Nehéz írás

A világ beszélt nyelveinek megoszlása írásrendszer szempontjából a következő:

• latin írás alapú: 54 %,
• kínai írás alapú: 14 %,
• észak-indiai írás alapú: 13 %,
• arab írás alapú: 8 %,
• dél-indiai írás alapú: 5 %,
• cirill írás alapú: 3 %,
• egyéb: 3 %.

Egyébként szinte minden mai írás vagy az egyiptomi vagy a kínai írás utóda. Mai tudásunk szerint az írás 4 helyen fejlődött ki: Egyiptom, Kína, Mexikó, Mezopotámia, de az utóbbi kettő kihalt.

Az egyik nehézségi szempont nyilván az írásjelek száma:

• a fogalmakat jelölő írás természetesen a legnehezebb, hiszen ebben több ezer a jelek száma,
• következik a szótagírás, itt a jelek száma több száz,
• jön a mellékjeles mássalhangzóírás, itt a jelek száma pár tucat, legfeljebb száz körüli, de a mellékjelek szinte azonosak, azaz nem kell minden verziót egyenként megtanulni,
• jön a tiszta mássalhangzóírás, itt a jelek száma csak pár tucat, de a nehézség éppen az, hogy a magánhangzók nincsenek jelölve,
• s természetesen a legegyszerűbb a „normál” ábécé: itt minden mássalhangzónak és magánhangzónak is van saját betűje, pár tucat jel.

Ilyen normál ábécéből jelenleg 6 darab van használatban a világon. Ebből 5 a görög ábécé továbbfejlesztése, azaz maga a klasszikus görög ábécé, s a belőle származó 4 ábécé: a cirill, a grúz, a latin, s az örmény. A hatodik az egyetlen nem görög alapú ábécé: a koreai.

Van azonban egy másik nehézségi szempont is: az adott írásrendszerben az egyes jelek összekeverhetősége. A szervesen kialakult, azaz nem kifejezetten tervezett írások esetében ez sajnos nagyon gyakori. Aki az adott írást napi szinten használja, az ezt észre se veszi, hiszen megszokta, a nyelvtanuló számára ez viszont nagy probléma.

Annak idején, még szovjet iskola tanulójaként szembesültem azzal, hogy az orosz gyerekeknek több hónap kell, hogy az angol órán (a legtöbb szovjet iskolában az angolt tanították idegen nyelvként) magabiztosan képesek legyenek a latin betűket megkülönböztetni és nem keverni. Az még a 80-as évek voltak, azaz nem mint a mai Oroszországban, ahol a kisegyerek is úgy nő fel, hogy mindenhol latin betűket lát, azaz sok gyerek tényleg csak az angolórán találkozott először a latin betűkkel.

Íme a leggyakoribb problémák:

• C és G,
• O és Q,
• V és Y,
• I (nagy „i” betű) – és l (kis „el” betű),
• u, v, w, y,
• c, g, q.

Ahhoz, hogy meg lehessen ezt érteni magyarként, meg kell nézni egy olyan írást, melyet nem ismerünk rendesen, s észre lehet venni az egyes jelek nagyfokú hasonlóságát. Az arab írás a nyelvet nem ismerőnek furcsa abroszmintának tűnik, az átlag indiai írás meg furcsa görbe vagy vonalas izék sorozatának, melyek között az eltérések rejtvényfejtés szintűek.

Idegen számára talán a burmai írás – dél-indiai alapú írásrendszer – a legborzasztóbb: ez egy melllékjeles mássalhangzóírás, de a külső szemlélő számára az egész furcsa kis labdák sorozatának tűnik, s nagyon nézni kell, hogy észre lehessen venni az egyes eltéréseket. Valójában a burmai írásban 33 betű van, plusz tucatnyi mellékjel (ezek jelzik a magánhangzókat), azaz nem kellene, hogy nehéz legyen a tanulónak, de az egyes jelek nagy hasonlósága miatt mégis hosszabb gyakorlás szükséges.

Ugyanez a latin írás testvérábécéje, a cirill esetében is fennáll, persze sokkal kisebb mértékben. Idő kell a következők megkülönböztetéséhez:

• и és н,
• г és т,
• З és Э (ez csak a belaruszban és az oroszban áll fenn),
• ђ és ћ, valamint – a nagybetűs verzió – Ђ és Ћ (ezek csak a szerbben),
• ц és џ (csak macedón és szerb).

A görög esetében is szokni kell:

• ζ és ξ és ς nagyon nem ugyanaz,
• γ és Υ egész más.

Az eleve problémás héber esetében nagyon látszik a szerves fejlődés. Sokszor elég félrenézni hol van az adott vonal, s már más a betű, pedig a héberben alig 22 betű van, azaz kevesebb, mint az alap latin ábécében (s még ha külön számítjuk, hogy 5 héber betűnek 2 változata van, akkor is csak 27 a betűk száma). Íme példák:

• ב és כ,
• ג és נ,
• ו és ז és ן,
• ד és ר és ך
• ח és ת,
• ם és ס,
• ע és צ és ץ.

A héberhez tehát jó szem vagy nagyító kell. Én pl. megfigyeltem, hogy 2020-2022 között – amikor szemeim már nagyon rossz állapotban voltak – csak erősen megnagyítva tudtam látni, hogy most éppen melyik betű van ott. (Nyilván aki tud rendesen héberül, az könnyebb helyzetben van, hiszen a szövegkörnyezetből is rájön, de aki csak egyes szavakat tud, mint én, annak ez a segítsége nincs meg.)

Meggyőződésem a világ legszebb és legkönnyebb ábécéje a koreai, ez kedvenc ázsiai nyelvem. A koreait tervezték, azaz nem szerves fejlődés eredmánye. A XV. században lett megalkotva a koreai írás. A cél: mindenki legyen képes írni-olvasni. Mert eredetileg a koreait kínai írásjelekkel írták, ahol persze a jelek száma 50 ezer körüli. A koreai ábécét eredetileg a kínai írás mellé tervezték, kiegészítésként, de mára szinte teljesen kiszorította a kínai írást.

Dél-Koreában az iskolarendszerben máig tanítják a kínai írást, abból 1817 jelet, a legfontosabbakat, de a gyakorlatban nem ez van hivatalos és népi használatban. A kínai írás ismerete inkább amolyan műveltségi teszt: a művelt ember ismeri őket, de ő se használja őket a hétköznapi életben.

A vicces politikai sajátosság ezzel kapcsolatban Dél-Korea és Észak-Korea eltérő esete. Az eredeti állapot az volt, hogy Korea kettéosztása után az északi kommunista hatalom teljesen felhagyott a kínai írásjelekkel mint „feudális maradvánnyal”, totálisan áttértek a koreai ábécére, míg délen folytatódott az kínai írásjelek használata az iskolákban párhuzamosan a koreai ábécével. Aztán az azóta eltelt időben északon a vezetés kitalálta, a kínai írásjelek ismerete a dicső nemzeti múlt része, így visszavezették tanításukat, délen viszont az erős amerikai hatás miatt egyre csökkent a kínai írásjelek használata. Így ma az sajátos helyzet van, hogy az észak-koreai fiatalok jobban ismerik a hagyományos írást, mint a dél-koreaiak.

Mivel a koreai ábécé tudatos tervezés eredménye, így alig van összekeverhetőség benne. A koreai ábécében 40 betű van: 19 mássalhangzó és 21 magánhangzó. De valójában ezek is tervezettek. A magánhangzók esetében elég megjegyezni 8 magánhangzó jelét, a többi 13 jele ezekből következik.

Ahogy a mássalhagzóknál is így van. A koreai hangtan nagyon más, mint ami az európai nyelvek esetében: az obsztruensek sima-feszes vagy sima-feszes-hehezetes alakokban vannak, azaz – európai szemmel szokatlanul – nincs zöngés-zöngétlen, az egyes hangok helyfüggően lesznek zöngések vagy zöngétlenek, nem létezik fonémikus zöngésség-zöngétlenség. S a feszes hangok jelzése minden esetben az adott sima hang jelének megkettőzése. A hehezetes hangokat pedig az adott sima hang jele adja egy vízszintes vonallal kiegészítve.

Tulajdonképpen csak itt van a koreaiban az egyetlen következetlenség. A vízszintes vonal működik a g/k betű és a d/t betű esetében: itt a sima hang és a hehezetes hang jele ㄱ és ㅋ, valamint ㄷ és ㅌ. A b/p és a dzs/cs betű esetében azonban felborul a rendszer:

• a dzs/cs esetében a sima hang jele ㅈ, mert a ㅅ már foglalt, így itt a hehezetes hang jele ㅊ, tehát ott a vízszintes vonal, de lejjebb „csúszva”, ezr meg kell jegyezni,
• a b/p esetében a sima hang ㅂ, azaz már van benne vízszentes vonal, így a hehezetes jele ㅍ, azaz itt pedig van egy másfajta vízszentes vonal, s maga a betű is kicsit átszerkesztett.

De ezt a két kivételt leszámítva a rendszer tökéletes, s rendkívül szép. Külön érdekesség, hogy a betűk szótagblokkokba vannak rendezve, az olvasás iránya bal-jobb és fel-le.

Akad biztos, aki felveti, akkor a pár évvel ezelőtti koreai sikerszámban miért van „Gangnam”. Nos, erre az egyetlen magyarázat a Dél-Koreában használatos hivatalos latinbetűs átírás, ahol a sima-feszes-hehezetes betűk áítrása az adott latin zöngés betű, az adott zöngétlen betű kettőzése, s az adott zöngétlen betű, azaz ㄱ = g, ㄲ = kk, ㅋ = k. A cél nem a pontos kiejtés átadása, hanem a betűhűség ugyanis.

Természetesen Észak-Koreában más latinbetűs átírást használnak – miért pont ebben legyen azonos a rendszer? -, így ott meg ugyanaz a szó „Kangnam”. Mert ott ㄱ = k, ㄲ = kk, ㅋ = kh.

De az ejtés ugyanaz, zöngésedés obsztruensek esetében a koreaiban csak szonoráns hangok között van, azaz szó elején soha. Így nincs semmi „g” hang a Gangnam szó – 강남 – kezdetén.

Az M betű feltételezett leszármazási táblázata, nem teljeskörűen:

Forrás:bircahang.org
Tovább a cikkre »