A „szélsőjobboldali” kifejezés mindennapos használata bármely csoportra vagy egyénre, aki megkérdőjelezi az elit migrációra és a hozzá kapcsolódó kérdésekre vonatkozó konszenzusát, integráns része annak a stratégiának, amely démonizál és morálisan kizár bárkit, aki hallatja a hangját a status quóval szemben – leplezi le a kretén szélsőséget Frank Füredi.
„Soha többé fasizmust”: holland szélsőség démonizál – anadolu ajansi
Ha lehetne hinni a fősodornak és a politikai elitnek, akkor a nyugati világra a fő veszélyt az úgynevezett szélsőjobboldali, illetve jobboldali bajkeverők jelentenék. A jelek szerint minden egyes alkalommal, amikor nem a javukra alakul egy választási eredmény vagy amikor szembesülnek a közvélemény tiltakozásával, az uralkodó elitek riadót fújnak: a szélsőjobboldal kísértete járja be a társadalmat.
Ez a reakció nyilvánvaló volt a legutóbbi németországi és hollandiai választások nyomán. A minap az Európai Néppárt elnökén, a német Manfred Weberen volt a sor, hogy megkongassa a vészharangot. Figyelmeztetett, hogy az Európai Uniónak össze kell szednie magát a migráció kérdésében, ha el akarja kerülni a szélsőjobboldal megerősödését a jövő évi uniós választásokon.
Weber kijelentése jól illusztrálja, mire jár az agya Európa fősodorbeli elitjének. Meglátása szerint az EU fő problémája nem annyira az, hogy földrészünk elveszítette a kontrollt a tömeges migráció felett, hanem az a tény, hogy az emberek ezzel kapcsolatos szorongása a szélsőjobboldal választási sikeréhez vezethet.
Webert és számos kollégáját nem a tömeges bevándorlás aggasztja, hanem az, hogy sokakat őszintén nyugtalanít, ahogy az a mindennapi életüket érinti. Geert Wilders populista Szabadságpártjának mostani hollandiai győzelme rákényszerítette a Weberhez hasonló centristákat, hogy jelzéseket adjanak le azzal kapcsolatban, ahogy a jobboldali mozgalmak és pártok hasznot húznak a migrációs válságból. A The Observer című brit lap egy szerkesztőségi cikke mintaszerű e tekintetben.
Megállapítja, a választás nem hozott elsöprő eredményt, de jelzi a migrációval és a megélhetési költségekkel kapcsolatos tétlenség kockázatát.
A The Observer szerkesztői szerint tehát választási számításaik követelik meg a migráció kezelését.
A legutóbbi dublini zavargások nyomán számos kommentátor és politikus szintén figyelmeztetett a szélsőjobboldali veszélyre. Úgy tűnik, teljesen megfeledkeztek a hatásról, amit a példátlan mértékű migráció az ír településekre gyakorolt, és inkább jobboldali huligánokat okoltak, amiért a migránsokkal szemben ellenséges légkört akarnak teremteni. Noha már hónapok óta erősödik az aggodalom a nemrég érkezett migránsok némelyikének antiszociális viselkedése miatt, az ír rendőrfőnök kijelentette: az erőszakot – amely válasz volt arra, hogy egy algériai migráns többeket megkéselt – a „szélsőjobboldali ideológia” által befolyásoltak szították. Reagálása figyelmen kívül hagyta, hogy a bevándorlás nagy problémává vált az ír társadalomban. Egy közelmúltbeli felmérés szerint a válaszadók 75 százaléka úgy érzi, Írország túl sok jövevényt fogad be; ez a mutató a Sinn Féin párt támogatóinál 83 százalékra szökik fel.
Az ír kormány közönyében, amellyel a migrációnak a polgárokra gyakorolt hatásával szemben viseltetik, az a figyelemre méltó, hogy Írországban jelenleg minden öt főből egy külföldön született. Nem kell hozzá társadalomtudományi doktorátus, hogy megértsük az ezzel járó kolosszális demográfiai változást.
Egy ilyen változás az ír népesség összetételében csakis óriási kulturális hatást gyakorolhat az őslakosok életére.
Leo Varadkar ír miniszterelnök nyilvánvaló közönnyel szemléli, hogyan élik meg az egyszerű ír emberek ezt az új demográfiai valóságot. Továbbra is ünnepli a migránsok érkezését, és lelkesedik, milyen nagylelkűen fogadja be őket a társadalom. Varadkar látómezejében problémaként csak azok a bűnözők és jobboldali huligánok jelennek meg, akik fellázadtak az ő nyitott ajtókat hirdető politikája ellen. Kényelmesen figyelmen kívül hagyja a tényt, hogy az elmúlt hónapokban ezrek tiltakoztak békésen, amiért az ír kormány támogatja a tömeges migrációt. Ezeket a békés tüntetőket – ahogy bárki mást is, aki felemeli a szavát – a társadalom szélsőjobbos söpredékeként démonizálják.
Ha nem léteznének jobboldali huligánok, feltalálnák őket az elit propagandistái. Egyes esetekben a huligán ténylegesen az ő termékük: el akarják terelni a figyelmet egyes problémákról, amelyekkel szembenéz a társadalom.
A „szélsőjobboldali” kifejezés mindennapos használata bármely csoportra vagy egyénre, aki megkérdőjelezi az elit migrációra és a hozzá kapcsolódó kérdésekre vonatkozó konszenzusát, integráns része annak a stratégiának, amely démonizál és morálisan kizár bárkit, aki hallatja a hangját a status quóval szemben.
A „szélsőjobboldali” és a „populista” kifejezéseket úgy értelmezték át, hogy bárkire vonatkozzanak, aki hazafias eszményekben, illetve hagyományos értékekben hisz, ellenzi a környezetvédelmi aggodalmak fegyverként való forgatását és kifejezésre juttatja a szorongását a tömeges migráció miatt.
Történelmileg a „szélsőjobboldali” kifejezés tekintélyelvű mozgalmakra vonatkozott, amelyek nemzetük faji és kulturális felsőbbrendűségét hirdették. Mai használata vajmi kevés hasonlóságot mutat ezzel a klasszikus jelentéssel.
Kísérőfogalmával, a „populistával” együtt nincs más célja, mint az így jellemzettek becsmérlése és kirekesztése.
Valójában a politika klasszikus szótárát olyannyira kiforgatták, hogy legtöbb kifejezésének jelentése kiüresedett.
Ennek következtében a nemzeti identitás klasszikus jelképeit is gyakran az idegengyűlölet jeleként denunciálják.
Ezt a narratívát az elit olyannyira magáévá tette, hogy az egyszerű emberek életének értelmet adó számos értéket megvetően utasítanak el világunk Varadkarai és Weberei.
Még 2010-ben történt egy eset, amely megmutatta, hogyan démonizálják a migrációval kapcsolatos aggodalmakat. Gordon Brown akkori munkáspárti vezető a választási kampányban „elvakult asszonynak” nevezett egy szavazópolgárt, a 65 éves Gillian Duffyt. Ez a munkáspárti szimpatizáns ugyanis vitába merészelt szállni vele a gazdaságról és a bevándorlásról. Brown szemében bárki átlépte a határt, aki kiejtette a „bevándorlás” szót. Az, hogy pillanatnyi habozás nélkül és ilyen gorombán utasította vissza egy idős hölgy aggodalmait, jól mutatja, milyen könnyedséggel vágnak munkásosztálybeli emberek fejéhez olyan sértéseket, mint az elvakult vagy a rasszista. Ma Varadkar habozás nélkül jobboldali idegengyűlölőnek bélyegezné ezt a hölgyet.
A fősodorbeli politikai elit a migrációs politika bírálóira használt nyelvezetének célja, hogy büntesse az eltérő vélemények nyílt megjelenítését ebben a kérdésben. Tisztában vannak a ténnyel, miszerint az európai társadalom többsége ellenzi a tömeges migrációt, politikájuk pedig e kérdésben híján van a legitimációnak. Hogy úrrá legyenek az elszigeteltségükön, a politikai elitek stratégiát dolgoztak ki annak megakadályozására, hogy a polgárok nyíltan hallathassák a hangjukat.
A migrációellenes vélemények démonizálásával, akár pedig büntetésével el akarják fojtani a vitát ebben a kérdésben.
Németországban már nyílt vita tárgya a jobboldali Alternatíva Németországnak (AfD) párt betiltása.
Írországban a kormány azzal reagált a migrációellenes tüntetésekre, hogy a gyűlöletbeszéd elleni új törvények elfogadtatásával fenyegetőzött.
A legutóbbi időkig működött is a migrációról szóló vita elfojtásának taktikája, és számos kormány sikerrel vette elejét, hogy uralják a közbeszédet az ezzel kapcsolatos aggodalmak. Mostanra azonban átszakadt a gát, és a polgárok egész Európában követelik, hogy a migrációt vonják ellenőrzés alá. Populista pártok egész Európában mozgósítani tudtak és hangot adtak a polgárok tömeges migrációval kapcsolatos aggodalmának. A bírálókat szélsőjobboldaliként démonizáló taktika sokat vesztett az erejéből.
A migráció kérdése nemcsak az emberek Európába áramlása feletti kontrollvesztésről szól. Hanem mindenekelőtt annak kérdése, milyen jelentőséget tulajdonít a társadalom a közösségnek, a nemzet értelmének és az állampolgári státusnak.
A tömeges migráció megkérdőjelezi a nemzeti lét értelmét és a polgárok döntéshozó szerepét.
Lebontja a nemzeti határokat, és elmossa a különbséget azon polgárok között, akiknek szerves kötődése a nemzeti múlthoz feljogosítja őket közösségük sorsának meghatározására és azok között, akik nem rendelkeznek ilyen kötődéssel.
Ha az állampolgársággal járó státus fellazul, az magát a demokráciát ássa alá.
Végső soron a tömeges migráció a demokratikus döntéshozatalt kérdőjelezi meg.
Ez a fő oka, hogy miért kell szembeszállnia Európának a tömeges migráció okozta válsággal.
Frank Füredi professor emeritus, az MCC brüsszeli intézetének igazgatója
Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »
