Iszonyatosan orra esett a DK Gyulán

Iszonyatosan orra esett a DK Gyulán

Bár próbálkoztak vele, nem sikerült egyéni képivselő-jelölteket állítania a Demokratikuss Koalíciónak Gyulán.

A 24 ezer szavazóval rendelkező város Békés megye második legnagyobb települése és a DK is megpróbálkozott azzal, hogy politikusai induljanak a június 9-ei önkormányzati választásokon.

A gond az, hogy bár felvették az ajánlóíveket, de a valasztas.hu adatai szerint nem sikerült jelölteket állítani. Pedig ezen a szinten nem lehetetlen a fejenként átlag két tucat ajánlás begyűjtése.

Hírdetés

A kínos malőrt a 444.hu vette észre, és azt írják, hogy a DK-sok 9 helyen próbálkoztak ezzel és sehol sem sikerült. A városban így egyetlen baloldali képviselőjelölt lesz, a tizedikben egy MSZP-s indulót nyilvántartásba vettek.

Az ügy hátterét a párt egyik helyi tagja, Leel-Őssy Gábor, aki 2010-ben civil, 2019-ben DK-s polgármesterjelölt, majd 2022-ben az ellenzéki összefogás parlamenti képviselőjelöltje volt Gyulán, a Facebookon írta meg. A többi között azt osztotta meg, hogy a baloldali párt Gyulán, 8 nem gyulai és 1 gyulai jelölttel vágott neki a „kopogtatócédulák” megszerzésének. A vége összesen 218 érvényes támogató aláírás lett. Ez pedig kevésnek bizonyult.

A lap egyébként emlékezetet arra, hogy az egész jelöltállítás hátterében a párt megyei és városi vezetése közötti belső harcok állhatnak, erről Leel-Őssy már áprilisban is posztolt.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »