Közhely, hogy az orosz-ukrán háború is a pénzről szól. A hatalmas mentőcsomagok és a katonai támogatások, no, meg persze a szankciók mögött hatalmas multinacionális vállalatokat látunk, akik a hétköznapi emberek terheinek emelkedésével párhuzamosan egyre növelik a nyereségüket. Annak ellenére, hogy két komoly nemzetközi konfliktus (az orosz-ukrán és a gázai háború) is nyomasztja a világot, és állítólag tombol az alulról gyűrűző válság (gazdatüntetések, szociális kiadások leépítése, gazdasági versenyképesség szándékolt felszámolása), az Oxfam jelentése szerint a globális vagyon tovább gyarapodott, ám ez egyre kevesebb ember kezében összpontosul, miközben a nagy-nagy többség életszínvonala tovább csökken. Mostani cikkünkben az orosz-ukrán háború és a pénz kapcsolatáról ejtünk néhány szót, és kitérünk arra is, hogy mi a valódi tétje ennek a háborúnak és miért nem vetnek neki véget, és miért lesz kulcsfontosságú szerepe a Dunának.
Szankciók
Az orosz-ukrán háború egyik legvitatottabb következménye az európai szankciók bevezetése volt. Ma már a többség számára teljesen nyilvánvaló, hogy a szankciók többet ártottak Európának, mint Oroszországnak, és míg az egyik stagflációtól szenved, a másik nagyobb növekedést produkál, mint Európa.
Az orosz gázról való leválással amerikai vagy amerikai befektetőcsoportokhoz kötődő energiavállalatok keresik gennyesre magukat. Emlékeztetőül, az amerikai gázipari vállalatok az első energiaválság előtti árak négyszereséért adják el Európának a gázt, és ma az USA biztosítja az EU gázellátásának ötödét – előtte csak 3 százalékát.
Közben az európai energiaellátás biztonsága nem javult, sőt, romlott. Az LNG tartályhajókat gond nélkül át lehet irányítani a jobban fizető vevőhöz, a közel-keleti válság pedig újabb totális gázhiánnyal fenyegeti a kontinenst.
Németország, Európa gazdasági motorja – élve a szóviccel – dögledezik. Az ipar gerincét adó ágazatok megroppantak. A vegyipar elkezdett áttelepülni Kínába, az autóipar jövője bizonytalan, a legnagyobb autógyártók tervezett beruházásait átmozgatják a tengerentúlra. Európa versenyképessége padlót fog, miközben az Egyesült Államok helyzete napról napra jobb.
Ukrajna újjáépítése
Egy olyan világban, ahol az uniós források megvonásával való puszta fenyegetés is letöri a befektetői hangulatot, felfoghatatlan az, ahogy Ukrajna újjáépítéséhez állnak hozzá Nyugaton. A háború még nem ért véget, az ukrán hátországot folyamatosan orosz rakéták pusztítják, az energiainfrastruktúra lassan, de biztosan a megsemmisülés felé tart.
Ennek ellenére a globális szervezetek döntik a pénzt Ukrajnába, és már tavaly megkezdődött az újjáépítésről szóló szerződések aláírása. Teljes paradox… lenne, ha nem néznénk kicsit a dolgok mögé.
2023 nyarán jött a hír, hogy kettő a legnagyobb amerikai befektetési alapok párosa közül, név szerint a BlackRock és a JPMorgan Chase fogja létrehozni azt az ukrán újjáépítési bankot, ami az összes újjáépítési beruházással kapcsolatos pénzt kezelni fogja.
Magyarul: a világ egyik legkorruptabb országában az egyik legkönnyebben korrumpálható gazdasági ágazatba fognak valamikor a jövőben százmilliárdokat önteni, és ennek a pénznek felhasználását amerikaiak fogják felügyelni, befolyásolni, elosztani.
Még egyértelműbben: hatalmas összegeket lehet korrupció útján kivenni a közösből és a visszavezetni a globális, elsősorban amerikai elithez, illetve nyereség útján visszacsatornázni az amerikai gazdaságba. Aki kicsit is nyitott szemmel járja a világot, pontosan tudja, hogy törvényes kereteken messze túlmutató nyereséggel kell kecsegtetni a projektnek, ha a nyugatiak minden hiperérzékenysége megszűnik a korrupció, a befektetési kockázatok és az emberi jogok kérdések kapcsán.
Amíg nincs nyugati kézen a Fekete-tenger, addig nem lesz béke
Többször leírtuk már a Körképen, hogy a nyugati nagy hatótávolságú rakéták szinte soha nem Ukrajna keleti országrészeinek visszaszerzését segítik. Mindig a Krím és a Fekete-tenger partvidékén vetik be őket, és az ukrán ellentámadást is ennek megfelelően tervezték meg. Miért,
Mert Oroszország kiszorítása, vagy legalábbis jelentős visszaszorítása a Fekete-tengeren kulcsfontosságúvá vált.
2022-ben terjesztették az amerikai Kongresszus elé azt a törvényjavaslatot, ami alapján az amerikai Nemzetbiztonsági Tanács stratégiát dolgozott ki. Ennek a stratégiának a lényege az EU-val és a NATO-val közösen (értsd: az uniós és NATO-országok rákényszerítésével) elmélyíteni a gazdasági kapcsolatokat a Fekete-tenger térségében. Plusz, a térségbeli országok „demokratikus ellenállóképességének” megerősítésében – ami magyarul az orosz befolyás teljes kiszorítását jelenti. Példaként láthatjuk Moldávia esetét.
A javaslat nem titkoltan az USA „értékeire és érdekeire” alapozza ezt a stratégiát, és annak ellenére, hogy az EU-ra is számít a kérdésben, Európa érdekei sokadlagosak számára.
A nyugati vállalatok benyomulása a Fekete-tengerre azóta már el is kezdődött. A legfontosabb hajtómotorja a folyamatnak a fentebb említett oroszellenes szankciók voltak. Így sokkal érthetőbb, hogy Brüsszel miért erőltet további szankciókat azután, hogy 13 szankcióscsomag után még mindig csak kudarc az osztályrésze.
A szankciók ugyanis megzavarták a hagyományos kereskedelmi útvonalakat a térségben, Oroszországot az árufolyam egyre nagyobb része kerüli ki, és ennek következtében egyre nagyobb szerepet kap az EU legnagyobb folyója, a Duna.
A Duna alternatív kereskedelmi útvonal lett, és együtt a Fekete-tengerrel – ha ott sikerül összefüggő nyugat-keleti irányú nyugati befolyási övezetet kialakítani – kulcsfontosságú folyosó lesz, ami összeköti Európát Délkelet-Ázsiával, Közép-Ázsián keresztül, de Oroszországot elkerülve.
Ha ránézünk a térképre, a következőt látjuk. A világkereskedelem harmada a Dél-kínai-tengeren zajlik, ám az USA és Kína kapcsolata rivalizálásból megy át ellenségesbe. Az USA egy sor katonai megállapodást kötött csendes-óceáni országokkal, és kelet felé Kínát elzárta saját nyugati partjaitól. Kína emiatt bezárva érzi magát, és egyre feszültebbé válik.
Ha kitör a háború, vagy az USA egyszerűen elérkezettnek látja az időt, blokád alá veszi Kínát. Csakhogy a kínai gazdaság termékeire ettől még szüksége van a világnak, vannak nyersanyagok, amelyeket az USA sem tud nélkülözni. Ezért kell egy hátsó ajtó, hogy Közép-Ázsián keresztül folytatódjon a kereskedelem, annak veszélye nélkül, hogy Kína újra kibontogathassa szárnyait.
Az USA nem elpusztítani akarja a mackinderi Világszigetet (benne Oroszországot, Iránt), hanem beszorítani, hogy befolyása és gazdasága csak ellenőrzött szelepeken keresztül érvényesülhessen a világban.
Ezért a nyugati cégek be akarnak jutni Közép-Ázsiába, és ehhez stabil kereskedelmi folyosókra van szükség. Közép-Ázsia déli részében Irán van útban, keleten Kína. Marad a nyugati bejárat: a Fekete-tenger.
Ez nem csak fantazmagória. Már elkezdték bővíteni a romániai Constanza kikötőjét és a lengyel Gdansk kikötőjét összekötő kereskedelmi útvonalak kapacitását. És miközben a Nyugat-Balkán integrációja leértékelődött a nyugatiak szemében, Ukrajna és a Moldova, és a Fekete-tenger túlpartján található Grúzia uniós tagsága hirtelen előtérbe került (még ha nem csatlakoznak belátható időn belül az EU-hoz, az integráció ígéretére építve kereskedelmi kapcsolatokat építenek ki velük, kiszorítva az orosz befolyást).
Nem véletlen, hogy mindezzel párhuzamosan Brüsszel megint mellkason lőné Európát, és kereskedelmi háborúba bocsátkozna Kínával. A nyugati tőke ugyanis nem bírja a konkurenciát, és az EU most külön intézkedésekkel Kína Egy Övezet Egy Út Kezdeményezését kaszálná el saját erőforrásokból, saját gazdasági kárára.
És hogy mi jön ezután? A háborúnak addig nem lehet vége Ukrajnában, amíg ez a nyugati stratégiai cél meg nem valósul, vagy megvalósításának reménye végkép el nem veszik. A gond az, hogy emiatt a háború csak két esetben érhet véget: ha az oroszok elveszítik a háborút, amelynek beláthatatlan követekezményei lehetnek, vagy ha a Nyugat és Oroszország kiegyezik, újraosztja a lapokat a Fekete-tengeren, de ez a forgatókönyv Moszkvának jobban fájna, mint a Nyugatnak.
Komjáthy Lóránt
Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »
