Nos, a szovjeteknek nem sikerült. Nem fog sikerülni most sem.
Nyolcvan évvel ezelőtt a máramarosszigeti A Nép című újság Kárpát-ukrajnai levél címmel egy cikket közölt a kárpátaljai újjáépítés és a termelés nagyszerű sikereiről. Ebben a következőket írta a szerző:
Nem akarok többé a sovén kormányok egymás ellenes irredenta mozgalmai által teremtett bizonytalan légkörben élni. Én a hatalmas Szovjet Népköztársaság szabad polgára akarok lenni, nem akarom tovább a fasiszta, kapitalista igát vonszolni.
Hogy hogyan került ez az idézet ide? 2024. január 17-én az Európai Parlament (EP) plenáris ülésén elfogadták a P9-TA(2024)0030 számú saját kezdeményezésű jelentést az európai történelmi tudatról. Az EP állásfoglalása a kulturális és oktatási bizottság jelentésén alapul. Hogy mi rejlik a bürokratikus ügyiratszám mögött? A múlt értelmezésének irányítására tett kísérlet, ahogyan az említett szövegben is olvashatjuk. Az EP állásfoglalásából néhány olyan szövegrészletet szeretnék önökkel megismertetni, amelyet mi, halandó emberek is értünk, bár azok eurokrata nyelven vannak írva.
Kezdjük! „Mivel a történelmi emlékezet velejárója egy bizonyos fokú szubjektivitás, hiszen azt, hogy mire emlékezzünk, és hogyan értelmezzük a múltat, szükségszerűen értékítéletek segítségével tudjuk eldönteni.”
„Az interdiszciplináris megközelítések és a kontextualizáció alapvető elemei a történelemoktatásnak, amelyet össze kell kapcsolni az európai állampolgári ismeretek oktatásával, valamint a csere- és mobilitási programokkal.”
„A kritikus történelmi tudat oktatási és egyéb eszközökkel, határokon átnyúló módon történő előmozdítása nélkül az európaiak nem érthetik meg múltjukat, nem birkózhatnak meg vele, nem viszonyulhatnak magabiztosan a jelenhez, és nem munkálkodhatnak a közös jövőn.”
„Az európai nemzetek és államok változatos és gyakran egymásnak ellentmondó történelme miatt a történelemmel politikai szinten foglalkozni nehéz és potenciálisan veszélyes vállalkozás.”
„Közösen törekedjünk a demokratikus és befogadó társadalmak megvalósítására az Unióban és világszerte.”
Az EP „aggodalmának ad hangot amiatt, hogy Európában a különböző emlékezeti keretek és megemlékezési kultúrák látens módon továbbra is versengenek, részben pedig összeférhetetlenek egymással, többek között Nyugat- és Kelet-Európa között, de a kontinens egyes részein országok és nemzetek között is; hangsúlyozza, hogy valamennyi európai ország rendelkezik azonos és eltérő tapasztalatokkal is, és ezek mind a közös európai történelemhez tartoznak”.
Az EP „felhívja a bizottságot és a tagállamokat, hogy többek között az uniós jogállamisági mechanizmus révén védjék meg azokat a szabadságokat, amelyek jelenleg veszélynek vannak kitéve, különösen az emlékezettörvényekkel való visszaélés esetei miatt; […] felhívja a tagállamokat, hogy aktualizálják a jelenlegi iskolai tanterveiket és oktatási módszertanaikat annak érdekében, hogy a nemzeti történelmek helyett az európai és a globális történelemre kerüljön át a hangsúly, és hogy a nemzetek feletti történelem megértése nagyobb figyelmet kapjon, különösen a történelem többféle szempontú tárgyalásának lehetősége révén, valamint olyan megfelelő tanítási stílusok előmozdításával, amelyek a tudásátadás helyett a reflexiót és a vitát részesítik előnyben […] felhívja a bizottságot és a tagállamokat, hogy többek között az európai oktatási térség egyenlőséggel és értékekkel foglalkozó munkacsoportján keresztül dolgozzanak ki olyan anyagokat, amelyek kifejezetten az európai történelmi tudat fejlesztésével foglalkoznak, és közösen dolgozzanak ki olyan »uniós kézikönyvet« a tantervi tevékenységekhez, amely közös iránymutatásokat, valamint pártatlan tényeket és számadatokat nyújt az európai történelem tanításához”.
Az EP „úgy véli, hogy a sovinizmus, a nemi sztereotípiák, a hatalmi aszimmetriák és a strukturális egyenlőtlenségek mélyen gyökereznek az európai történelemben, és sajnálatát fejezi ki amiatt, hogy a történelemtanítás terén hiányzik a kellően multikulturális és a nemek közötti egyenlőséget figyelembe vevő megközelítés; létfontosságúnak tartja, hogy foglalkozzanak a nők és más alulreprezentált társadalmi csoportok marginalizálódásával a történelem során, és felhívja a tagállamokat, hogy a nemzeti tantervekben helyezzenek erre nagyobb hangsúlyt”.
Az utolsó idézet önmagáért beszél: „A nemen, meggyőződésen és etnikai hovatartozáson alapuló igazságtalanságok évszázadok óta be vannak ágyazva az európai történelembe.”
Nos, a kiemelt szövegrészeket fordítsuk le eurokratáról hétköznapi magyarra:
az európai történelem évszázadok óta bűnös történelem. (De miért csak évszázadok óta, kérdezhetnénk.) A „kritikus történelmi tudat” azt jelenti, hogy minden hagyományt és eddigi értéket aláásni, befeketíteni és adott esetben kidobni lehessen – „a nemzeti történelmek sztereotípiáinak és szent teheneinek megkérdőjelezésével”.
Így lesz Szent István királyunkból tömeggyilkos, Shakespeare-ből szimplán halott fehér férfi, Bouillon Gottfried keresztes lovag seregéből meg a palesztinokat elnyomó cionisták előfutára!
A „nemzeti történelmek helyett az európai és a globális történelemre való koncentrálás azt jelenti, hogy egy-egy nemzeti közösségtől el lehessen venni a legnagyobb összekötő erőt: a közös történetek, emlékek élményét, a közös hősök tiszteletét, a saját, közös áldozatok meggyászolását.
Az pedig, hogy „a tudásátadás helyett a reflexiót és a vitát részesítik előnyben”, lényegében a média legkisebb szélfújásának kitett, közös tudással nem rendelkező EU-polgárokat vetít előre. Végül, de egyáltalán nem utolsósorban külön ijesztő, hogy az EP globális küldetést vizionál magának: „demokratikus és befogadó társadalmak” előmozdítását világszerte.
Ha a fordítást továbbvisszük korunk divatos, leegyszerűsítő szóhasználatára, akkor a terjedelmes EP-ajánlás jelentése három szóban foglalható össze: woke, BLM, cancel culture. Vagyis a nemzeti közösségek megfosztása az információs önrendelkezési joguktól, szuverenitásuk egy újabb részétől. S hogy jön ide a szovjet példa?
Többször elhangzott, hogy az Európai Uniót a Szovjetunióhoz hasonlítani szentségtörés. Nos valóban, egyelőre nagyobbrészt bőségben élnek a kontinens népei, s az is igaz, hogy az a fajta politikai erőszak sincs jelen, ami a késő szovjet világot is jellemezte.
Vannak persze az ellenfél likvidálását követelő tüntető tömegek, van némi kafkai átláthatatlanság, a politika világában az írott jog helyét az „európai értékek” (lenini normák?), vagyis a pszeudojog (szocialista törvényesség) veszi át, és van egyfajta ideológiai küldetéstudat is.
De még egyszer, hogy jön ehhez a Szovjetunió? Vlagyimir Bukovszkij egykori szovjet-orosz ellenzéki aktivista írt egy könyvecskét EUSSR – Az európai integráció szovjet gyökerei címmel. Persze, az igazság kedvéért meg kell említeni, hogy a könyv összeállításában szerzőtársa egy gyanús figura volt, és az is igaz, hogy a kötetben közölt dokumentumok többsége inkább szól arról, hogy a gorbacsovi Szovjetunió megpróbál bekerülni a közös „Európai Házba”, s annak egyfajta balos-szocialista válfaját előmozdítani.
Éppen ezért nem is erre a könyvre szeretnék utalni, hanem a fenti állásfoglalás alapján valami egész másra. Ahogyan a brezsnyevi időszak nagy kárpátaljai magyar polgárjogi harcosa, Milován Sándor megfogalmazta:
Bekerültünk a hatalmas kohóba, ahol főzték és keverték a különböző népeket, nemzeteket, és a kommunista alkimisták türelemmel várták az eredményt, a nemzetiség nélküli, marxista ideológiával átitatott, oroszul beszélő új emberfajtát: a szovjet embert.
Nos, a szovjeteknek nem sikerült. Nem fog sikerülni most sem.
Máthé Áron
A szerző történész, a Nemzeti Emlékezet Bizottságának elnökhelyettese
Borítókép: Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke felszólal az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülésén 2024. január 17-én (Fotó: MTI/EPA/Ronald Wittek)
Forrás:flagmagazin.hu
Tovább a cikkre »
