A Pozsonyi Magyar Katolikus Közösség és a VIA MARIAE Polgári Társulás szervezésében szentmisét mutattak be Isten szolgája gróf Esterházy János boldoggá avatásáért január 18-án, majd a CSEMADOK székházában került sor Dávid Zsuzsanna A mi jelünk a kereszt című tárlatának megnyitójára.
A pozsonyi zarándoklat szentmisével kezdődött a ferences templomban, ahol a Szövetség a Közös Célokért képviseletében Hideghéthy Andrea ügyvezető igazgató is jelen volt.
A kiállítást Molnár Tamás atya nyitotta meg, aki a közönséggel megosztotta gondolatait, valamint idézett a szentmisén elhangzottakból is. A jelen kiállítás egy akvarellsorozat, mely Isten szolgálja Esterházy János életét, mártíriumát és lelki örökségének a kibontakozását igyekszik a képek nyelvén közelebb hozni. Mint azt az atya a szentmisén is elmondta, az egyházban a leghitelesebb tagok nem annyira hősök, mint a szentek, és nem minden hős szent, de minden szent hős.
A művésznőt megragadta, hogy Esterházy nemcsak a vér szerinti rokonait tekintette a családjának, hanem a felvidéki magyarságot és a szlovákságot is. A magyarokra úgy tekintett, mint a szűkebb családjára, az itt élő más népekre mint testvérekre.
Esterházy János a testvéreinek tartotta a magyarokat és a körülötte élő népek fiait, mialatt áldásnak tekintette, hogy a Kárpát-medencében osztozhatunk az ígéret földjének nevezett gyönyörű hazánkon. Ehhez a feladathoz kell, hogy felnőjünk, hogy a Kárpát-medence, Közép-Európa népeinek nemzetei ne csak egymást megtűrve, de egymást valóban testvérnek tekintve, ki-ki a saját kultúráját, a saját gyökereit hitelesen őrizve és ápolva megtartsa, arra büszke legyen.
Dávid Zsuzsanna elmondta, hogy a tárlat anyagának megalkotását nagyban befolyásolták azok az idők, amikor felkérték őket, hogy az alsóbodoki Esterházy János Zarándokközpont kápolnájában dolgozzanak.
Nagyon nagy hatással volt rá Boldizsár áldozatos munkája, amivel tényleg hegyeket tudott megmozgatni, és fölépült a gyönyörű kápolna.
Esterházynak számtalanszor lett volna lehetősége arra, hogy jobb sorsot teremtsen magának, családjának, de ő mindig a közösségnek élt. Az egyik arckép egy kissé rendhagyó módon ábrázolja, amiben már látható a politikus hivatás, amit tiszta lelkiismerettel és odaadással végzett, majd a szeretetnek a maga radikális oldala, amikor felajánlotta az életét: teljesen megszűntek azok a politikai eszközök, melyekkel tenni tudott volna a közösségért, hiszen az utolsó pillanatban is emberként, az igazságtalanság ellen emelt szót. Majd a kép ábrázolja azt is, amikor 1945-ben Pozsonyban elfogják és innen kezdődik az életének a tizenkét évig tartó keresztútja.
Fellelhető, hogy már ott kezdődhetett ez a formálódás, amiről az élete szólt, amikor 1932-ben elvállalja a pártvezetői tisztséget, amiről azt írta, a második otthona, s amelyhez gyerekkori emlékei is fűződnek. Vagy kereshetjük ott is ezeket a nyomokat, amikor 1942-ben, negyedikként itt szavaz a zsidótörvény ellen, majd 1949-ben, amikor visszakerül Pozsonyba a Gulág után, akkor született egy levélváltás. És mindössze annyit kér, hogy imádkozzanak érte a családtagok, hogy a jó szándékait meg tudja valósítani.
Mi lehet ez a jó szándék?
Esterházy Jánosra tekintve meg kell látni azt a példát, hogy másokat is segített, és reménységet adott, olyan sötét időben, amikor igazságtalanságokat szenvedett el.
Tiszta lelkiismerettel, olyan emberként tudott megmaradni, aki a legnagyobb szeretetet gyakorolta és az életét adta barátaiért, és az ellenségeiért is tudott imádkozni, tudott megbocsájtani.
A kiállítás február 18-ig látogatható előzetes telefonos egyeztetést követően a pozsonyi Csemadok-székház Rákosi Ernő-termében a Május 1. tér 10-12. címen. Elérhetőség: +421-252637974; +421905246751.
(Németh Tímea/Felvidék.ma)
Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »
