A Heti progresszió közelmúltban megjelent, szám szerint CCIV. részében szóba került a litván homopropaganda-ellenes törvény, mely 2009 után az internacionális jogvédő lobbi hatására megszűnik. Az Emberi Jogok Európai Bírósága elmarasztalta a törvényt a „szabad véleménynyilvánításhoz való jog” korlátozása miatt, azt ezt kiváltó eset pedig nem is egy könyv valódi betiltása volt, hanem egyszerűen csak egy figyelmeztető címke elhelyezése. Mindezzel együtt azt is tudjuk azonban, hogy a litván társadalom elég erősen normalitáspárti, a hivatkozott felmérés alapján jóval inkább, mint például a magyar.
Az „emberig jogok” élharcosai és az Emberi Jogok Európai Bírósága szerint tehát nagyon fontos a szólásszabadság megóvása, azt korlátozni nem lehet. Csakhogy Litvániában (is) van egy olyan törvény, amely ténylegesen és jóval nagyobb büntetésekkel sújtja azokat, akik kimondanak bizonyos dolgokat, mégsem érdekli ez egyik szervezetet sem. A törvény amúgy hasonló szellemben Magyarországon is érvényben van és egy szűk, a szólásszabadságot valóban féltő kört leszámítva itthon sem foglalkozik vele senki, noha amikor hozták, még egész sokan tiltakoztak ellene, köztük olyan szervezet is, amelyről nem is gondolnánk. Ezen a ponton pedig rutinosabb olvasóink talán már tudják is, miről van szó.
Az alábbi „csoda” a litván büntető törvénykönyv, azon belül pedig lapozzuk fel a 170-es cikkelyt, illetve annak 170/2 alrészét, utóbbi lesz a fontosabb.
A 170-es a „nemzeti, faji, etnikai, vallási vagy más csoportok elleni uszításról” szól. Ezen belül az 1-es pont a „gyűlöletre, uszításra való tárgyak” használatáról, tárolásáról, beszerzéséről stb., a 2-es pont a „nyilvános gyűlöletkeltésről” egy személy, vagy személyek egy csoportja ellen, nemzetiség, származás, szexuális irányultság stb. alapján, a 3-as pedig a nyilvánosan történő fizikai erőszakra való buzdításról és a „gyűlöletkeltő” szervezetek, személyek melletti (financiális) támogatásról szól. A kiszabott büntetés minden esetben börtönfogság, vagy pénzbüntetés.
Ez a törvény mondhatni teljesen általános a modern demokráciákban, mondanunk sem kell, hogy kiknek a védelmében használják őket.
Ami nekünk tehát most fontosabb, az a 170/2, vagyis a nemzetközi bűncselekmények, a Litván Köztársaság vagy a lakosság kárára a Szovjetunió vagy a Harmadik Birodalom által elkövetett bűnök tagadása, durva bagatellizálása vagy „elnézése”. Ez pontosan olyan gumicsont, mint ahogy elsőre hangzik, bármit lehet formálni belőle bárki ellen, ezt az érzést pedig tovább növeli a részletes leírás, amely két évi szabadságvesztést helyez kilátásba a delikvens számára. A jogszabály lényegében agyonnyom minden lehetséges és észszerű diskurzust a korszakról, amely nem a szokásos mantrát okádja vissza ezredik alkalommal. Természetesen ebbe a kategóriába esik nemcsak a Harmadik Birodalom vagy a Szovjetunió szerepe Litvánia életében, de a holokausztról való diskurzus is, amely teljesen egyoldalúvá süllyeszti a róla való értekezést.
Minderről sokkal részletesebben is kell majd beszélni Európa-szinten, most azonban a kontraszt érzékeltetése volt a célom, ezért is emeltem ki Litvániát. Ugyanis ez a törvény szemmel láthatóan nem zavarja a szólásszabadság „élharcosait”, pedig sokkal jobban sérti azt (és nagyobb, teljesen elrugaszkodott büntetési tételeket is tartalmaz), mint a homopropaganda-ellenes törvény.
Persze a szólásszabadság ilyen szintű korlátozása és a múltról való valós eszmecsere durva akadályozása – mint már írtam – a legtöbb európai államban törvények szintjén is jelen van, sok más mellett hazánkban is, amit természetesen szintén a „nemzeti-keresztény”, valójában a végletekig filoszemita Fidesznek köszönhetünk, sőt, 2010-ben a győztes választás után ennek szigorítása volt szinte a legelső dolguk. Ez ellen anno a TASZ például tiltakozott, ezt a korrektség jegyében mindenképpen meg kell említeni.
A módosítás szövegezése szinte ugyanaz – még kifejezések szintjén is, mint Litvánia esetében, annyi a különbség, hogy kettő helyett itt három évet is lehet kapni azért, ha valaki nem a világhódítók szája íze szerint merészel gondolkodni. A balti államhoz hasonlóan itt is összekötötték a nemzetiszocialista és a kommunista ideológiát, és nem csak a „tagadás”, de a „jelentéktelen színben való feltüntetés” is bűncselekmény – természetesen a holokauszt témakörét is beleértve.
Úgy gondolom, hogy ennek a törvénynek az elfogadhatatlanságáról folyamatosan értekezni kell és napirendben szükséges tartani, még akkor is, ha erre a jelenlegi politikai akarat sajnálatos módon meglehetősen csekély, mondhatni nulla.
Ugyanis egyik részről jogosan merül fel a kérdés, hogy egy-egy történelmi eseményt miért kell jogszabályokkal védeni, hiszen ha igaz, nem szorul védelemre, egész egyszerűen csak meg kell cáfolni azokat, akik mást állítanak. Másik részről pedig ezen véleményem egyáltalán nem korlátozódik kizárólag a Harmadik Birodalomra, vagy a holokausztra. Ugyanúgy elfogadhatatlannak tartom ezt az államszocializmussal, kommunizmussal kapcsolatban is, vagyis aki úgy gondolja, hogy nem, vagy nem olyan formában léteztek a gulágok, annak igenis lehessen joga ezt kimondani, a szakma és a politika feladata ugyanis nem az, hogy egy ilyen véleményt erőszakkal elnyomjon, hanem hogy tényekkel rácáfoljon. Persze mindannyian tudjuk azt is, hogy ez a törvény kik miatt íródott és kikre van kihegyezve, de ettől függetlenül a kommunizmus is a szövegezésben szerepel, így a korrekt és következetes viselkedés az, ha ebbe az irányba is elítéljük a szólásszabadságnak eme durva korlátozását.
Mint írtuk, hazai viszonylatban a Fidesznek óriási felelőssége van ennek a gondolati elnyomásnak az elburjánzásában, de maga a tendencia sajnos Európa-szintű jelenség, a tengerentúlon azonban csak az ultraliberális Kanada állt be a sorba, akik számára ezek szerint a szólásszabadság mégsem olyan fontos, mint amennyire hirdetik.
A litván jogszabályra való figyelemfelhívást, illetve annak konkrét megkeresését a törvénykönyvből ezúton is köszönöm kedves olvasónknak!
Ábrahám Barnabás – Kuruc.info
Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »
