A békét elfelejthetjük Mészáros Richárd2024. 04. 08., h – 18:59
Az orosz–ukrán háború kezdete óta ismét a „béke” lett az egyik legfőbb hívószó, s mint látjuk, akár még választásokat is lehet nyerni vele. No nem annak rendje és módja szerinti béketervekkel (Robert Fico ki is mondta: ilyet tőle ugyan senki se várjon) vagy a demokratikus viszonyok feljavításával, hanem a fogalom néhány lebutított, primitív tételmondatba való sűrítésével. Az emberek kétségbeesett szorongásának politikai becsatornázásán kívül ez nem sok mindenre alkalmas.
Az Ukrajnát pusztító orosz rablóháború kapcsán azt kell látnunk a bőségesen rendelkezésünkre álló elemzések alapján, hogy bármilyen irányt is vesz, az eszkaláció lehetőségét magában hordozza.
Első körben hagyjuk jóvá azt a félelmet/érvet, amit a Smer, a Fidesz, de sok más párt szavazói is hajtogatnak: az Ukrajnába küldött nyugati fegyverszállítmányok (ne adj‘ isten a saját egységek bevetése) súlyosbíthatják a konfliktust. Ez így van, mégpedig olyannyira, hogy a Nyugat folyamatos vonakodása mögött is ez lehet az egyik fő tényező.
Egész egyszerűen félnek attól, hogy a Putyin-rezsim még tovább fokozza az agressziót, s alsó hangon mondjuk taktikai atomhoz nyúl. A támadásra elszánt önkényuralmon kívül csak egy veszélyesebb dolog van: a sarokba szorított önkényuralom.
A putyinista impérium kiterítette a kártyáit 2022. február 24-én hajnalban, valamiféle győzelem nélkül pedig nem fognak olajágakat tűzni az ágyú- vagy puskacsövekbe. Máshogy festene a dolog, ha Moszkvában történne valami, de már eléggé elejét vették annak, hogy ez ne így legyen…
A másik oldalon azonban teljes egészében elképzelhető, hogy a fegyverszállítások és egyéb katonai segítségnyújtások leállítása szintén eszkalációval jár majd. Ez ugyanis első körben azt eredményezi, hogy Ukrajna szépen lassan elesik, s bábállamiságával/felosztásával minden bizonnyal brutális orosz katonai megszállás jár majd.
Nézzük csak meg akármikor az orosz propagandamédiát vagy egyenesen Putyin dumáját! Nem adják alább: az ukrán identitás megszüntetése mellett Kijev kell nekik, és így tovább. Gyakorlatilag azt óbégatják: „Mindent vissza!” És ezt (már) nem emlékművek állításával és koszorúzásával, netán táncdalmulatságok szervezésével végzik. Hanem például páncélos ékekkel, titkosszolgálati műveletekkel, erőszakos kitelepítésekkel, alkalomadtán kínzásokkal és tömeges kivégzésekkel.
A nyugati szövetségi rendszer kellő mértékű degradálódásával így az orosz fegyveres erőszak előbb-utóbb felbukkanhatnak a szlovák– ukrán határon. Megfelelő mértékű helyi politikai lojalitás biztosítása mellett egy szép napon pedig minimum az Erdőháti-alföld és a Lajta vonalán állhat meg a befolyási öv. És akkor még nem beszéltünk a balti államokról, Moldováról és a Kaukázus vidékéről.
Nagy vonalakban így állunk hát háború és béke dolgával. Vagy inkább csak a háborúéval… A nyugati típusú, liberális demokratikus rendszer(ek) válságával szemben földrajzilag (legalábbis Szlovákia számára biztosan) a Putyin-rezsim intézi a legkonkrétabb, legközelebbi, legbrutálisabb kihívást. Megront, megoszt, ellehetetlenít, elpusztít, hogy majd egyszer esetleg az övé lehessen. Küzdhet bármilyen problémákkal és ellentmondásokkal az ukrán állam. Lehetünk bármilyen bizalmatlanok és kételkedőek velük szemben. Katonáik mégiscsak ettől védik önmagukat és minket. Mondhatjuk még azt is, hogy a kapitalizmus két formája csap össze. Ám aligha kétséges, melyik jelent nagyobb, közvetlenebb veszélyt.
A békét nem a fegyverszállítások fokozása vagy leállítása fogja elhozni, vagy a vele való számító politikai játszadozás, hanem sajnos csak az, ha majd eldől, ki és hogyan kerül ki a vázolt konfliktusból győztesen.
Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »
