Nem tudtak kivégezni egy sorozatgyilkost Amerikában

Elhalasztották szerdán Idahóban egy sorozatgyilkos kivégzését, miután nem tudták beadni neki a halálos injekciót.

A 73 éves Thomas Eugene Creech 1974 óta van börtönben. Három amerikai állam területén elkövetett öt gyilkosságért ítélték életfogytiglani szabadságvesztésre. 1981-ben azonban halálra verte egyik 22 éves rabtársát, amiért halálra ítélték. Kivégzését így több mint négy évtizeddel később hajthatják végre.

Az ítélet végrehajtásáért felelős idahói fegyház igazgatója szerint az orvoscsapatnak egy órán át nem sikerült vénát találnia Creech karjain, sem lábain a halálos szer beadásához.

Hírdetés

Védői a sikertelen kivégzést követően haladéktalanul az illetékes szövetségi törvényszékhez fordultak a halálos ítélet végrehajtásának felfüggesztése érdekében. Beadványukat azzal indokolták, hogy az idahói büntetésvégrehajtási hivatal képtelen "emberséges és alkotmányos módon" végrehajtani a halálos ítéletet.

Ez lett volna 12 év után az első kivégzés Idahóban.

Creech ügyvédei mindemellett az utóbbi időben eljárásjogi kifogásokra hivatkozva kezdeményezték a halálos ítélet átváltoztatását ténylegesen letöltendő életfogytiglani börtönbüntetésre, amit azonban több bíróság is elutasított.

(MTI nyomán)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »