700 ezren élnek gyógyszertár nélküli településen Magyarországon

700 ezren élnek gyógyszertár nélküli településen Magyarországon

Tavaly is folytatódott a gyógyszertárak számának csökkenése, 2023 év végén 15 közforgalmú patikával és 6 fiókgyógyszertárral volt kevesebb, mint egy évvel korábban – írja a Hálózatban Működő Gyógyszertárak Szövetségének (HGYSZ) adatai alapján az Economx.hu. Ez összesen egy százalékkal kevesebb patikát jelent.

Zlinszky János, a HGYSZ elnöke egy háttérbeszélgetésen árulta el, hogy a folyamat régóta tart, korábban is évente körülbelül húsz patika zárt be, ám a közforgalmú gyógyszertárakat csak részben pótolták a helyüket átvevő fiókgyógyszertárak. Ezek ugyanis többnyire olyan településen jöttek létre, ahol már van gyógyszertár.

2024-ben már 700 ezer ember, a lakosság 8-9 százaléka él olyan településen, ahol nincsen patika, gyógyszerellátás a közelben.

Ugyanakkor a forgalom nominálisan nőtt, és ez azt jelenti, hogy

több mint 1000 milliárd forintot költött tavaly gyógyszerekre a hazai lakosság; ez pedig 11,6 százalékos növekedés egy év alatt.

Hírdetés

A gyógyszertárak forgalmának növekedését segítette, hogy a kórházi gyógyszertári forgalomból átsoroltak nagyértekű készítményeket, összesen 28 milliárd forint értékben. Ezen intézkedés nélkül a növekedés 9 százalék lett volna.

Idén a szakma 6,5 százalékos gyógyszerforgalom-növekedésre számít, miközben költségeik 10 százalékos emelkedésével kalkulálnak a gyógyszertárak. Az elmúlt években a patikák fenntartási költségei közel a duplájával emelkedtek.

A patikák egy instabil, nem kiszámítható gazdasági környezetben működnek, magas az infláció, a fenntartási költségek gyorsan nőnek, ugyanakkor a forgalom nem nő ilyen arányban, és az árréstömeg sem tudja ezt lekövetni

– fogalmazott Zlinszky János.

A portál szerint „korábban évente 8-10 százalékkal nőtt a receptköteles gyógyszerek támogatása”, idén azonban marad az ötszáz milliárd forintos keret. Vélhetően azonban ezt meg kell emelni, ahogyan tavaly is történt, amikor menet közben egészítették ki 31 milliárd forinttal, így érve el az 503 milliárd forintot.

(Címlapkép: A gyógyszertár angol felirata egy patika kirakatán Budapest belvárosában. MTVA/Bizományosi: Faludi Imre)


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »