A Szentlélek-dagály, kiáradás és a Szentlélek-apály ritmusában él az egész egyháztörténet. A teológiai gondolkodás éppúgy, mint az emberi szív és a hívő élet. Vannak rendkívüli korszakok, amikor szinte lélegzetelállítóan árad a Szentlélek a világban, egyházakban és a lelkekben.
Így volt az első pünkösdkor (ApCsel 2,1-13), amikor a jeruzsálemi ünnepen zúgó szélként, és lángnyelvecskék formájában áradt ki a Szentlélek a jelenlévőkre. Hatására a legkülönfélébb népek jeruzsálemi sokadalmában mindenki a maga nyelvén hallott a felséges Isten hatalmas dolgairól (ApCsel 2,11). Mindez a sodró érzelmi és egyben racionális vihar (mindenki a maga nyelvén megértési mozzanatában) jellemzi a történelemben a Szentlélekkel kapcsolatos emberi magatartást. Ha még mélyebben tanulmányozzuk a keresztyénség történetét, láthatjuk, hogy az ész és a szív, a racionalitás és az érzelem nagyon is sajátosan, ritmusosan váltakozva vitte előre Jézus Krisztus megváltó élettörténetének elterjedését, ismeretét a kontinenseken.
Afféle szakrális reggeli észgimnasztika formájában. Ennek a legkülönbözőbb földrajzi helyeken, térségekben, népek között más és más, de roppant tarka eszmeszőttese kerekedett ki napjainkra. Nem véletlen, hogy Helmut Saake német klasszikafilológus tudományos pályáját a Szentlélekről szóló tan, a pneumatológia kutatásának szentelte, és 1972-ben megírta Minima Pneumatologica c. kutatásösztönző tanulmányát. Jött is a hatás: 1984-ben Christian Schütz nagyszerű munkát tett le a tudományos világ asztalára Bevezetés a pneumatológiába c. művével.
Gazdagon illusztrálja ebben a Szentlélekről kialakult értelmezések, tanítások gazdag történetét, a pátrisztikától, a közel-keleti teológusoktól, misztikusoktól kezdve az európai középkor csodavirágzásán át a reformáció és az újkor Szentlélek-értelmezéseinek részletezésével.
Legutóbb azzal, hogy korunk legjelentősebb református professzora, Szentlélek-kutatója, Michael Welker 12 nyelvre lefordított nagy művét, az Isten Lelke címűt a magyar olvasónak is kezébe adhattuk. Miként korábban a jeles svájci Szentlélek-búvár, Rudolf Bohren eszméltető tanulmányát is a Lélektől vezetett, pneumatikus gondolkodás sajátosságairól. Most megmaradva a minimáliáknál, röviden két láttató modellt hozok Olvasóink elé, szív és lélek pünkösdre hangolása céljából.
Joachim von Fiore, olaszul Gioacchino da Fiore (1135–1202) calabriai születésű zseniális filozófus, teológus volt, akit rendkívül erős vizuális képessége tette alkalmassá elvont fogalmak, eszmei tartalmak illusztrálására. Nem sokkal halála után jelent meg a Liber Figurarum, amiben 24 ábrázolása kapott helyet.
Ezek egyike az isteni üdvözítés történetét próbálja megjeleníteni, láttatni három egymásba ölelkező, síkban ábrázolt rajzolattal. A három egymásba ölelkező kör a Szentháromságot fejezi ki, amint áthatja valóságával a földi történelmet annak alfa-kezdetétől az ómega végpillanatáig. Az első nagy történelmi korszak az Atyáé, az ószövetségé. A második korszak a Fiúé, a keresztyénség megjelenéséé, felvirágzásáé. A harmadik, egyben záró korszak a Szentléleké. Ebben a korszakban az örök evangélium kerül meghirdetésre a szervezett egyház szolgálatával.
Megpróbált idői szakaszolást is végezni, ami inkább hozzávetőleges találgatás. Az első korszakra 42 generációt tételezett, a második korszakra is 42 generáció jutott. Szerinte a keresztyén korszak 1260-ban lezárult az Antikrisztus megjelenésével. Majd ezután jön el az egyenlőség utópisztikus, Krisztus visszajövetelével jelzett korszaka.
Az is kétségtelen, hogy a keresztyénség eszmetörténetében az első nagy korszak főként az Atyáról, a Teremtőről szólt. Ez volt a patrisztika, az emberi gondolkodással, fogalmakkal az üdveseményekre reflektáló nagy keresztyén gondolkodók kora. Ahogyan a 330-as években született Nagy Bazil Szentlélekről írt könyvében (De Spiritu Sancto) az emberi gondolkodást arra irányítja, hogy ismerjék fel az emberek a Mindenhatóhoz emelő Szentlélekben a noeraúsziát, az értelemmel felruházott lényt, létező valóságot, akinek hegemóniája, vezérelvként működése nélkül nem lehet megismerni Istent, az Atyát és a Fiút. A Lélek paideiájához, nevelői munkájához, térítő munkálkodásához hozzátartozik a keresztség, a megtérés munkálása, a megtisztulás katarzisa, az igazság megismerése, a megvilágosodás, majd pedig az imádkozás, a doxológikus életforma.
Szent Baziltól 1670 évet, Joachim von Fioretól pedig jó 850 évet ugorva jelenünkhöz, megkerülhetetlen a digitális kor keresztyénségének előbbivel rokon verbális modellezése. Philip Jenkins történész, teológus visszaemelte, felelevenítette napjainkra a középkori illusztrációt, s nagyjából megtartva az időtagolást és a Szentháromság egyes személyeinek hangsúlyos korszakos tevékenységét, tartalmi sajátosságokkal töltötte fel könyvében, a The Next Christendomban a periódusokat. Az Atya patrisztikai korszaka után a Fiú reformációval induló krisztológiai korszaka után jut el kb. 2000-től a pneumatikus ébredés, Szentlélek korszakáig. Minden erőltetés nélkül bevonja intelligentiaspurituálisába, lelki megismerési folyamatába a világkeresztyénség közös hitvallását, szimbólumát, a Credót, a Hiszek egy-et.
Annak első artikulusa, bekezdése az első világkorszakhoz, a második, Krisztusról szóló, a második korszakhoz, a harmadik, a Szentlélekről és az egyházról szóló rész a mostani világkorszakhoz szól. Mindenképpen érdemes arra figyelni, hogy az emberiség és a keresztyénség története napjainkban jutott el a harmadik üdvperiódusig. És ez a Szentlélek intenzív munkálkodásának ideje.
Ezt jelzi a pneumatikus mozgások, ébredések világjelensége, ami a pünkösdi mozgalommal indult, majd második hullámban a karizmatikus megújulással folytatódott, s jelenleg benne vagyunk powerevangelism, az erőteljes világevangelizáció korában. Ez áthatja az egyházakat és például Afrikában annyira erősen dübörög lelkiképpen, hogy 10 év múlva az ottani keresztyének, az élménykeresztyénség dinamikájával elérheti az 1 milliárdnyi keresztyén népesség statisztikai mutatót. Érzékletesen jelzi ennek a felvirágzó korszaknak a hajnalhasadását a Szentlélek-témájú könyvek világszerte történő nagyszámú megjelenése és a Lélek segítségül hívását gyakorló imádságok elterjedése. Az 1994-ben tartott torontói karizmatikus konferencia megfogalmazásával egyetérthetünk: „A Lélek hatásának közöttünk nem a különleges jelek és csodák az igazi bizonyítékai. Nem is az eksztatikus élmények, hanem Jézus Krisztus megvallása – 1Ján 4,2kk, s annak a szeretetnek a gyakorlása, amelyik többre tartja a felebarátot, mint önmagát! – 1Kor 13”.
(Dr. Békefy Lajos/Felvidék.ma)
Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »
