A már bejelentkező államfőjelöltek közül Igor Matovič, a Slovensko elnöke hiányol egy konzervatív jelölt. A TASR-nek adott interjúban úgy fogalmazott, hogy a választások első körében szívesen adná voksát egy konzervatív női jelöltnek. Hogy kit tudna elképzelni ilyen jelöltnek, nem konkretizálta. A Slovenskon belül még folynak az egyeztetések arról, hogy kit támogassanak, nem prioritás azonban, hogy saját jelöltet állítsanak.
Matovič szerint a választások második fordulója minden bizonnyal a kisebbik rossz kiválasztásáról szól majd, az első fordulóban azonban mindenki a saját lelkiismerete szerint karikázhatna.
Mint fogalmazott, saját jelöltségén nem gondolkozott, nincs ilyen ambíciója a korábbi kormányfőnek.
Mint ismert, idén tavasszal államfőválasztásra kerül sor Szlovákiában. Zuzana Čaputová jelenlegi államfő nem indul újra. A felmérések szerint Peter Pellegrini jelenlegi házelnök a legesélyesebb jelölt, azonban indulási szándékát még hivatalosan nem jelentette be.
Idáig két diplomata, Ivan Korčok és Ján Kubiš jelezte indulási szándékát. Gyűjti az aláírásokat Forró Krisztián, a Szövetség elnöke, valamint Beáta Janočková (az Iniciatíva za vymazaných rodičov alapítója) és Marta Čurajová, aki független apolitikus nemzeti jelöltként definiálta magát.
teraz.sk, Körkép.sk
Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »