Orbán döntött: Nemzeti lesz a Gazdaságfejlesztési Minisztérium, Nagy Márton pedig még több hatalmat kap

Orbán döntött: Nemzeti lesz a Gazdaságfejlesztési Minisztérium, Nagy Márton pedig még több hatalmat kap

Péntek éjjel egy kormányrendelet jelent meg a Magyar Közlönyben, amelynek értelmében a kormány bizonyos tagjainak megváltozik a feladata és hatásköre – írta meg az Index. Ezek a változtatások leginkbáb Nagy Márton Gazdaságfejlesztési Minisztériumát érintik, ami ezen túl Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) névre fog hallgatni.

Orbánnak az emberei közti jobb hatalmi egyensúly megteremtése lehet a célja.

A lap értesülései szerint januártól az NGM alá fog tartozni:

⚫ a vendéglátás és a turizmus, ami eddig Rogán Antal Miniszterelnöki Kabinetirodájához tartozott,

⚫ a kereskedelem felügyelete, amelyért idáig a Nagy István által vezetett Agrárminisztérium felelt, valamint

⚫ az űriparfejlesztés és a harmadik országbeli állampolgárok (például ázsiai vendégmunkások – a szerk.) magyarországi foglalkoztatásának ügye, amiket eddig a Szijjártó Péter által vezetett Külgazdasági és Külügyminisztérium felügyelt.

Az utolsó pont nagyon fontos, hiszen láthatjuk, hogy Orbánék gőzerővel kezdtek hazánkba a Jobbik-Konzevatívok által csak „migránsmunkásnak” nevezett harmadik világbeli vendégmunkásokat telepíteni. Céljuk a szörnyen hangzó 500 ezres szám, amivel alapvetően megváltoztatnák Magyarország demográfiáját.

2024-től Nagy Márton felelhet az ázsiai vendégmunkások betelepítéséért is.

Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter hatalmát is megnyirbálná a miniszterelnök, ugyanis tárcájától áttennék a teljes védelmi ipart Nagy Márton minisztériumához, valamint a Honvédelmi Minisztérium védelmi stratégiáért és humánpolitikáért felelős államtitkárságának nagyobb része is átkerülne az NGM-hez.

Nagy Márton mellett Navracsics Tibor hatalma is bővül. Az általa irányított Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium az alábbi feladatköröket fogja ellátni január 1-től:

⚫ területfejlesztés,

Hírdetés

közbeszerzések,

európai uniós források felhasználása,

⚫ közigazgatási minőségpolitika és személyzetpolitika,

⚫ közigazgatás-fejlesztés,

⚫ közigazgatás-szervezés,

⚫ helyi önkormányzatok,

⚫ helyi önkormányzatok törvényességi felügyelete,

⚫ településüzemeltetés,

⚫ ingatlan-nyilvántartás,

⚫ térképészet,

⚫ anyakönyvi ügyek, valamint

⚫ az Európa Kulturális Fővárosa pályázati programmal kapcsolatos feladatok koordinálása.

(Címlapkép: Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter Novák Katalin köztársasági elnök és Orbán Viktor társaságában a Sándor-palotában 2022. május 24-én. MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán)


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »