Az alábbi gondolatsor igazából az év bármely napján érvényes, azonban így, egy nappal a Forgószél hadművelet megindulásának évfordulója után, illetve mindenszentek ünnepét követően talán különösen aktuális lehet.
A Szabadság téren található szovjet emlékmű, megannyi kommunista utcanév és számos más, hasonló jelenség tanúskodik róla, hogy az államszocializmus évtizedei bizony továbbra is velünk élnek, sőt, öröksége élő és intenzív, de ez egy másik lapra tartozik.
Ha már ’56, vagy éppen mindenszentek, logikus kérdés az is, hogy a Fiumei úti sírkertben éktelenkedő Munkásmozgalmi Panteon ebben a formájában még meddig fog létezni?
A Munkásmozgalmi Panteon az 1950-es évek végétől a rendszerváltoztatásig működött a kommunisták egyfajta mauzóleumaként, ahová az internacionalista munkásmozgalom magyarországi vonatkozású, de az esetek többségében nem magyar származású kiemelkedő alakjait, híres kommunista politikusokat temették. A szocialista realizmus által ihletődött szörnyszülött gyomrában egyébként telefonközpont és egy Józsefvárosi pályaudvar felé vezető alagút is helyet kapott, mert ugyan „99.9%-os volt a magyar társadalmon belül a kommunisták támogatottsága”, azért az éberség sem utolsó szempont az elvtársak számára.
A cél természetesen nem volt más, minthogy a számos nemzeti nagyságunk temetkezési helyéül szolgáló Fiumei úti sírkerten belül egy nagy komplexumban nyughassanak a híresebb kommunisták is. Kultuszépítés szempontjából amúgy ez telitalálat, nem hiába fogalmazódott meg az ötlet már a Rákosi-éra alatt is, de érdekes módon csak a népfelkelés leverése után, 1958-ban határoztak a felépítéséről és már 1959-ben át is adták a Panteon központi elemét, az urnákat tartalmazó Munkásmozgalmi Mauzóleumot (a rendszerváltoztatásig sem sikerült betölteni az összes, több mint 300 férőhelyet). A Mauzóleum jobb- és baloldali bejáratára felvésték azon személyek neveit, akiknek a nyughelye itt található.
A Panteon területén található még összesen 6, a magyarországi kommunista munkásmozgalom főbb eseményeit ábrázoló domborművekkel díszített pilon (oszlopos építészeti elem), ide olyan, a kommunizmus szempontjából kiemelkedő személyiségek neveit, illetve születési és halálozási évszámait vésték fel, akik a Panteonon belül máshol nem kaptak emlékhelyet. A területen továbbá található egy úgynevezett sírsétány és egy oldalparcella is, ide koporsókat helyeztek szigorú, hierarchikus rendben: a sírsétányon kaptak helyet a kiemelkedő alakok, az oldalparcellában a kevésbé jelentőségteljes személyek. Az utolsó kommunista politikus, akit ide temettek, az Kádár János volt (sírját azóta kifosztották), kiválóan szimbolizálva azt, hogy halálával lezárult egy korszak a Panteon „életében” is. Egyébként érdekesség, hogy a sírsétányra citálták József Attila, vagy éppen Rajk László holttestét is, ám amint erre lehetőség volt – a rendszerváltoztatás után – családjaik el is hozatták őket a Panteon területéről.
A komplexum nem egyszerre készült el, a befejezés évét 1975-re szokás datálni. A Mauzóleum homlokzatán olvasható „A kommunizmusért, a népért éltek” felirat sem 1959-re készült el, hanem a későbbi években.
S, hogy kiket temettek ide? Ha eddig nem is volt tisztában vele, most már teljes képet kaphatott róla a kedves olvasó. De azért pár példa szemléltetésképpen: Ságvári Endre zsidó antifasiszta aktivista, kommunista mozgalmár, Dobi István egykori miniszterelnök, aki a kommunistákkal előszeretettel kooperáló kisgazdák színeiben mérgezte a magyar közéletet, majd az államszocializmus idején is komoly politikai szerephez jutott, Komját Irén zsidó származású kommunista újságíró, mozgalmár, aki a húszas években Ausztriába, majd Berlinbe emigrált, hogy aztán a nemzetiszocialista hatalomátvétel után mint patkány a süllyedő hajóról Franciaországba távozzon és az ottani „ellenállási mozgalomban” tevékenykedjen (1946-ban persze hazajött és itt rontotta tovább a levegőt) stb.
Nos, igen. A maximális undor ellenére sem állítom, hogy ezeket a személyeket egész egyszerűen csak be kellene szántani valahová, pedig azt érdemelnék, főleg, hogy ők ugyanezt tették a magyar nemzet valódi nagyjaival a második világháború után. Azonban pontosan ezen mártírok szellemi öröksége miatt gondolom úgy, hogy a kegyeleti szempontok által diktált normális temetés mindenkit megillet, még ezeket az istentelen felforgatókat is – csakhogy nem egy mauzóleumban, egy nemzeti sírkertben.
Mivel szimbolikus üzenete volt annak, hogy a Munkásmozgalmi Panteont 1956 leverése után kezdték építeni (egyébként az említett pilonokra olyan személyek nevét is felvésték „hősként”, akik részt vettek a népfelkelés leverésében), ezért kevés aktuálisabb időpontot lehetne találni arra az égető javaslatra, hogy a Munkásmozgalmi Panteon teljes egészében, annak minden írmagjával együtt felszámolásra kerüljön, az itt elhelyezetteket pedig egy teljesen másik, előre kijelölt területre költöztessék át, természetesen a Fiumei úti sírkerten kívül. Mert abban az országban, ahol egy Gömbös Gyulának egy jelentéktelen sír jut, az egykori kommunistáknak pedig panteonja van, ott rendkívül nagy a baj.
Ábrahám Barnabás – Kuruc.info
Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »
