Pánczél Kata színésznő Kolozsváron nőtt fel, ott végezte az egyetemet is, 2022-ben csatlakozott a sepsiszentgyörgyi Cimborák Bábszínház csapatához. Tavaly nyáron mesterizett a kolozsvári színművészeti egyetem színész szakán, ahol választható tantárgyként tanulta a bábszínészetet. Jelenleg négy gyermekszínházi előadásban és egy 14 év felettieknek szóló egyéni produkcióban láthatja őt a sepsiszentgyörgyi közönség.
– Honnan érkeztél Sepsiszentgyörgyre? – Kolozsvári vagyok, ott jártam iskolába és egyetemre is. Igazából szerettem volna máshol végezni az egyetemet, de amikor érettségi után mondtam a szüleimnek, hogy felvételiznék a marosvásárhelyi színire, lebeszéltek. Szerintük butaság lett volna elmenni Kolozsvárról, hiszen a város fontos egyetemi központnak számít… Fiatalka voltam és naiv, nem kellett sokat győzködniük, elfogadtam az érvelésüket. A szülővárosomban végeztem tehát, csak másfél éve költöztem el, és kezdődött el az igazán kalandos életem…
– Miért lettél színész? – Olyan 13–14 éves lehettem, amikor Béres László rendezte a Valahol Európában című musicalt a kolozsvári operában. A darabban van egy nagy gyermeksereg, ezért szereplőválogatást tartottak az előadáshoz, én pedig épphogy még beleestem a hirdetésben megadott korosztályba. Jelentkeztem és felvettek, így ennyire fiatalon bekerülhettem egy igazi színházi produkcióba, amit nagyon sokszor játszottunk, még Sepsiszentgyörgyön is voltunk kiszálláson. Valahol ott kezdődött az én színészi pályám, annak ellenére, hogy nem voltam elragadtatva mindentől, amit tapasztaltam. Belülről is láthattam, hogy miről szól ez a szakma, és akkor már tudtam mérlegelni a dolgokat. Nem tetszett, hogy a színészek ott élnek a színházban, van törülközőjük, fogkeféjük, papucsuk… Tinédzserként ijesztő volt számomra mindez. De aztán mégiscsak a színi felé hajlottam. Később a János Zsigmond Unitárius Kollégiumban, ahol végeztem – és ahol elég nagy hagyománya van a színjátszó körnek –, Solymosi Zsolt, az aligazgató rendezett egy nagyszerű Szentivánéji álom feldolgozást. Shakespeare-hez nyúlni diákokkal merész vállalkozás volt, de nagyon jól sikerült az előadás. Fiatalos volt, belőlünk született. Azt hiszem, végül is ennek hatására döntöttem a színészi pálya mellett. Most pedig úgy gondolom, hogy csak színházzal szeretnék foglalkozni.
– Évfolyamtársad volt Nagy-Kopeczky Kristóf, aki szintén Sepsiszentgyörgyre szerződött… – Igen, tőle hallottam először a Cimborák Bábszínházról, úgyhogy amikor felvettek, már volt fogalmam arról, hogy hová is kerülök. Sokat mesélt, aminek egy részét akkor nem nagyon értettem, de miután ide szerződtem, összeálltak bennem a mozaikkockák… Bíró József osztályába jártunk Kristóffal és a többi évfolyamtársunkkal, ha jól emlékszem, tizenketten végeztük el az alapképzést, a mesterit pedig nyolcan-kilencen. Az egyetem alatt statisztálhattunk a kolozsvári színház előadásaiban, voltak, akik több produkcióba is bekerültek. Én az Armin Petras által rendezett Kurázsi mama és gyermekeiben játszottam.
– Mikor kezdtél bábszínházzal foglalkozni? – Ez a szerelem már az egyetemen elkezdődött. Nagyon szerencsés évfolyamunk volt, színes képzésben részesültünk, minden műfajból kaptunk egy kis ízelítőt. Kolozsváron nincs bábszínész szak, így csupán választott tantárgyként foglalkoztam ezzel. Valójában nem volt határozott szándékom, hogy bábszínész legyek, de már az alapképzés után elkezdtem figyelni, hogy hol lehetne elhelyezkedni, castingokra jártam, és ide vettek fel. Sorsszerűnek érzem, hogy Sepsiszentgyörgyre kerültem.
– Milyen előadásokban játszottál itt eddig? A tavalyi évadban két előadásban, a Csillagpalota és a Szüntelen király című előadásokban kaptam szerepet, idén pedig ugyancsak két gyermekszínházi előadásom volt eddig, az 1×1 királyfi és A kis herceg. Ezenkívül készült egy egyéni produkcióm, az Önarckép bábbal. De még nincs vége az évadnak, talán további feladataim is lesznek. Mindegyik munka más, nem is lehet igazán összehasonlítani őket. Tavaly még nagyon kezdő voltam, kimondottan tanulási folyamatnak éltem meg minden előadást. Most már bátrabb vagyok, örömmel vállalom a nagyobb feladatokat is. A kis herceg volt talán az eddigi legnagyobb kihívás számomra – ez egy kétszereplős előadás, amelyet Nagy Lázár Józseffel adunk elő, aki nagy tapasztalattal rendelkezik már a bábos szakmában. Több karaktert kell megformálnunk, és szerintem Fodor Orsi nagyszerű előadást készített ebből a közismert és közkedvelt regényből. Ezenkívül a Szüntelen király volt még komolyabb erőpróba számomra, főleg technikailag, ugyanis egy háromfejű szereplőt kellett mozgatnom. Valójában mindegyik előadás más élmény, más munkafolyamat, különböző dolgokat igényel és mozgat meg bennem.
– Mesélj az Önarckép bábbal című egyéni előadásodról; ez bábszínházi produkció ugyan, de nem gyermekelőadás. Nem igazán, 14 éven felülieknek ajánlott. De nem azért, mert bármi durva vagy félelmetes lenne benne, hanem mert nincs egy konkrét, könnyen olvasható narratívája. Olyan, mintha több mozaikdarabkából állna össze, és az egyik fő téma, amit körüljár, az a magány. A kisebb gyerekek talán még nem értenék meg ezt igazán. Ez a produkció eredetileg a kortárs bábszínház nevű tantárgyunk egyik foglalkozásaként készült a mesteri másodévén, aztán kinőtte magát előadássá, és ez lett a diplomamunkám is. Péter Orsolya, a társulatvezetőnk látta az előadást Csíkszeredában az Unscene Fesztiválon, és elhívta ide, Sepsiszentgyörgyre is. Anna Margit, 20. századi magyar festőnő munkái inspirálták az előadást, aki azt vallotta, hogy őt a korstílusok, irányzatok nem érdeklik, hanem az ember foglalkoztatja, így saját maga is. Festményeinek egyik központi eleme tehát önmaga, mindaz, ami belül van. Az ő világfelfogása, magánya, szeretete, ember iránti érdeklődése alakította ki az előadás koncepcióját.
– Hogy érzed magad Sepsiszentgyörgyön? – Változó. Tavaly másképpen, mint az idén, mert nagyon sok barátom volt, de valamiért mind elmentek. Rossz érzés, hogy távoznak a fiatalok, és többnyire Budapesten vagy nagyobb városokban keresnek munkát. Rajtam csodálkozni szoktak az emberek, hogy Kolozsvárról elköltöztem egy ilyen kis városba, nem ez az általános trend… Néha több szabad időm van, de általában egy különös, koncentrált állapotot jelent nekem Sepsiszentgyörgy, ahol intenzív színházi munkában élek.
– Nem vágysz arra, hogy felnőtteknek szóló előadásokban is játssz? Végül is nem bábszínész szakot végeztél… – Tavaly még nagyon hiányzott a klasszikus színház, a nagyszínpad, a drámák, a mély megélések. De azóta én is változtam, és körülöttem is sok minden. Örülök, hogy játszhattam A kis hercegben, azt tanultam a kollégáimtól az elmúlt időszakban, hogy a bábszínház egy csodálatos műfaj, mely nagyon sok művészetet ötvöz. Szerintem a képzőművészethez is nagyon közel áll… Én szeretek a saját kezemmel készíteni dolgokat, az Önarckép bábbal előadáshoz is én készítettem a bábokat, és egyre inkább vonzanak azok a művészeti formák, amelyek sok vizualitást tartalmaznak. A színházban is arra törekszem, hogy ne szűkítsem be magam egyetlen műfajba. Keresem a saját utamat, és jelenleg teljes mértékben kielégít, amit itt csinálhatok. Ez a társulat teret biztosít számomra a kísérletezéshez.
– Távoli-közeli terveid? – Kettős érzésem van a tervekkel kapcsolatosan. Néha nagyon szeretném látni, milyen lesz a jövőm, szeretnék megnyugodni azzal kapcsolatosan, hogy jó irányba haladok. De ez nem lehetséges. És általában az sem szokott működni, amikor nagyon előre tervezek, szeretnék megvalósítani valamit, mert ilyenkor gyakran belefutok valamilyen zsákutcába. Ezért inkább az lett a mottóm, hogy a munka megszüli majd a maga gyümölcsét. Végzem a dolgomat, és remélem, hogy egyszer csak minden olyanná alakul körülöttem, amilyennek lennie kell.
Forrás:3szek.ro
Tovább a cikkre »
