70 millió forintos vendégházat szerzett a fideszes képviselő felesége EU-s pénzből

70 millió forintos vendégházat szerzett a fideszes képviselő felesége EU-s pénzből

„Íme, egy újabb fideszes országgyűlési képviselő, aki leakasztott egy „VENDÉGHÁZAT“ a mocskos Brüsszel pénzéből” – írta a független, ellenzéki képviselő az általa felderített korrupciós ügyről szóló bejegyzésében

A nyilvános adatbázis tanúsága szerint Tasó László feleségének cége két „vidékfejlesztési stratégiára” kapott 23 és 47, azaz összesen 70 millió forintot

– írta a politikus.

Hadházy úgy vélekedik, hogy Tasóék saját használatra tartják a Nyíradonyban található házat, ahogy fogalmaz „Tasó ’Vidékfejlesztő’ László nem nagyon akarja kiadni a kéglit”. Ezt arra alapozza, hogy a vendégház honlapja szerint napi 90 ezer forintért lehet kibérelni, de minimum három éjszakára, azaz legalább 270 ezer forintot kell letenni az asztalra ahhoz, hogy valaki egyáltalán betehesse a lábát a küszöbön. Más hasonló szállások 60-80 ezer forintért már három napra kivehetők. A képviselő azt is nehezményezte, hogy a vendégház nem található meg egyetlen szálláskereső portálon sem.

Tasóék akár lakhatnak is a villában, nem kell félniük, hogy betoppan egy vendég.

Hadházy beszámolójából az is kiderül, hogy a villa közvetlen szomszédságában áll az állami pénzből felújított, egy Tasóékhoz ezer szállal kötődő Gúth-Keled Idegenforgalmi Közhasznú Egyesület által a helyi vadásztársaságtól kiprivatizált Gencsy kúria, illetve az ugyanehhez a körhöz köthető „Fehér Akác“ vendégház. Ezen kívül nem messze innen

Kúria, két vendégház és hotel tartozik a fideszes képviselő „majorságához”.

Hírdetés

Néhány kilométerre innen pedig szintén a tasóékhoz köthető „civil egyesület“ adta át pár hónapja 800 millió forint EU-s pénzből épített „Erdei Harmónia“ látogatóközpontot, ami valójában egy hotel.

Tasó Lászlónak is van emellett lombkoronasétánya is, ahogy a nyírmártonfalvai lombkoronás polgármesternek is van saját vendégháza.

Abban a vendégházban sem fordult meg sok vendég a lomkoronás lebukásig. Tasóék javára legyen mondva, hogy még nem vágatták ki a lombkoronasétányhoz tartozó fákat, viszont „egy szánalmas, fiatal, telepített erdőcskében lehet élvezni a természet szépségét” – írta Hadházy Ákos.

(Címlapkép: Hadházy Ákos/facebook)


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »