Vöröskereszt: 23 ezer ukrán állampolgárt tartanak nyilván eltűnt személyként

Legkevesebb 23 ezer ukrán állampolgárt tartanak nyilván eltűnt személyként – közölte hétfőn a Vöröskereszt Nemzetközi Bizottságának (ICRC) eltűnt személyek keresésével foglalkozó hivatala (CTA-B).

Dusan Vujasanin, a CTA-B vezetője a közleményben azt írta, hogy az ismeretlen sorsú embereket letartóztathatták, elrabolhatták, meghalhattak, vagy csak megszakadt velük a kapcsolat, amikor hozzátartozóik elmenekültek.

"Nem tudni, hogy mi történt a szeretteinkkel, elviselhetetlen érzés, márpedig Ukrajnában ez a tragikus valóság családok tízezrei számára" – hangsúlyozta Vujasanin.

Az ICRC 2022 márciusában, az ukrajnai háború kitörése után nem sokkal hozta létre az ott eltűnt személyek keresésével foglalkozó hivatalát, amely mindkét háborút viselő fél számára segítséget nyújt az eltűnt rokonok vagy családtagok keresésében. A hivatal január végéig 8 ezer ukrán és orosz családot látott el információval a hiányzó hozzátartozóik hollétével, vagy sorsával kapcsolatban.

Hírdetés

Az ICRC a genfi egyezmény és a nemzetközi humanitárius jog előírásainak megfelelően, a világ minden pontján kapcsolatban áll a háborút viselő felek képviselőivel és közvetítőként lép fel közöttük annak érdekében, hogy a hozzátartozók információhoz juthassanak a hadifoglyokról, illetve segíteni próbál a fogolycsere-egyezmények létrejöttében, valamint a kiszabadult foglyok védelmében.

(MTI)

(Címlapkép: Az ukrán elnöki sajtószolgálat által közzétett felvételen orosz hadifogságból hazatérő ukrán katona a hazája lobogójába temeti arcát, miután bajtársaival együtt ukrán fennhatóságú területre érkezett különbusszal az orosz határ közelében 2024. január 31-én, hetekkel az ukrajnai háború kitörésének második évfordulója előtt. MTI/EPA/Ukrán elnöki sajtószolgálat)


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »