Utolsó útjára kísérték Szilágyi István Kossuth-díjas írót tegnap Kolozsváron, a nemzet művészét a Házsongárdi temetőben helyezték örök nyugalomra.
A Helikon irodalmi folyóirat alapító főszerkesztője életének 86. évében március 13-án hunyt el méltósággal viselt betegség után. Családtagjai, pályatársai, barátai, tisztelői és olvasói az Egyetemiek Házában búcsúztak tőle, majd a Bibza Gábor kolozsvári református esperes vezette gyászszertartás után a Házsongárdi temetőbe kísérték. A koporsó mellett egymást váltva a Helikon munkatársai, kortárs erdélyi magyar írók, költők álltak őrt.
Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke búcsúbeszédében az ifjú nemzedék felkarolójaként jellemezte az írót. „Szilágyi István kinyitotta azt a kaput előttünk, amire minden fiatal írónak szüksége van, és a maga csendes, de tekintélyt parancsoló módján igazgatta az én nemzedékemnek is az első lépéseit” – emlékezett. A politikus ifjú költőként, szerkesztőként szerzett személyes élményeit osztotta meg, amikor „az erdélyi irodalmi közélet csendes, de több évtizedes jelenlétével azt mindig építő, meghatározó bölcs férfijától, a monumentális prózaírótól, a fiatal írónemzedékek támogatójától” búcsúzott. Kelemen Hunor „a kortárs magyar próza svájci órásmestereként” írta le Szilágyi Istvánt, aki semmit nem nagyolt el, és életművéhez a történetek, a történelmi korok csak a keretet adják. „Az igazi erő Szilágyi István prózájában a láthatatlan történet. Az emberi természet ismerete, az emberi lélek és annak a legfinomabb rezgése, a szabadság, a szerelem, a halál és az élet igazán fontos kérdései” – mondta.
Pécsi Györgyi kritikus, irodalomtörténész a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) képviseletében Szilágyi István életművét méltatta. Rámutatott: ez az irodalmon keresztül, a szó erejével a magyar nemzet szolgálata, a megmaradás és építkezés, az értékteremtés példája. Emlékeztetett arra, hogy az író – aki az MMA alapító tagja volt – megtisztelte az MMA Kiadót azzal, hogy megjelentethették életművét, fáradhatatlanul segítette az akadémia munkáját.
Márkus Béla irodalomtörténész a Magyar Írószövetség képviseletében hangsúlyozta: az elhunyt a 20. századi magyar irodalom „megkerülhetetlenül nagy alakja” volt, de „afféle főúri dilettánsnak tekintette magát”, aki nem érez késztetést, hogy jelen legyen az irodalom fórumain. „Mindig úgy élt, vallotta épp harminc évvel ezelőtt, mintha legalább három élete volna – az egyikben lapot szerkeszt, az Utunkat, ugye, a másikban regényt ír, úgy tíz, tizenöt évenként egyet-egyet, ugye, és lesz, vélte, egy harmadik, a szemlélődésé” – emlékeztetett.
Adrian Popescu kolozsvári író Nicolae Manolescu, a Romániai Írók Szövetsége elnökének búcsúlevelét olvasta fel, melyben kiemelte: mindig értékelte Szilágyi István „különbségekre figyelő készségét, erkölcsi érzékét, tisztességét”, azt, hogy 1989 előtt az írók jogainak védelmezője volt, a kisebbség és a többség közötti kapcsolatért sokat tett.
Karácsonyi Zsolt, a Helikon főszerkesztője emlékeztetett arra, hogy Szilágyi István nem csupán az időket és indulatokat formálja, de csatázik családért, intézményért, árvaságra szánt hitekért is. „Élet és mű egysége zárt, felénk nyitott egész. Az olvasók egymást követő generációinak a szeme előtt csiszolódik ilyenné” – mondta. Hozzátette: mindez csak a történet egyik része, a másik már mi magunk vagyunk. „Immáron nekünk kell csatázni: családért, intézményért, árvaságra szánt hitekért. Eljövendő tanárokért, szülőkért, akik könyvet, regényt adnak ifjak kezébe is” – zárta beszédét.
Forrás:3szek.ro
Tovább a cikkre »
