Ahogy a lucskos decemberi „aligtél” valódi havazásba és mínuszokba fordul át, úgy lesz az Ukrajnával szemben tanúsított rugalmas elszakadásból egyre nyíltabb szakítás.
Radar alatt maradt ugyan a német Keil Intézet kutatása, de sokatmondó, hogy számításaik szerint 2022 és 2023 ősze között 90%-kal esett vissza az Ukrajnának szánt anyagi felajánlások összértéke. Európa nagyeszű vezetői lassan két évvel a háború kitörése után sem képesek eldönteni, mihez kezdjenek az orosz agresszióval, nem tudják megfogalmazni, miként lehetne lezárni a háborút, vagy, hogy Ukrajnának (legyenek bárhol is a határai a harcok lezárulta után), hol találnak majd helyet az európai Nap alatt. A kritikus kérdések megválaszolása helyett hülyeségeket beszélnek – mostanában főként Németországban.
Amikor viszont a Bundeswehr vezérkari főnöke – ez mostanában a másik kedvencem – arról értekezik, hamarosan eljöhet az idő, hogy Németországnak védelmi háborút kell vívnia Oroszországgal szemben, valahogy úrrá lesz rajtam a szorongás. Gyomortáji ürességgel kísérve ötlik fel bennem a kérdés, ezek tényleg ennyire ostobák? Miközben másfél éven át hallgattuk, az orosz hadsereg annyira béna, hogy a nála jóval kisebb és gyengébb ukrán haderővel sem bír, hogy ukrán parasztok traktorokkal szedik össze az elhagyott orosz tankokat, hogy az orosz hadigazdaság Putyin egészségével szinkronban hanyatlik… most meg azt próbálják lenyomni a torkunkon, hogy hamarosan háborúba keveredhetünk Oroszországgal.
Értem én a logikát, ha tovább támogatjuk Ukrajnát, ők majd megvívják a háborút helyettünk. Hogy erkölcsileg mennyire vállalható vágóhídra küldeni az ukrán népet, hagyjuk is, Nyugaton az erkölcs rég nem tényező.
Ezzel együtt azt is észre kell vennünk, itt már szó szerint a bőrünkre megy a játék. Ha valóban bekövetkezik a legrosszabb, nem az elit és gyermekei, nem a gyökér nélküli bárhol-emberek és nem a hazátlan világpolgárok ontják majd a vérüket az újabb nagy háború csatamezőin, hanem én és Ön, kedves olvasó. Apák és fiúk, gyermekek és unokák.
Nem tudom Önök hogy vannak vele, de én, Kölcseyvel szólva, legfeljebb házam és hazám népéért lennék hajlandó meghalni, hisz emberi szívem „többet meg nem bír,” „egész világért, egész emberiségért halni, azt Isten teheté”. Egy dolog márpedig biztos, a politikusok nem istenek, hiába képzelik magukat annak.
Megjelent a Magyar7 2023/50. számában.
Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »
