362 éve, 1662. január 23-án esett el a nagyszöllősi csatában a török és erdélyi ellenfelei ellen harcoló Kemény János erdélyi fejedelem, író. Átélte Erdély fénykorát, és részese volt a hanyatlás kezdetének. Önéletírása, amelyben a magyar irodalomban elsőként alkalmazta szervesen és rendszeresen az anekdotát, a magyar barokk próza jelentős alkotása, egyben értékes forrásmű.
Kemény János az erdélyi Bükkösdön született 1607-ben. Pályafutása során összesen öt fejedelem alatt szolgált, volt nagykövet Bécsben (ő kérte meg Brandenburgi Katalin kezét Bethlen Gábor részére), Lengyelországban és a török Portán. Apród volt Bethlen Gábor fejedelem mellett, annak halála után I. Rákóczi Györgyöt szolgálta hadvezérként és diplomataként.
Utóda, II. Rákóczi György, akinek szeme előtt a lengyel trón megszerzése lebegett, 1657-ben a svédek oldalán, a török Porta tiltakozását figyelmen kívül hagyva megtámadta a kozák felkelés által meggyengített Lengyelországot.
Eleinte sikereket ért el, de szövetségesei cserbenhagyták, és bár csatát nem vesztett, egyre reménytelenebb helyzetbe került.
Amikor a szultán rendeletére a krími tatár kán is az engedetlen erdélyi fejedelem ellen szállt hadba, Rákóczi hátrányos békére kényszerült a lengyelekkel.
A hazafelé vezető úton, a határhoz közel a hatalmas túlerőben lévő tatárok elállták útját. Rákóczi elmenekült, a parancsnokságot Keményre bízta, aki három napig helyt is állt, de amikor élelme és lőszere fogyni kezdett, tárgyalásokba bocsátkozott.
Még a kán sátorában alkudozott, amikor a szószegő tatárok megtámadták táborát, és mintegy ötezer emberével együtt foglyul ejtették.
Kemény két évig sínylődött a messzi rabságban, amíg rokonai összegyűjtötték a váltságdíjat. Szenvedéseit Önéletírásának elkészítésével, a magyar zsoltárokra írott jegyzetekkel igyekezett enyhíteni.
A balsikerű lengyel hadjárat után a törökök Rákóczi helyére Barcsay Ákost nevezték ki fejedelemnek. (Rákóczi 1660-ban a törökkel vívott szászfenesi csatában szerzett sérüléseibe halt bele.)
A fogságból szabadult Kemény ezt az időszakot magyarországi birtokán, a politikától távol töltötte. Rákóczi halála után a székelyek és a törökellenes frakció biztatására trónkövetelőként lépett fel a gyorsan népszerűtlenné vált Barcsayval szemben.
Utóbbi 1660 végén személyes biztonságának garantálása fejében lemondott, helyére az országgyűlés 1661. január 1-jén Keményt választotta fejedelemmé.
Barcsay testvérei azonban nem tartották be az egyezséget, mire Kemény őket és a volt fejedelmet is megölette.
A törökök ezután kiűzték Erdélyből Keményt, akinek segítségére I. Lipót császár Raimondo Montecuccolit küldte. Időközben azonban az osztrák és a török fél megegyezett: amennyiben a törökök nem „nyelik le” Erdélyt és engedik új fejedelem választását, Bécs sorsára hagyja Keményt.
Montecuccoli vezette a császári sereget, mely cserben hagyta a fejedelmet
Ali temesvári pasa 1661 szeptemberében a kastélyából odarendelt Apafi Mihályt választtatta fejedelemmé, a hír hallatán pedig az egyre éhező seregét csigalassúsággal Kolozsvárig elvezető Montecuccoli megfordult, és harc nélkül hazatért.
Kemény hadba szállt Apafi ellen, de az 1662. január 23-i nagyszöllősi csatában vereséget szenvedett. A harcmezőn ő is holtan maradt.
I. Apafi Mihály, Kemény János utódja a fejedelmi székben
Kemény János átélte Erdély fénykorát, és részese volt a hanyatlás kezdetének. Önéletírása, amelyben a magyar irodalomban elsőként alkalmazta szervesen és rendszeresen az anekdotát, a magyar barokk próza jelentős alkotása, egyben értékes forrásmű, amelyet felhasznált munkássága során Kemény Zsigmond, valamint Móricz Zsigmond is az Erdély-trilógia megírásakor.
Forrás:mult-kor.hu
Tovább a cikkre »
