Sztankó Attila liturgikus jegyzetét olvashatják.
Az úrnapi zsolozsma II. Esti dicséretének rövid olvasmánya Szent Pál apostolnak a korintusiakhoz írt 1. levelének szakasza. Az eucharisztikus összejövetelek során tapasztalt problémák mellett az apostol hivatkozik arra az élő apostoli hagyományra, amely az eucharisztia ünneplésének Szent Pál által ismert formáját is leírja (1Kor 11,17-34).
Noha vannak, akik az eucharisztikus lakoma misztériumával ellentétesen gondolkodnak és cselekszenek, mégis ott vannak azok is, akiket kipróbáltaknak nevez.
A szeretet-vacsora csúcspontja Krisztus Testének és Vérének vétele, amelyet megelőz az ennek megfelelő, a javakat egymással megosztó szeretet mint igazodás a vendéglátó Úr lelkületéhez:
Az alapítás szavai Szent Lukács evangéliumának leírásához állnak közel (vö. Lk 22,15-20), noha Pál már bizonyos liturgikus gyakorlat fejlődéséről, alakulásáról is tanúskodik. Az apostol arra hivatkozik, hogy a Krisztustól eredő szavakat és cselekedetet ő mint élő hagyományt vette át az apostoloktól és adta tovább a korintusi közösségnek. Felidézi a szenvedéstörténetek elbeszélésének lényeges pontjait: utal a pászka-vacsora estéjére, amelyen Jézus átadatott (vö. Mk 14,10 és Róm 4,25; 8,32; Ef 5,2).
A kenyérben Jézus valóságos emberi személyét nyújtja tanítványainak, nekik és értük; engesztelő és világ bűneit magára vevő áldozatként (vö. Lev 24,7). A kehelyben mutatkozik meg ennek tágabb perspektívája: az új szövetség (vö. Kiv 24,8; Jer 31,31-34). A megemlékező cselekvéssel azóta is a jelenbe hozzuk az utolsó vacsora eseményét, valóságos részesei és résztvevői vagyunk a Krisztussal való új szövetségi közösségnek (vö. Jer 31,31-34; 32,40; Zak 9,11).
Fotó: Lambert Attila
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »
