Hosszú, súlyos betegség után 41 éves korában elhunyt Tompos Kátya. A színésznő-énekesnő 2015 júniusában az InfoRádió Aréna című műsorának vendége volt. A művésznőre a beszélgetés hat, maradandó gondolatokat tartalmazó részletével is emlékezünk.
Arról, amikor nem jöttek a szerepek, de megtalálta a zene, a koncertszínpad:
„Úgy vagyok vele, hogy mindennek eljön az ideje, meg hogy a dolgok nem hiába vannak úgy, ahogy vannak. Valóban volt egy olyan időszak, amikor kevésbé kezdtem látni a nevemet kiírva, és láttam egy csomó más nevet, tehát valószínűleg nem is annyira akartak gondolkodni bennem, de ez csak egy ilyen időszak volt. Ezt valahogy úgy vettem, hogy jó, akkor viszont, mivel egészen addig folyamatosan dolgoztam, és nagyon sok dolgom volt, ezért most kell annak megvalósulnia, ami még nem valósult meg.”
A koncertezés szabadáságáról:
„Az a helyzet, hogy én annyira keveset láttam a színház falain kívül, hogy én nagyon hálás voltam ennek a helyzetnek. Valahogy így alakult, és tudtam egy kicsit világot látni, elkezdtem foglalkozni a hétköznapokkal, ráállítottam arra az agyamat, hogy kint zajlik az élet, és vannak olyan emberek is, akik nem színészek, és mással foglalkoznak, és elkezdett érdekelni a társadalom, meg minden, ami a színházon kívül van. Utána már visszaszokni volt egy kicsit nehéz, hogy nem őrizhettem, vagy hát nehezebben őrizhettem meg azt a szabadságot, amit kaptam ezáltal az év által. De jó volt visszamenni is, meg tényleg ki is cserélődtek az energiák, és én is fel voltam töltődve, úgyhogy nagyon jót tett ez az év.”
A színház fontosságáról:
„Az egyik legfontosabb része ennek a munkának a figyelem, az, hogy az ember állandóan rálásson a világra, a társaira, magára, vagy valahogy olyan jó, pozitív értelemben tudja analizálni azt, ami éppen történik, tehát, hogy lássa mindennek mindenféle oldalát. Például egy színpadon, amikor van egy jelenet, mondjuk két ember között, vagy több ember között, akkor mindig valahogy azzal nyer a színész, hogyha a legjobb, tehát maximálisan tud figyelni a partnerre, és ez a figyelem viszi bele valahogy, akkor tud elmélyülni abban, amit csinál, akkor van az, hogy megszűnik a külvilág, és úgy szűnik meg, hogy közben meg még ott van, és tud rá koncentráln. A figyelemnek többirányúnak kell lennie, és ez valahogy tölti az embert, meg tartja egy bizonyos energiaszinten. Az, hogy a figyelem soha nem megy szét, vagy nem múlik el, attól van egy ilyen érzelmi alaprezgés, meg egy ilyen agyi egyszerre. Szerintem ez az ideális állapot, az valahogy úgy ébren tartja a lelket, meg az agyat is, meg a fizikumot.”
A szakmai józanságról:
„Kaptam, vagy hát kínáltak rengeteg olyan feladatot, amivel kapcsolatban észnél kellett lenni, hogy most megyek egy ilyen celeb irányba, vagy megmaradok a színháznál. Akkor kellett nagyon okosnak lenni, ott voltak különböző küzdelmek, meg nehézségek, de aztán végül úgy kitisztult minden, és nagyon örülök, hogy úgy maradtam, ahogy voltam, vagy legalábbis merem remélni, hogy azon a vonalon maradtam, amin elindultam.”
A siker mibenlétéről:
„Nekem az lehet a siker, amikor teljesen összhangban van a lelkem azzal, amit csinálok, ez egy nyugalmi állapot, egy olyan állapot, ami nagyon produktív. Szóval ez ilyen, ez nálam inkább lélekkel kapcsolatos dolog, tehát a léleknek a sikere, vagy nem tudom, egy jó érzelmi állapot, egy jó lelkiállapot, akkor már sikeresnek érzem magam.”
Arról, hogy az igazán lényeges dolgok a színésszel a színházban történnek:
„Talán ott kristályosodik ki minden, amit úgy az életből amúgy begyűjt a figyelme által. Ott kell, hogy a legintenzívebben éljen, ott kell, hogy a legtöbb minden megtörténjen vele. Darvas Iván regényét olvastam, és abban volt az, hogy rájött, hogy mitől jó ez a szakma, hogy mindent meg lehet tenni a színpadon, hogy seggbe lehet rúgni a másikat, hogy egyik nap így viselkedhet, másik nap úgy, és ezt mind be lehet vállalni, mert valóban nagyon sokszínűek vagyunk, tele vagyunk rossz tulajdonságokkal, és ezeket valahogy az élet során nem tudjuk átlátni, nem tudjuk, hogy mi a helyes út, és állandóan keressük a helyes utakat. És itt valahogy ezek a helyes utak, meg a helytelen utak kipakolódnak, mint a kártyalapok, és mindenki sokkal élesebben láthatja azt, hogy milyen szeretne lenni, vagy merre szeretne haladni az életében, vagy mit tart jó életútnak. Szóval ezek fontosak, és ezért is fontos az, hogy minél több jó dologról beszéljünk, hogy valahogy így azok az emberek, akik bejönnek a színházba, valami pozitív útravalóval menjenek el, vagy tanuljanak valamit, vagy ne akarjanak bántani másokat, hogy jobbak legyenek.”
Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »
