Köteles Szabolcs, a kassai rádiós Kulcsár Gábor2023. 12. 01., p – 12:23
„A kassai stúdióból köszöntöm kedves hallgatóinkat!” – cseng a fülünkben egy ismert hang. Köteles Szabolcs, a Pátria Rádió kassai tudósítója elsősorban a Keleten a helyzet… című műsoráról ismert, amelyben a kelet-szlovákiai régió érdekes, ám kevésbé ismert személyiségeit szólaltatja meg. A közelmúltban az 50. életévét betöltő rádiós riporterrel többek között szepsi lokálpatriotizmusról, a Csemadokról, Friderikuszról és arról is beszélgettünk, miért fog szólni évek múlva is a rádió.
Gyermekkorodból mit tartasz olyan eseménynek vagy jelenségnek, amely a későbbi életpályádat is meghatározta?
Számomra Szepsi a meghatározó élmény. Van egy elméletem, amit egyáltalán nem tudok alátámasztani, inkább megérzés: a környező falvakból sok embert bevonzott Szepsi az 1970-es években. Valószínűsíthetően volt egy törekvés arra vonatkozóan, hogy Szepsit felduzzasszák, ennek az eredménye pedig az lett, hogy azok a tettre kész fiatalok, akik csinálni akartak valamit, faluból Szepsire jöttek. Édesanyám jánoki, édesapám tornaújfalui, szóval ők is ezek közé az emberek közé tartoztak, illetve azok is, akiknek a gyermekeivel én alapiskolába jártam.
Szepsi lokálpatrióta vagy?
Abszolút. Annak ellenére, hogy édesapám mindig emlékeztetett arra, hogy életem első félévét Tornaújfalun töltöttem. Szepsiben nem az épületekhez kötődtem, hanem az ottani emberekhez. A szél ott valamiért nagyon sok érdekes embert összefújt. Egy provinciális kisvároshoz képest az onnan származó barátaim sokrétűek, képzőművészek, újságírók, autóipari tervezők, és még sorolhatnám.
Mi a szepsi lokálpatriotizmus meghatározó eleme?
Talán az, ha egy tízezres város a lépték, arra úgy tekinthetsz, hogy az családias, mivel az emberi kapcsolatok is jóval átláthatóbbak. Mindenki ismer mindenkit. Én úgynevezett jó gyerek voltam, de ha bármilyen apróságot is elkövettem, mire hazaértem az iskolából, otthon már tudták. Szepsiben fénysebességgel terjednek a hírek.
A kassai ipariba jártál középiskolába. Fontosak voltak számodra az iparista évek?
Kezdjük ott, hogy kései gyerek vagyok. Testvéreim és köztem nagy a korkülönbség, és mire ők már távoztak otthonról, olyan volt, mintha egyke lettem volna. Nagyon szerencsés döntésnek tartom, hogy a kassai iparit választottam, de még szerencsésebbnek azt, hogy kollégiumba kerültem. Hozzátenném, hogy soha nem használtam a kollégium szót. Internátus vagy intri. Akkoriban kb. négyszáz fiú lakott az intrin, és akárhogyan is, de némileg egy angol college hangulatát nyújtotta. Különböző hátterű diákok laktunk egy helyen, akik a Nyugat-Szlovákiától a Bodrogközig és az Ung-vidékig húzódó sáv településeiről származtunk. Ez, illetve a jó hírnévnek örvendő ipari fiatalfelnőtt-koromban olyan löketet adott, amit nem kaphat meg bárki. A közösség nagyon jó volt, de az elektrotechnikához nem igazán volt sok közöm.
A „nyugatiak” és a „keletiek” között akadtak nézeteltérések?
Nem olyan típusú ember vagyok, akinek lennének nézeteltérései másokkal. Ha engem letesznek valahová, akkor én ott próbálom jól érezni magamat.
Egy klasszikus kérdés a szlovákiai magyar átlagbeszélgetésekből: honnantól számítod a Keletet? Van-e Közép?
Ezen én is sokat gondolkoztam már. A mi időnkben ez teljesen egyértelmű volt, hiszen a szocializmusban három részre volt osztva Szlovákia: Nyugat-, Kelet- és Közép-Szlovákia. Ha a mai fejemmel gondolkozok, akkor két részre osztható az ország, amelynek határa az Ipoly.
Mielőtt rátérnénk a rádiós karrieredre, említsük meg, hogy 2017-ben, Kolár Péter halálát követően te lettél a Csemadok Kassai Városi Választmányának elnöke. Mit jelentett ez számodra?
Annak tudatában, hogy Kolár Péter mennyit tett a Csemadokért, nem volt egyszerű elvállalni utána ezt a posztot. Elsősorban azért vállaltam el, mert határidők terhelték a Grosschmid-ház ügyét. A helyi Csemadok birtokába került az a ház, amely a Grosschmid-család, vagyis Márai Sándor szüleinek a lakhelyéül szolgált, és Kolár Péter az író életére és munkásságára összpontosító múzeumot akart ott létrehozni. A ma működő Márai Sándor Emlékkiállítás egyedülálló a világon. De alig száradt meg a tinta a szerződésen, amikor Kolár Péter váratlanul elhunyt. Kellett egy ember, aki az átvétel további részleteit elintézi, hogy ne ússzon el a projekt. Ennek csak egy járható útja volt: az illetőnek a kassai Csemadok elnökének kellett lennie. Végül közösen összehoztuk, s miután ez a procedúra véget ért, lemondtam az elnökségről, mivel nekem ez volt az egyedüli célom, hogy ezt keresztül vihessük.
Tegyük hozzá, hogy nem távoztál teljes mértékben, hiszen a Csemadok kassai városi választmányában máig aktív szerepet vállalsz. Számomra mindig üdítő a veled való beszélgetés, mert az a tapasztalatom, hogy ötletgyár vagy. Nem elég, hogy minden kérdésről, problémáról van meglátásod, de van ahhoz fűződő javaslatod is. Milyen terveid vannak a Csemadok berkein belül?
Itt meg kell említenem annak a személynek a nevét, aki elvállalta azt a hálátlan feladatot, hogy a helyi Csemadok-szervezetet vezesse, s ő nem más, mint Hanesz Angelika. Neki a szürke hétköznapokban kell helytállnia, amíg nekem akkor az ünneplés jutott. Ami a feladataimat illeti: borzasztóan szeretek beszélgetni, érdekelnek az emberi történetek.
Korábban úgy is fogalmaztál, hogy hiszel a beszélgetések erejében.
Sokkal többet kellene beszélgetnünk, mindannyiunknak. És igen: a Csemadokban is ezzel foglalkozom elsősorban, különböző beszélgetéseket szervezek.
A Kassai Magyarok Fórumával közösen olyan személyekkel készítettél mélyinterjúkat, akik a 20. század folyamán a kassai magyar közéletben tevékenyek voltak.
Fontosnak tartom, hogy egy közösség számára mutassuk be a fiatal tehetségeket. Nem vesszük kellőképpen komolyan a fiatalokat, miközben elvárjuk tőlük, hogy ők komolyan vegyenek minket. Másrészt viszont az idősek tapasztalatát sem vesszük eléggé komolyan, nem kérdezzük meg őket olyan dolgokról, amelyekről meg kellene. Egy-egy életútban rengeteg tapasztalat rejtőzik, s ez rólunk szól. Velünk vagy épp a szüleinkkel történtek meg mindazok, amelyekről mesélnek. Ezért biztatok mindenkit arra, hogy beszélgessen a környezetében lévő idősekkel, játssza fel a telefonjára, mert évek múltán meg fogja bánni, hogy ezt nem tette meg.
Tavaly megjelent egy könyved is Összepréselve címmel, amely fontos adalékként szolgál a szlovákiai magyarság múltját tekintve, hiszen az 1998-as pártfúzióról, a Magyar Koalíció Pártjának létrejöttéről szól. Miért kezdett el foglalkoztatni ez a téma?
A szlovákiai magyarság 1998-ban átlépett a saját árnyékán. Elemzésem szerint erre nem került volna sor, ha nincs az a nyomás, amely Mečiar irányából jött. Azért is Összepréselve lett a könyv címe, mivel érzékeltetni szerettem volna, hogy az MKP megalakulása nem egy vállveregetős folyamat, hanem egy nagyon komoly külső hatásnak a következménye volt. Szerintem soha nem voltak olyan közel a szlovákiai magyar politikusok a saját választópolgáraikhoz, mint akkor.
Így, néhány kérdés után, rádiósként hogyan érzed: a kérdező vagy a kérdezett szerepe fekszik jobban neked?
Kérdezni egyértelműen jobban szeretek. Az emberi történetek nagyon érdekelnek, a saját történetemet viszont ismerem.
Sokan a Pátria Rádió hullámhosszáról ismerhetik a hangodat, hiszen a rádió kassai, illetve kelet-szlovákiai tudósítója vagy. A Keleten a helyzet… című műsorodban más-más kelet-szlovákiai származású vagy itt tevékeny személyt szólaltatsz meg. Van egy rostád arra, hogy mi szerint válogatod ki az embereket? Mit adtak neked ezek a beszélgetések?
Én érzem, hogy kivel akarok beszélgetni. Ezt nem tudom jobban körülírni. Volt olyan, hogy egy illetőről alig tudtam valamit, azonban az a 2-3 dolog felkeltette az érdeklődésemet. Persze, az is ott van, hogy Kelet-Szlovákiából minden héten egy „érdekes” személyt megszólaltatni egyre nehezebb, ezért úgy döntöttem, hogy adott illetőkkel már nemcsak életútinterjúkat készítek, hanem tudományról, irodalomról és mindennapokról beszélgetek velük. Fontosnak tartom kihangsúlyozni azt is, hogy sem országos, sem lokális illetőségű politikust nem hívtam meg a műsorba, mivel egyébként is túl sokszor szerepelnek. S ez nemcsak a politikusokra értendő, hanem olyan emberekre is, akik az interjú során rutinszerűen válaszolnak. Egy jó interjút nehéz úgy csinálni, ha az alanyok már automatikusan tudják, mit fognak mondani. Nagy öröm számomra, hogy sikerült ilyen formában megmutatnom, mennyi rejtett kincsünk van itthon. Fájdalmam az, hogy hamarabb szólaltatunk meg egy budapesti fizikust, mint mondjuk egy kassait vagy pozsonyit. Nem tudom, miért.
Talán mert nem tudunk róluk?
Igen, de az is az újságírói munka része, hogy ezeket az embereket feltérképezzük, és a köztudatba emeljük őket. Úgy érzem, személyes feladatom és küldetésem az, hogy olyan személyeket ismertessek meg a Pátria Rádió hallgatóival, akikről úgy gondolom, értékesek, és értékes munkát folytatnak.
Az információdömping és a közösségi hálók korában te hogyan értékeled a rádió szerepét?
Az egy csoda, hogy itt, ahol most ülünk, rádióhullámok vesznek körül minket. Ha egy megfelelő készüléked van, akkor a levegőből elő tudod varázsolni a hangot. Akár az én hangomat is. Szerintem az egyik legcsodálatosabb találmány a rádió. Én rádiófanatikus voltam gyermekkoromban, illetve az egész család is.
Gyakran szólt otthon a rádió? Akár háttérzajként?
A konyhában állandóan szólt, továbbá külön az én szobámban és a szüleimnél is. Természetesen a testvéreimnél is, szóval volt idő, amikor párhuzamosan öt rádió szólt nálunk. A kertbe is előszeretettel vittem ki magammal a táskarádiómat. Óriási információigényem volt, valamilyen szinten függővé is váltam. Az is vagyok mai napig. Mindemellett, ha megfigyeled a te generációdat: falják a podcasteket.
Ezzel nem tudok vitatkozni.
Akárki akármit mond: a podcast az rádió. A hangalapú információközlésre továbbra is van igény. Nyilván egyes podcastek már a videót is kezdik alkalmazni, azonban én személyesen kizárólag a hangot választom. Valamiért a hangalapú dolgok sokkal jobban szórakoztatnak. Ha megfigyeled, autóvezetés és futás közben rengetegen hallgatnak rádiót vagy podcastet. Úgy hallottam, hogy már vannak olyan zuhanyzók, amelyek beépített hangszórókkal rendelkeznek. Mosogatáshoz van jobb, mint a rádió? Nincs jobb! A rádiónak van jövője, viszont húsz év múlva már valószínűleg nem abban a formában fog működni, amilyenben ma ismerjük.
Ezek szerint nemcsak Szepsi, hanem a rádió is meghatározó élmény volt az életedben. Milyen csatornákat vagy műsorokat hallgattál előszeretettel?
Kossuth és Petőfi Rádiót hallgattam annak idején. A kereskedelmi rádiók közül aztán a Danubiust. Volt azonban olyan műsor, amely a 40-es generációnak még sokat mondhat, és amelyet annak idején minden korosztály hallgatott: a Rádiókabaré. Gyerekként érdekelt a Déli krónika, illetve az Ötödik sebesség című műsor is. Engem a tévé megközelítőleg sem tudott annyira elvarázsolni, mint a rádió.
A mai rádiópiacot tekintve mit hallgatsz szívesen?
Podcasthallgató lettem. Gyakran szembejön velem Friderikusz, hiszen az 1990-es években meghatározó szereplő volt a magyar médiában. Szó se róla, megosztó személyiség, akinek a teljesítményéről én sem voltam túl jó véleménnyel, de az lenyűgöző, ahogy visszatért. Vissza tudott kapaszkodni a fiatalok által uralt szcénára. Kadarkai Endrét is gyakran hallgatom, róla csak később tudtam meg, hogy párkányi származású. Szlovákul és magyarul hallgatok podcasteket, időnként angolul is. Úgymond „ötletlopás” céljából szoktam angol podcasteket hallgatni, hogy megfigyeljem, mit lehetne belőle tanulni. Friderikusz és Kadarkai esetében is arra figyelek nagyon, hogy hogyan kérdeznek.
Amikor nem podcastet hallgatsz, akkor a szabadidődben mit csinálsz?
A feleségem szerint vagy rádiót hallgatok, vagy alszom. Azt mondja, ez az életem.
Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »
