Újra megtudtuk: bűnös nemzet vagyunk

Újra megtudtuk: bűnös nemzet vagyunk

Nem csak Magyar Péter tartott ma tüntetést Debrecenben, hanem Budapesten is volt egy megmozdulás, ez pedig a szokásos úgynevezett Élet Menete. A felvonulás, mely a holokauszt áldozatairól emlékezik meg (mellette van még pár emléknap az évben), immáron 20. alkalommal került megrendezésre.

Résztvevői a Dohány utcai zsinagógától indultak el a Rákóczi úton keresztül, a felvonulás utolsó állomása a Keleti pályaudvar előtti tér, ahol színpadot és ülőhelyeket is felállítottak.

Természetesen ismét kialakult a nagykoalíció, ebben a kérdésben semmi különbség nincs a Fidesz és a balliberális globalista oldal között. Ugyanis Szalay-Bobrovniczky Vince, a Miniszterelnökség civil és társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára is kiemelte, hogy Magyarország Kormánya mindig készen áll, hogy támogassa a hazai zsidóságot, emlékőrzést és oktatást. De megszólalt Niedermüller Péter erzsébetvárosi DK-s polgármester is, az MTI szerint többek között arról beszélt a rendezvényen, hogy a magyar társadalom súlyos morális kudarca és bűne, hogy nem védtük meg zsidó honfitársainkat. Ez a bűn szerinte beleégett a nemzet történelmébe. Csak a szokásos, bűnös nemzet vagyunk mindörökké. A globalisták új üdvöskéjétől még nem találtunk a mai napon állásfoglalást, de megtette már korábban, amikor egy másik holo-emléknapon (április 16-án) fejezte ki hovatartozását.

Ha valakinek esetleg az a kellemetlen kérdése merült volna fel, hogy az életről elnevezett meneten szóba kerültek-e azok, akiket fajtársaik ezekben a napokban, talán pont ezekben a percekben gyilkolnak le, természetesen nem. Itt a gázai népirtás áldozataira gondolunk, ahol már több 10 ezer palesztin halt meg néhány hónap alatt, köztük többségében nők és gyermekek.

Henney Viktor – Kuruc.info

Képek a "spinozák" menetéről:

Hírdetés


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »