November 7-én, kedden este a budapesti Lengyel Intézetben mutatták be Csorba Helena és Csorba Tibor Lengyelek menedéke, Magyarország 1939–1945 című könyvét. A kötetet a Magyar Egyháztörténeti Enciklopédia Munkaközösség (METEM) adta ki. Megjelenését a Waclaw Felczak Alapítvány, a Lengyel Kutatóintézet és Múzeum (LKM), valamint a Lengyel Művelődési Ház támogatta.
Csorba (Miller) Helena (1907–1985) lengyel orvos, szociológus, szociális munkás és habilitált orvos volt. Csorba Tibor (1906–1985) magyar bölcsészdoktor, író, műfordító, filológus, festőművész, aki az 1930-as évek második felében találkozott Helenával. Összeházasodtak, Csorba Tibor Varsóba költözött, ahol tanulmányozta a közoktatás és a rajzoktatás módszereit, irodalmi és kulturális munkásságot folytatott, a Varsói Egyetem lektora lett.
A második világháború kitörése után a házaspár Magyarországra utazott, ahol id. Antall József, a Menekültügyi Hivatal vezetője kérésére 1939 szeptemberétől bekapcsolódott a magyarországi lengyel menekülteket segítő tevékenységbe. Csorba Tibor feleségével együtt járta a menekülttáborokat, ahol előadásokat tartottak, és segítették a lengyel általános és középiskolai oktatás elindítását, illetve a menekültként érkező lengyel fiatalok elhelyezését, majd Nyugatra szöktetését.
A kedd esti könyvbemutatón Balázs István, a Lengyel Kutatóintézet és Múzeum (LKM) igazgatója beszélgetett Kovács Gergelyné kultúrtörténésszel és Molnár Imre történésszel, a kötet szerkesztőjével.
A Csorba házaspár sokszínű pályát futott be. A második világháborús tevékenységük is rendkívül szerteágazó volt, és erről képet kapunk ebből a kötetből – mondta Balázs István. Felolvasott egy idézetet id. Antall Józseftől, amelyből megtudhatjuk, hogy Csorba Tibor – természetesen a feleségével együtt – milyen szerepet játszott a második világháborúban a lengyel menekültügyben: „A Varsóban élő Csorba Tibor rajzművész professzor 1939 szeptemberében kérte Magyarországra helyezését, ahol lengyel nyelvismeretére és beléje vetett feltétlen bizalmamra tekintettel a Belügyminisztérium általam vezetett menekültügyi osztályára került. Közvetlenül mellettem dolgozott, majd az 1944-ben bekövetkezett német megszállás és a Gestapo általi letartóztatásomat követően aktívan segítette a lengyel menekültek elbújtatását. Összekötője volt minden lengyel–magyar, illetve magyar–lengyel civil és katonai szervezetnek, melyek a külföldre szakadt lengyelek szociális, kulturális és nemzeti ügyét szolgálták. Segítőkésznek bizonyult a lengyel elemi és középfokú iskolák megszervezésében, csakúgy, mint a lengyel fiatalok magyar felsőfokú intézményekbe történő felvételében. Bátor és hasznos munkatársam volt a lengyel katonák Magyarországról történő kijuttatásában, akik így tovább harcolhattak hazájukért.”
A lengyel menekültügyben játszott szerepükről, illetve az ehhez kapcsolódó témáról Csorba Tibor és Helena lengyel nyelven két könyvet is megjelentetett: az elsőt – A lengyel ifjúság sorsa Magyarországon a második világháború idején – 1981-ben, a másodikat – A Magyar föld a lengyelek menedéke – 1985-ben. A most megjelent kötet válogatást tartalmaz ebből a két könyvből – ismertette az LKM igazgatója.
Abban, hogy a Lengyelek menedéke… című könyv megjelenhetett, kiemelkedő szerepe van a kezdeményező Kovács Gergelynének, aki jól ismerte a Csorba házaspárt. Szavai szerint mindkettőjük vágya volt, hogy a két könyvük magyar nyelven is eljusson az olvasókhoz, mondván: ebből nemcsak a lengyelek ismerhetik meg jobban magukat, de a magyarok is. A kultusztörténész szerint a magyarság Európa legkevertebb népe. Nem lehet véletlen, hogy Szent László királyunk lett Európa első lovagkirálya. Az ő isten-, család- és hazaszeretete épített erős, különleges nemzetet a magyarságból.
1956 az volt a magyaroknak, ami 1939 a lengyeleknek. Amikor az oroszok leverték a magyar forradalmat és szabadságharcot, újabb fél évszázadra leigázva bennünket, elvéve tőlünk a reményt, hogy élhetjük a saját életünket, született meg a gondolat Csorba Tiborékban, hogy sem a lengyel, sem a magyar nép nem ismeri önmagát eléggé.
A kultúrtörténész felolvasta Zbigniew Herbert lengyel költő 1956-ban írt, A magyarokhoz című versét:
„Kezünket kinyújtva
állunk a határon
s a levegőből roppant zsinórt
fonunk nektek testvérek
az elfúló kiáltás
s a görcsbe rándult öklök
haranggá jajdulnak s a szív
nem verhet riadót
a véres kövek kérnek
haldokló vizek kérnek
s mi állunk a határon
csak állunk a határon
állunk a józan ész
jól-fontolt határán
innen nézzük a tűzvészt
halálba bámulunk.”
Molnár Imre, a kötet szerkesztője hozzáfűzte: a Csorba házaspár ragaszkodott ahhoz, hogy könyvük magyar kiadása úgy jelenjen meg, hogy benne legyen Zbigniew Herbert verse. Mivel azonban a lengyel költő ezen ’56-os költeménye miatt feketelistára került, a magyar kiadók nem vállalták a könyv megjelenését.
Csorba Tibor kiemelkedő szerepet játszott a lengyel–magyar barátság elmélyítésében, óriási az adósságunk vele kapcsolatban, amiért csak olyan kevesen ismerik őt itthon. Sajnos Mitrovits Miklóson és Kovács Istvánon kívül magyar szerzők nem foglalkoztak a személyével, munkásságával. Ez a mostani kiadvány tehát régi adósságot törleszt, emellett megemlékezik arról, hogy a Csorba házaspár éppen nyolcvan esztendeje, 1943 őszén indította el ötvenkét menekülttáborra kiterjedő kutatását Magyarországon, a hozzánk menekült lengyel katonák és civilek körében. Több mint ezer kérdőívet osztottak ki, és hatszázat vissza is kaptak kitöltve.
Az egész országot bejárva és találkozva a menekültekkel megismerték azok valós helyzetét, igyekeztek segíteni gondjaikon, bajaikon, lélekerősítő és ismeretterjesztő előadásokat tartottak számukra, és felkérték őket a tudományos kutatásban való együttműködésre – ismertette a történész.
A kötet célja, hogy az olvasó némi képet kapjon arról a páratlan munkáról, amelyet a Csorba házaspár a II. világháborúban Magyarországon végzett. Különösen nagyra értékelendő a szándékuk, hogy az általuk gyűjtött értékes anyagon és a lengyel–magyar közös múlton keresztül bemutassák a két nép közti testvériség és barátság érzésének különböző megnyilvánulásait, példákat adjanak az egymás iránti elkötelezett segítségnyújtás, megbecsülés, együttérzés gyakorlati megnyilvánulásaira úgy az ifjúság, mint a felnőtt lakosság körében.
Mindezt azért, hogy végső konklúzióként az olvasó levonhassa azt a következtetést, hogy a második világháború tragikus időszakának menekültfejezete valójában szerves részét képezi az ezeréves lengyel–magyar sorsközösségnek, egymásra utaltságnak, barátságnak, testvériségnek – fogalmazott a könyv szerkesztője. Hozzáfűzte:
A kötet elején olvasható Csorba Tibor vallomása: „Két hazát kaptam az élettől. Egyformán szeretem és szolgáltam mindkettőt. Engem a föld és az ember érdekel a legjobban. S a magyar föld, a magyar táj rokon a lengyellel, mint ahogy az ottani ember is az ittenivel.”
A Lengyelek menedéke, Magyarország 1939–1945 című könyv többek között felidézi Varga Béla balatonboglári plébános elévülhetetlen érdemeit, amelyeket a második világháborúban a lengyel menekültek és az üldözött zsidók megsegítésében szerzett.
A kötetet Koncz Éva és Tölgyesiné Bükkfalvi Orsolya fordította.
Fotó: Merényi Zita
Bodnár Dániel/Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »
