A Magyar Királyság egyik legnehezebb történelmi időszakában, a második honalapítóként tisztelt IV. Béla és Laszkarisz Mária bizánci hercegnő hetedik gyermekeként, 1242-ben született Margit hercegnő, az Árpád-ház királylánya, aki a magyar hon szabadulásáért áldozta életét, melyet boldogan vállalt Jézus Krisztus jegyeseként.
„Még meg se születtél, meg sem ébredtél, Áldozati Fehér Galamb, már Istené lettél… Tatárdúlta Hazánk szabadulásáért, menekülő Király, Királynő sorsáért…” – írta Wass Albert Az Árpád-házi magyar szentek című könyvében, Árpád-házi Margitra emlékezve, és utalva a vesztett muhi csata utáni menekülésre és a királyi pár végső kétségbeesésében tett felajánlására.
Margit, a felajánlott hercegkisasszony ennek megfelelően hároméves korában a domonkos apácákhoz került. Az apja által építtetett zárdában nevelkedett a Nyulak szigetén, ott töltötte szerzetesi éveit, ott élt haláláig. Nevelőnője Olympiades nővér volt. Itt tett fogadalmat 1254-ben. Később két alkalommal is lehetősége lett volna lemondani szerzetesi életéről, hiszen minden bizonnyal megkapta volna a felmentést apja kérésére. Ő azonban Jézus Krisztust választotta jegyeséül, visszautasítva II. Ottokár cseh király és a lengyel király házassági ajánlatát.
A legalacsonyabb rendű munkát is szívesen végezte, és a legrosszabb ruhákban járt. Napjait munkában, éjszakáit imádságban töltötte. Gyakran vállalt önsanyargatást is, mellyel Istent kívánta engesztelni. A róla szóló, 1510-ből fennmaradt legenda szerint jövendőmondó képességgel is rendelkezett, amellyel olykor apjának is segítségére volt diplomáciai gondjai megoldásában.
Az Árpád-házi királylány 1270. január 18-án halt meg a róla elnevezett Margit-szigeti kolostorban, pár nappal 28. születésnapja előtt. Ravatalát 1271 körül Albert és Péter lombardiai szobrászok faragták meg vörös és fehér márványból. Boldoggá avatása már 1276-ban megtörtént, szentté avatására azonban évszázadokat kellett várni, míg XII. Piusz pápa 1943-ban avatta szentté, mégpedig atyjának húga, Árpád-házi Szent Erzsébet ünnepnapján, november 19-én.
A magyar irodalom egyik kiemelkedő alkotása Gárdonyi Géza Isten rabjai című regénye, ahol János fráter, a főszereplő mellett találkozhatunk a királylány alakjával.
Gárdonyi, a könyv megírása előtti érzéseiről így nyilatkozott:
„A kilencvenes évek közepén került kezembe a Margit-legenda. Érdeklődéssel olvastam el, de borzadozva tettem le. Vallási őrültek háza volt az, gondoltam. Később ismét elolvastam a Margit-legendát. És milyen más szemmel! Ami részek az első olvasásban megdöbbentettek, úgy elmentem mellettök, mint a virágos udvaron a trágyadomb mellett. A sorok közt iparkodtam olvasni. S íme, a sorok közül rám fénylett egy szent élet szépsége, mint ahogy a deszkapalánk résein átragyog a nap. A történelem minden nőalakját rámába aranyozták már a magyar írók, csak éppen Margit királylány hever még a porban. Támasszuk fel!” – írta Gárdonyi, mielőtt papírra vetette volna a történelmi regényt.
Mint minden munkája előtt, Gárdonyi kutatásba kezdett, és áttanulmányozta a kor kódexeit, a kolostori regulákat és Margit gyóntatójának Marcellus fráternek 1274-ben, latinul írt írásait. Az emlékiratból egy erős akaratú, nagyon elszánt leánynak a jelleme bontakozott ki az írások nyomán.
A tanulmányozások folyamán Gárdonyi képzelete túllépett a szűkös történelmi adatokon, kitöltötte a krónika mélységeit, fantáziája rekonstruálta a kolostor és a korabeli Magyarország mindennapjainak életét, majd a hosszú előkészület után, egyetlen év alatt írta meg az Isten rabjai című regényt.
A könyvben feltűnik Margit királylány alakja, aki imáival, könnyeivel, önfeláldozó engeszteléssel és szeretetével fordul az Ég felé, és támogatja apját az ország biztonságáért folytatott küzdelmeiben.
A zord történelmi kor napjaiba az író tündérmesét is szőtt, mely elviselhetővé teszi az országban történt viszálykodások, az ármányok és a méltatlan helyzetek elviselését.
Az írótól megszokott módon a könyvtrilógia befejező részéből fontos alapüzenet cseng ki, mely szerint IV. Béla és leánya Margit szép örökséget hagyott ránk, melynek megőrzésére a mai kor emberének is törekednie kell.
„A történelmi regény az olvasó elé tárja IV. Béla küzdelmét. Kétségbeesve egyezkedik a pápával, a kunokkal, háborút visel a cseh király ellen. De fia, István is harcban áll apjával – haszonleső, viszályt keltő főurak és ispánok segítik ebben. Közben a tatárok újabb támadása is fenyegeti az országot, bármikor újra lecsaphat a kán serege a Magyar Királyságra. IV. Béla ereje fogytán van, vigaszt szent életű lányában, Margitban talál” – olvasható a könyv fülszövegén.
„Kegyelem. Ezt nem is kell túlmagyarázni. Béla megtérése, számvetése, ahogy azt én elképzeltem, meghatott, és megszerettem a királyt. Az Ég tartja a Hazát történetben már abszolút Béla-párti vagyok, titkolni sem próbálom. Tisztelettel és csodálattal írok róla, főleg mert az országépítés során is találkozik az emberi gyarlósággal, a hajlongó főurakkal, az ország érdekeit figyelembe nem vevő ispánokkal. És ott nyüzsögnek körülötte a tatárok kémjei, akiket el akar kapni. Margit személyén keresztül azonban meg tudom fogalmazni a reményt; ő Béla kapaszkodója, vigasza agg korára. Szeretetével sok mindent megértet a királlyal. Kettejük párbeszédei sokszor az én belső vívódásaim, kétségeim. Margit érteti meg az apjával azt is, hogy Krisztus töviskoronája mennyivel értékesebb, mint egy király koronája vagy a földön elért gazdagság” – vallja Zsuffa Tünde a vele készített egyik interjú során.
Mégis sokan keresik a titkot, melyekre a fent említett regényekben választ kaphat az olvasó és közelebb kerülhet az Árpád-házi királylányok – Erzsébet és Margit – lelkületéhez és a kor szelleméhez.
Évről-évre sokan összegyűlnek Margit sírjánál a róla elnevezett szigeten, és minden évben felidézik emlékét, miként Wass Albert tette az Árpád-házi magyar szentekről való emlékezésében, mely rövid és tömör összefoglalója a magyar királylány életének:
„Királyi szülői védően szerették, majd kolostor zárda papnői nevelték. Kiáradt szívéből ártatlanság, jóság, Jézus lett éltében vezérlő valóság. Világi kincs öröm sohase zavarta, népünk megváltását vágyódva akarta. Hite lobogott, mint világító fáklya – életáldozatát ország-világ látta. Maga szenvedését Krisztuséval mérte, égő gyötrő lázban égett el szent élte. Duna szigetének hófehér Galambja felszállott az Égbe, Jézusnak ígérve. Magyar ÖregIsten védő Tenyerébe.”
Forrás: Wikipédia, Magyar Kurír
(Berényi Kornélia/Felvidék.ma)
Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »
