Európa kedvence: a Fiat 127 szaszifanni2023. 11. 22., sze – 10:36
Sem sportkocsinak, sem erősnek nem kellett lennie a hetvenes években egy autónak ahhoz, hogy a férfiak is rajongjanak érte, sőt akkoriban még egy városi kisautó is képes volt elnyerni a szívüket. Főleg akkor, ha Olaszországból származott, és úgy hívták: Fiat 127.
Ha felmerülne a kérdés, miért szerepelnek rovatunkban viszonylag gyakran a Fiat típusai, kézenfekvő választ tudok adni. A torinói márka autóiból sokféle érkezett hozzánk az 1950-es évektől kezdve, a rendszerváltásig a Fiat volt útjainkon a legelterjedtebb nyugati autómárka. A kis 500-as és 600-as típusoktól kezdve egészen a luxuscikknek számító 131-es Mirafiori modellig bezárólag sokféle Fiatot forgalmaztak nálunk, méretüktől függetlenül bármelyik státuszszimbólumnak számított. Nem volt ez másképp a 127-es esetében sem.
Külcsín és belbecs
Cikkünk főszereplője 1971-es bemutatásakor forradalmi újdonságnak számított a kisvárosi Fiatok körében, a motor ugyanis előre került. Mondhatnánk, nem nagy dolog, de az olaszoknak legalább sikerült, míg idehaza a Škoda még 16 évig nem volt képes elszakadni a farmotoros elrendezéstől.
Az autó legnagyobb vonzereje mégis a külalakjában rejlett. Ennél dögösebb, a férfiak szívét is megdobogtató kisautót ugyanis aligha vetettek papírra az automobilizmus történetében. Szó se róla, a mai kisautók dizájnja agresszív, de inkább hasonlítanak egy feldühített porszívóra, mint valamire, ami után egy olasz macsó megfordul az utcán. A 127-es ilyen volt. A karosszéria nyomokban sem tartalmaz agresszív formákat, az egész mégis lendületet, sportosságot, rámenősséget sugárzott, a korábbi kis Fiatok hozzá képest gombszemű játékmackónak tűntek.
A sportos jellemhez hátsókerékhajtás és nagy motor sem kellett, a 903 köbcentiméteres erőforrás 47 lóereje bőven elég volt a mérlegen mindösszesen 705 kilót nyomó kisautóhoz. A karosszéria sarkaiba elhelyezett kerekek remekül gondoskodtak a sportos vezetési élményről. Karosszériáját tekintve eleinte csak kétajtós kivitelben volt kapható, később megérkezett a háromajtósnak mondott változat is, amelyen a csomagtértetővel együtt a hátsó ablak is felnyílt, így Gianni menő lazasággal hajíthatta be teniszütőjét a hátsó ülésekre.
A spanyol Seat akkoriban a legtöbb Fiat-típust licenszben is gyártotta, ez alól a 127-es sem volt kivétel, ám Picasso hazájában négy- és ötajtós kivitelt is készítettek, mely Fiat emblémával a külföldi vevőkhöz is eljutott, hozzánk viszont nem. A 127-es hosszú éveken keresztül Európa legnagyobb példányszámban gyártott autója volt, 1972-ben kontinensünkön elnyerte az Év Autója címet.
Hazai falat
Csehszlovákiában már a kora 70-es években megjelent a 127-es, magas ára miatt eleinte csupán a nagyvárosok útjain volt jellemző. Az 1980-es évekre elkezdett rajtuk csámcsogni a rozsda. Amíg Olaszországban ez nem volt lényeges probléma, a sózott-latyakos hazai utakon a kis Fiat karosszériája gyors ismeretséget kötött a korrózióval, ekkortájt az eredeti tulajdonosok gyorsan tovább is adták őket második gazdáikhoz. Ha a 90-es évek elején már divat lett volna nálunk a házhoz rendelt pizza, feltehetőleg a dinamikus 127-es lett volna a klasszikus futárkocsi, úgy, ahogyan ma a huszonéves Fabiák töltik be ezt a szerepet.
Ma már csak veterános rendezvényeken láthatjuk a 70-es évek slágerautóját, de azt viszonylag gyakran, a típus ugyanis hálás veterán. Nem foglal sok helyet, jó az alkatrészellátása, és a korábban taglalt eszmefuttatás ellenére sok tulajdonos ragaszkodott hozzá, és csak 30 év elteltével adtak tovább rajta, immáron oldtimerként.
Pokróccal védett „kispiros”
A cikkünk fotóin pózoló 1976-os, élénkpiros „kisfiat” első tulajdonosa egy tanár volt, az ő örökségéből vásárolta meg az autót a komáromi Katona Lajos. Az egyik sárvédő megsérült, de összességében a 120 ezer kilométert futott autó karosszériájának állapota megkímélt volt, csak kevés lakatolást igényelt. A teljes külső-belső fényezés elengedhetetlen volt, a beltérhez viszont a ki- és beszerelésen kívül nem kellett nyúlni, a fekete műbőr kárpitozása hibátlan maradt. A korabeli autókhoz képest még a műszerfal sem repedezett meg, Lajos egy kis pokróccal védi az elemet a tűző naptól.
Péntek délután lévén a szinte tarthatatlan komáromi csúcsforgalomban kell helytállnia a 127-esnek. Veteránként hálátlan feladat, de újkorában éppen erre tervezték. A négyfokozatú váltó könnyen kapcsolható, a gázreakció közvetlen, ez utóbbi jól is jön, amikor forgalmas főútra kell kikanyarodni. Az elsuhanó forgalomba ügyes bolhaként ugrik be a mai szemmel nézve apró autó, gyorsulása megfelelővé teszi a mindennapi városi használatra, kár, hogy a hatalmas terepjáróban ülő többi autós erről máshogy vélekedik, és lépten-nyomon eltaposni való akadályként tekintenek a szépen felújított Fiatra. Főleg a korabeli Škodákhoz képest érződik, hogy fürgébben, könnyebben mozog, a tulajdonost kevésbé izzasztja meg az autó kezelése. Ehhez még kényelmesen puha ülések is társulnak, a hátsó ülésekbe huppanva pedig nagy fejtér áll rendelkezésünkre.
Manapság talán nem a 127-es a leglátványosabb veterán egy találkozón, de autóként a maga kategóriájában 50 évvel ezelőtt és a 21. században is olaszos lazasággal és eleganciával nyűgözi le tulajdonosait.
Ivkovič Péter
A cikk a Vasárnap családi magazian 43-as számában jelent meg, 2023. október 24-én.
Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »
