Megelőző támadás? Magyar Pétert beidézte az ügyészség is

Tegnap felhívott a Központi Nyomozó Főügyészség egyik ügyésze és jelezte, hogy meg kívánnak hallgatni (egyelőre tanúként) egy korrupciós bűncselekmény kapcsán, feljelentés elmulasztása miatt

– számolt be Magyar Péter facebook-bejegyzésében az Orbán-rendszer újabb lépéséről.

Így az Integritás Hatóság után az ügyészség is beidézte őt.

Személyesen szalajtottak érte egy ügyészt, de Magyar éppen nem volt otthon.

Varga Judit volt férjét arról tájékoztatta a ráküldött ügyész, hogy a múlt hét végén adták postára az idézést a mai napra és mivel úgy látják, hogy még nem vette át a postai küldeményüket (3 nap után…), ezért tegnap már személyesen küldtek ki hozz egy ügyészt, hogy kézbesítse számomra az idézést, de sajnos nem találták otthon.

A volt felesége lemondatása után színre lépett egykori NER-es meglepődött az ügyészségi intézkedés gyorsaságán, s rákérdezett, jellemző-e, hogy egy nyomozás során olyan időpontra küldenek ki idézést, hogy szinte esély se legyen a normál kézbesítési szabályok szerint átvenni azt, és hogy más ügyben is szoktak-e az idézés postára adását követően három munkanappal ügyészt küldeni a tanúként idézni kívánt állampolgár házához. Azt írta, nem kapott megnyugtató választ…

Hírdetés

Magyar Péter így kommentálta a fejleményeket:

„Polt Péter legfőbb ügyész haladéktalanul távozzon hivatalából!”

Az üzente az Orbán-kormány lekötelezettjének, Polt Péter legfőbb ügyésznek, hogy legalább a látszatra ügyelhetne, amikor ráküldi az embereit a Fidesz ellenségeire. „Továbbá felszólítom, hogy azonnali hatállyal távozzon hivatalából, de mielőtt ezt megtenné, mentse fel azon ügyészeket, akik a Völner-Scahdl (és mások?) ügyében a nyomozást vezették” – írta Magyar Péter.

A Központi Nyomozó Főügyészség sajtóközleményben reagált Magyar Péter állításaira. Ebben azt írták, hogy a vádhatóság a Büntetőeljárási törvény szabályainak megfelelően intézkedett a volt igazságügyi miniszter volt férjének tanúkénti meghallgatásáról.

„Dr. Magyar Péter korábban a médiában jelezte, hogy hivatali vesztegetésről és annak feljelentése elmulasztásáról van tudomása. E tárgyban több magánszemély tett feljelentést, amelynek nyomán a Központi Nyomozó Főügyészség szervezeti egysége, a Fővárosi Nyomozó Ügyészség nyomozást rendelt el. Ezen eljárás keretében az ügyészség dr. Magyar Pétert tanúként kívánja meghallgatni. Egyebekben dr. Magyar Péter a sajtóban korábban jelezte, hogy az általa tudottakat a nyomozó ügyészséggel kívánja megosztani” – írták.

Magyar Pétert egyelőre tehát csak tanúként hallgatják meg, de elgondolkodtató, hogy ebben az ügyben milyen gyorsan tud intézkedni a vádhatóság.

(Címlapkép: Polt Péter legfőbb ügyész beszédet mond a magyar ügyészi szervezet fennállásának, az első ügyészi törvénynek a 150. évfordulója alkalmából rendezett nemzetközi konferencián a Legfőbb Ügyészségen 2021. június 11-én. MTI/Bruzák Noémi)


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »