Bayer bízik Novák Katalinban, és arra vár, hogy kinyögjön végre valamit, amit elhihet

Bayer bízik Novák Katalinban, és arra vár, hogy kinyögjön végre valamit, amit elhihet

Hosszas publicisztikát közölt Bayer Zsolt a kegyelmi döntés kapcsán kialakult botrányról, amely a Magyar Nemzeten jelent meg. Írásának első részében először is azt fejtegeti, hogy a baloldalnak nincs erkölcsi alapja a támadásokra, idézi például Kőszeg Ferenc esetét, aki Gulyás Mártonnak adott interjújában arra a kérdésre, hogy „van-e olyan erotikával átszőtt érzelmi kapcsolat, ami felnőtt és gyerek között helyeselhető, vagy sem?”, azt felelte, hogy „hát legalábbis tolerálható”, de felemlegeti Bauer Tamás és Révész Sándor korábbi megnyilvánulásait is a pedofíliáról.

Írásának második felében azonban hangsúlyozza, hogy egy morális ügyről van szó, és éppen ezért nem állhatnak meg: "Nekünk muszáj kimondanunk néhány nagyon fontos dolgot. Például azt, hogy mi bízunk a köztársasági elnökünkben. Mi hiszünk neki."

 

„A köztársasági elnök nem hallgathat tovább. Meg kell szólalnia és el kell mondania, mit miért tett. Meg kell indokolnia döntését, el kell mondania, ki és milyen indokkal kért kegyelmet, s ő milyen megfontolások alapján döntött úgy, ahogy. Ez nem úszható meg, nem spórolható meg – ez morális kötelesség. Ezt várjuk. És tőle várjuk”

– írja a publicista. Hozzáteszi Bayer, hogy jogilag minden rendben volt az ügyben, és helyesen teszi a kormányzat, hogy benyújtja az alkotmánymódosítást, ami kizárja, hogy kegyelmet kaphassanak pedofilok.

Hírdetés

A felháborodás kapcsán a publicista azt írja: „olyan ez, mint a régi viccben: Egy partizán naplójából: az ellenség elfoglalta állásainkat. Visszafoglaltuk állásainkat. Az ellenség ismét elfoglalta állásainkat. Kemény harcok árán ismét elfoglaltuk állásainkat. Harmadik nap jött a csősz, és mindenkit elzavart a francba.

A kormány most a csősz”.

Ám mindez Bayer Zsolt szerint nem menti fel Novák Katalint a válaszadás morális kötelezettsége alól. „Ugyanis ebben az ügyben is mi állunk a jó oldalon, és nekünk van morális alapunk bármire.

Tisztelt köztársasági elnök asszony! Várjuk a válaszokat

– zárja írását Bayer.

(Mandiner – Magyar Nemzet nyomán)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »