79 éve, 1944. november 15-én hozták létre a pesti gettót. Először az úgynevezett újlipótvárosi gettó jött létre a pápai, svájci, svéd, spanyol és portugál védelem alatt álló házakból, de a nemzetközileg védett gettó határait nem jelölték ki. A védettség ellenére a házakban a nyilasok folyamatosan razziáztak, a védtelen embereket a Duna-partra hajtották és agyonlőtték.
A gettó szó a középkorban zsidónegyedet jelentett, azt a városrészt, ahol először a közös életmód és vallás miatt költöztek össze a zsidó emberek, majd a mindenkori hatalom jelölte ki számukra kényszerlakhelyül. Európa utolsó gettóját Rómában a pápai állam 1870-es megszűnte után számolták fel.
A második világháború idején a német nemzetiszocialisták hozták újra létre gettókat a zsidóknak az általuk megszállt kelet-európai területeken, egyebek között Lengyelországban és a Szovjetunióban.
Magyarországon a második világháborúba való belépés után történtek deportálások, és tízezreket hívták be munkaszolgálatra, 1944-ig azonban a zsidók többségét közvetlen életveszély nem fenyegette.
Az 1944. március 19-i német megszállás után kezdődött a zsidóság gettókba zárása és a vidéki zsidók deportálása, a budapesti zsidóság elhurcolását július 7-én állította le Horthy Miklós kormányzó.
Budapesten 1944. június 15-én rendelték el a hivatalosan zsidónak minősülő lakosok összeköltöztetését a sárga csillaggal jelölt házakba, ez tíz nap alatt meg is történt.
A balul sikerült október 15-i kiugrási kísérlet után hatalomra kerülő nyilasok már október 20-án kényszermunkára rendelték a csillagos házakban összezsúfolt, jogfosztott emberek közül a munkaképes férfiakat és nőket.
November elején elindították az első halálmeneteket: az árokásásra kirendelt embereket és a csillagos házakban összefogdosott zsidókat a csikorgó hidegben élelem nélkül gyalogmenetben hajtották a nyugati határra, hogy ott a németeknek végezzenek erődítési munkát, a lemaradókat és a legyengülteket agyonlőtték.
A budapesti nagy gettó alaprajza 1944-ben
A halálmeneteket a budapesti képviselettel rendelkező semleges országok és a Vatikán tiltakozása miatta a hónap közepén leállították, és a zsidók gettóba zárását rendelték el – ez ellen a németek tiltakoztak, mert ez a zsidóság országon belül tartását jelentette.
Először, 1944. november 15-én az úgynevezett újlipótvárosi gettó jött létre a pápai, svájci, svéd, spanyol és portugál védelem alatt álló házakból, de a „nemzetközileg védett gettó” határait nem jelölték ki.
A Margit híd pesti hídfőjénél álló épületekbe hivatalosan 15 600 védett személy költözhetett be (a hely nekik is szűkösen lett volna elég), de a hamis papírokkal rendelkezők miatt ennél két-háromszor többen zsúfolódtak össze.
A védettség ellenére a nyilasok folyamatosan razziáztak, a kirabolt embereket a Duna-partra hajtották és agyonlőtték.
A Váci út, Wahrmann (ma Victor Hugo) utca, Újpesti rakpart és Szent István körút alkotta négyszögből január elején a semleges diplomaták mintegy tízezer embert a nagy gettóba telepítettek át, mert úgy ítélték meg, ott jobbak túlélési esélyeik. Az újlipótvárosi gettót a szovjet hadsereg 1945. január 16-án szabadította fel.
A budapesti „nagy” gettó létrehozásáról a nyilasok a rendeletek betartatására hivatott, zsidó vezetőkből választott Zsidó Tanácsot 1944. november 18-án értesítették. A Stöckler Lajos vezette szervezet ezután sikertelen tárgyalásokat kezdett a gettó határairól, ellátásáról, védelméről.
Rendőr-kísérettel vonuló zsidók a József körúton az erzsébetvárosi gettó felé, 1944. november 28. Veres Tamás felvétele. (kép forrása: fotomuveszet.hu / Magyar Nemzeti Múzeum Történeti Fényképtár)
A gettó határait megszabó belügyminiszteri rendelet 1944. november 29-én jelent meg, a Dohány utca, Nagyatádi Szabó (ma Kertész) utca, Király utca, Csányi utca, Rumbach Sebestyén utca, Madách Imre út, Madách Imre tér és Károly körút által határolt területet december 10-én zárták le.
A gettó 4513 lakásába – ahonnan mintegy 12 ezer kereszténynek kellett kiköltöznie – 40 ezer embert telepítettek az elszórt csillagos házakból, ez a szám gyorsan emelkedett, és 1945 elején elérte a 70 ezret. Védelmükre vegyes őrség szerveződött, a rendőrségnek többé-kevésbé sikerült megritkítania a nyilas razziákat.
Az összezsúfolt embereknek a Vöröskereszt erőfeszítései ellenére is csak napi 700-800 kalória élelem jutott (a kenyérfejadag 15 deka volt), és amikor december végén bezárult a szovjet ostromgyűrű, a helyzet még kritikusabbá vált.
A gettóban az egészségügyi viszonyok minősíthetetlenek voltak, az emberek tömegesen haltak meg, decemberben naponta 80-120 halottat vittek ki. 1945. január 18-án a szovjet katonák közeledtére a nyilas őrség eltűnt, a gettó felszabadult, a kerítés deszkapalánkjait az emberek eltüzelték.
Az ostromot 58 ezer gettólakó élte túl, egyedül a Klauzál téren több mint háromezer temetetlen holttestet találtak.
Forrás:mult-kor.hu
Tovább a cikkre »
