Válasszuk az AUR-t?

Válasszuk az AUR-t?

Az AUR-vezér George Simion megmondta, hogy az RMDSZ egy förtelmes soviniszta teremtmény, de minket, (romániai) magyarokat megnyugtatott és biztatott is mondván: „magyar testvéreink honfitársaink, szeretjük őket, és lépjenek az AUR soraiba, ha a konzervatív értékekkel vagy más irányultságú pártokkal azonosulnak, de nem akarjuk a (romániai) magyar állampolgárok politikai gettósítását”.

Ezek után később újólag is hangsúlyozta, hogy az általa mondottakért nem kér bocsánatot, nem hazudtolja meg a mondottakat, nem vonja vissza és nem is bánja, amit mondott. És azt is elismerte, hogy igen, az RMDSZ politikai ellenségük nem csak Szatmár megyében, de Maros, Kovászna és Hargita megyében is (úgy látszik, nem akar az RMDSZ-szel szövetkezni), de várja a magyarokat pártjának soraiba, mert máris vannak bozgor tagjaik, akikre büszkék, azokat szeretik és értékelik. Azt nem tudom, hogy hol lehet beiratkozni ebbe a pártba, hogy oda (ne) rohanjak. Akik bejuttatták a parlamentbe 2020-ban, nem voltak megelégedve a politikai osztállyal, és híveiknek 80 százaléka líceumi vagy posztliceális végzettséggel rendelkezik. Szimpatizánsainak aránya 2022-ben 66 százalékban 50 éven aluli volt, és 32 százalékuknak nincs foglalkozása. Hát hogyne iratkoznék be, mikor én sem vagyok megelégedve a politikai osztállyal, és rendelkezem posztliceális végzettséggel, nincs rendes foglalkozásom, de az is igaz, hogy 50 éven felüli vagyok. Azért is szeretnék az AUR tagja lenni, mert másik nagy vezérük, Claudiu Târziu Beszterce-Naszód megyében jártában-keltében szintén világrengető, magyarszerető szavakkal állt elő, és ecsetelte a párt fő értékeit, amelyek a család, nemzet, hit, szabadság, és állítólag ezekből következik, hogy az AUR szeretetpolitikát folytat. Ha nem is vesznek fel pártjukba, június 9-én úgy is rájuk szavazok, mert azt is megmondta Claudiu Târziu, hogy akik ellentmondanak szervezetüknek, ellenük vannak, akik pocskondiázzák őket, azok a „szeretet ellenségei”, és én semmiképpen nem akarok azok egyike lenni.

Egyelőre a PNL és a PSD csak finoman, mértékkel magyarellenes (kivéve a szatmári nemzeti liberálisokat), de majd ha látják, hogy azzal nem sok sikert aratnak, akkor még bedurvulhatnak. Ha a PSD és a PNL látják azt, hogy az AUR saját szóhasználatával és akcióival sikert arat, és ők szavazókat vesztenek, akkor is átvehetik annak módszereit, de belőlük nem kérek, mert esetleg visszatérhetnek a Nagyrománia Párt elképzeléseihez, a hazaárulók és a bűnözők stadionokban rendezett pereinek és legéppuskázásuk ígéretével, amivel könnyen sikert arathatnának, amitől félek.

Hírdetés

Egyetlen dolog, amivel a többiek az AUR-ra (és Diana Şoşoacă pártjára, az SOS-re) szavazó pecsétemelők lendületét meg akarják törni, az az orosz- és Putyin-pártiságuk hangsúlyozása, mert azzal nem tudják támadni őket, hogy nem elég nagy hazafiak.

Az RMDSZ elleni támadást állítólag amiatt indították be az AUR-osok ilyen nagy garral, mert a magyar kormány egyik tagja azt mondta, hogy az AUR ellensége az RMDSZ-nek, és aki a magyarok ellensége, az Magyarország ellensége is. Az AUR a G4Media hírportál szerint azért haragszik Magyarországra, mert a Fidesz megakadályozta, hogy felvegyék a Konzervatívok és Reformista pártcsaládba (ECR), és kihagyták annak eddigi fontosabb eseményeiből. Csak azt nem értem, hogy Orbán Viktor és pártja miként tudta megakadályozni az AUR-t mindezekben, ha az idén februárban jelentették be, hogy egyeztetnek az ECR-vel, hogy a június 9-ei EP-választás után csatlakozzanak hozzájuk.

 

Kampányban az AUR. Fotó: Facebook / Alianța pentru Unirea Românilor – AUR


Forrás:3szek.ro
Tovább a cikkre »