2023-ban újabb békétlen esztendőt jegyezhettünk fel a krónikákba. Az óév a szlovákiai belpolitikában is viharosnak bizonyult: az önmagát megbuktató jobboldali kabinetet előbb hivatalnokkormány, majd a hatalomba visszatérő Robert Fico kormánya váltotta. 2023 a felvidéki magyar politikának siker helyett tanulságokat hozott, egyszersmind az újrakezdés sokadik reményét.
A szlovákiai belpolitika legfontosabb történése az óévben egyértelműen a szeptember 30-i parlamenti választás volt. A bukott koalíció az év elején még a lehető legtávolabbi időpontra tolta ki a voksolás időpontját, de az ügyvivő Heger-kabinet már hónapokkal korábban szétesett.
A stabilitásra szavazott a többség
Szlovákia élére májusban első alkalommal került hivatalnokkormány, a Szlovák Nemzeti Bank korábbi alelnöke, a magyar nemzetiségű Ódor Lajos vezetésével. A Zuzana Čaputová köztársasági elnök bizalmát élvező kabinet, ahogy az várható volt, elbukta a parlamenti bizalmi szavazást, így a hivatali működése jó részében a béna kacsa szerepére volt kárhoztatva.
Fico negyedszer a kormányfői bársonyszékben
A kampány utolsó heteiben egyre élesedő versenyfutás bontakozott ki a népszerűségi listákat vezető Smer és a legerősebb rivális szerepébe felnövekvő, elsöprő médiatámogatást élvező Progresívne Slovensko (PS) között. A PS végül a dobogó második fokára szorult, s bár a korábbi években kormányfői várományosként emlegetett Peter Pellegrini kénytelen volt megelégedni a harmadik hellyel, pártja, a Hlas-SD királycsináló pozícióba került.
Pellegrini végül, noha a progresszíveknek szurkoló sajtó végig nyomást gyakorolt rá, a választói elvárásaival jóval inkább találkozó döntést hozott, hatalomra segítve Robert Fico negyedik kormányát. Ő maga a házelnöki székbe ült be, s ugyan még lebegteti a döntést, de várhatóan megméreti magát a jövő tavaszi államfőválasztáson. Peter Pellegrini a saját pártja mellett biztosan számíthat a legerősebb kormánypárt támogatására is.
Ellenzéki és kormánypárti dilemmák
A PS mögött a parlamenti ellenzék második legerősebb pártja az Igor Matovič által vezetett, a pártelnökre olyannyira jellemző marketingötlettel Slovenskóra átkeresztelt mozgalom. A parlamenti patkó ellenzéki oldalán foglal helyet még a jobboldali kormányok megbuktatásában különleges érdemeket szerzett SaS és a két ciklus után újra mandátumokat szerzett KDH is.
Az ellenzék vezetési válságát távlatosan enyhítheti, ha az államfői székből jövőre távozó Zuzana Čaputová úgy dönt, hogy belép a pártpolitikába. A progresszív-liberális szalonokban hasonló reményeket fűznek a politikusi szereptől láthatóan vonakodó Ódor Lajos esetleges visszatéréséhez is. Az új kormány által rövid úton menesztett Hamran István korábbi rendőrfőkapitány ellenben nyíltan politikai pályára törekszik, meglebegtetve indulását az államfőválasztáson.
A szeptember 30-i választások eredményeképp a kormányzó baloldal számára is komoly fejtörést okoz a stratégiai távlat. A Smer és a Hlas külön indulva olyan széles választói tömeget tudtak megszólítani, amely végül biztosította a kormányzás lehetőségét a szlovák baloldalnak. A kormányoldal számára ebben a ciklusban az jelenti a fő dilemmát, kifizetődő lesz-e visszaállítani a baloldal 2020-ban felbomlott szervezeti egységét, vagy a tömbösödéssel ugyan szervezetileg megerősödnek, de egy következő parlamenti választáson az egységes párt végül kisebb szeletet tud hasítani a választói tortából, és kisebbségbe szorul.
Siker helyett tanulságok és esély
Abban, hogy a magyar párt a parlamenti küszöb alatt maradt, elsődleges tényezőnek bizonyult, hogy a magyar választók választási hajlandósága ezúttal is elmaradt az országos átlagtól. Ráadásul a bejutási küszöböt még inkább felemelte, hogy a 68,5 százalékos részvételi aránynál magasabbat legutóbb a 2002-es parlamenti választásokon jegyezhettünk fel.
Legalább ennyire fontos tényező, amit már 2020-ban is tapasztalhattunk, amikor az utólagos elemzések szerint minden harmadik magyar választó, aki az urnákhoz járult, szlovák pártokra szavazott. Az idei voksolás kapcsán a regionális eredmények ugyancsak arról árulkodnak, hogy az urnákhoz járuló magyarok közül ismételten legalább ennyien, ha nem többen, ezúttal is szlovák pártokat tüntettek ki a bizalmukkal.
Ugyanakkor azt is tegyük hozzá, a szeptember 30-i választási eredmény a magyar érdekképviselet szempontjából a jövőre nézve komoly esélyt kínál. Szeptember 30-án tényszerűen kiderült, a Szövetség magyar riválisai, a Modríval együtt induló Most–Híd 2023 és a több kispárttal közösen megméretkező Magyar Fórum súlytalanok. A két formáció együtt is kevesebb mint tízezer voksot kapott. Vagyis a megosztottság közel másfél évtizede után az őszi választások eredményeként a választók által igazoltan is létrejött a magyar egypártrendszer a Felvidéken.
Hogyan tovább felvidéki magyar politika?
Ha a szeptember 30-i választások általános tapasztalatait összegezzük, tekintettel arra, hogy a magyar etnikai pártnak már az ötödik egymást követő voksoláson sem sikerült átlépnie a parlamenti küszöböt, óhatatlanul felmerül a kérdés, hogyan tovább, van-e létjogosultsága a továbbiakban az etnikai politizálásnak. E sorok írójának ebben a kérdésben határozott véleménye van, az etnikai politizálásnak nincs reális alternatívája.
Vagyis egyértelmű, hogy a decemberi kongresszuson új elnökséget választott Magyar Szövetségnek kell megfelelnie a kihívásnak, hogy biztosítsa a felvidéki magyarság képviseletét nemcsak helyi és regionális, hanem országos szinten is. Az első erőpróbák a 2024 első felében rendezett választásokon várnak a Magyar Szövetségre. A köztársaságielnök-választás, amelyen Forró Krisztián országos elnök személyében a magyar párt saját jelöltet állít, lehetőséget kínál a magyar közösség megoldatlan problémáinak felvetésére a szlovák nyilvánosságban. Az európai parlamenti választásokon pedig egy öt százalék feletti listás eredménnyel visszahelyezhető a magyar érdekképviselet a szlovákiai országos politika térképére.
Ukrajnáról a Közel-Keletre terelődött a figyelem
A szeptember 30-i választásokon a győztes párt részéről a legfőbb ígéret a stabilitás megteremtése mellett a biztonság szavatolása volt. A szlovák belpolitikára 2023-ban is rányomta a bélyegét a külső környezet, a szomszédságunkban zajló elhúzódó háború. A választások eredménye egyértelműen igazolta, a választók többsége arra voksolt, hogy a kormány a szlovákiai emberek problémáinak megoldását ne rendelje a külpolitikai érdekek alá.
A véres veszteségekkel járó sikertelen támadásokat követően az elbizonytalanodás érzékelhető az ukrán politikában is, egyre inkább láthatóak az elnöki adminisztráció és a katonai vezetés közötti törésvonalak. A szaporodó kudarcok és a kijevi vezetésen belüli viták fokozatosan aláásták a háború első évében még megkérdőjelezhetetlen pozícióban lévő Zelenszkij elnök helyzetét is.
Kijev mozgásterét a sikertelen nyári támadás mellett tovább szűkítette, hogy a Hamász Izrael elleni októberi támadása a közvélemény és a politikai döntéshozók figyelmét elfordította az ukrajnai háborúról. Az Egyesült Államok számára ezt követően a geopolitikai érdekeinek megfelelően elsőrendűvé vált a közel-keleti konfliktus kiterjedésének megakadályozása, és nem mellesleg Izrael biztonsági érdekeinek garantálása, amely szükségszerűen a korábban Ukrajnának jutott erőforrások megosztásával járt.
2023-ban a növekvő globális feszültség egyre több térségben éreztette hatását. A szaporodó gazdasági válságtünetekkel szembenéző Kína növelte a nyomást Tajvanra, miközben az amerikai diplomácia rég látott intenzitással igyekszik kompromisszumra jutni Pekinggel. A nagyhatalmi versengés a harmadik világban is egyre látványosabb, az óévben egymást követték a katonai puccsok a szubszaharai térségben, világossá téve, hogy a fontos nyersanyagkincseket birtokló régióból egyre jobban kiszorulnak a korábbi európai gyarmattartó hatalmak. Az öreg kontinensen újra a Balkán a „lőporos hordó”, az óévben a koszovói konfliktus többször is a gyújtópont közelébe jutott.
2024-ben a most zajló fegyveres konfliktusok lezárása szempontjából döntő jelentőségű választásokra kerül sor előbb az Európai Unióban és Oroszországban, majd ősszel az Egyesült Államokban. A voksolások tétje az, hogy az újonnan megválasztott döntéshozók a globális konfliktusok kiélezésére, vagy a feszültségek tompítására törekszenek-e majd a hatalmi pozícióból. Úgy is fogalmazhatnánk, a tét a jövőnk, Európa és a világ biztonságosabbá tétele.
Megjelent a Magyar7 2023/51-52. számában.
Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »
