelkezéseknek megfelelően kell újraszámolni a kérdéses érvénytelennek minősített szavazatokat. 

A szakértő ugyanakkor egy kitekintést is tett, elmondta, a baloldali pártok, különösen a Párbeszéd nevű formáció számára hatalmas tétje van az újraszámlálás eredményének, ugyanis a DK végleg bekebelezheti Karácsony Gergely mikropártját, ha a jelenleg is regnáló főpolgármester elveszti a választást.

Ha Karigeri elveszíti a fővárost, akkor a Párbeszéd Baráti Társaság a legértékesebb politikai termékét és a legfontosabb alkupozíciót biztosító személyét is elveszti

– jelentette ki Kiszelly, aki elmondta, amennyiben a Párbeszéd elveszíti a főpolgármesteri pozíciót, mindannyian Jávor Benedek sorsára jutnak, aki a Demokratikus Koalíció EP-listájának egyik meglehetősen hátul található helyét kapta meg, és esélye sem volt arra, hogy pozícióhoz jusson.

www.magyarnemzet.hu

 


Forrás:flagmagazin.hu
Tovább a cikkre »